2018. február 23., péntek

lázfolyam

...és ha Hozzád érkezem
nem lázong többé a szívem

*

forró homlokom
verejtékgyöngyöket sír
Te ott állsz ágyam felett
hűs kezed simítja
gyötrő rémeimet
lehunyt szemem alatt
rónák vágtatnak
örök hómezőkön
sírok a süvöltő széllel
te ott vagy
csontsovány ember
falod az elfagyott káposztát
még volt egy kevés
aztán hazatértél
sok-sok év múlva
s ő nem ismert meg
te azóta nem eszel káposztát
ő azóta még árvább
de én megszülettem
rácsos ágyamat
hatalmas horgolt terítő borítja
Édes óv ...
ő horgolta a HÉV-en
munkába jövet-menet
dupla ágyat takarta
s még mennyi mindent
én bizony imádkoztam
minden este
és vártam hű szeretettel
térjenek haza
ők
kik voltak alkotóim
tarsolyukban friss meleg
nem más mint a
szeretet
hiányzik
így is
úgy is
és árva lettem
fordulok a múltba
emlékek szivárognak
megülnek
kicsiny gödrökben
a képzeletben
érdekes
halovány ér
lázasan iparkodik
a nagy folyamba
a közösbe együtt utaznak


Siersthal, 2018. február
23.

2018. február 21., szerda

már régen

Már régen nem írok levelet Neked (se)
már régen nem kötök
se barátságot
se ruhát
se szerelmeket
kerestem valamit
vagy sem
de az biztos semmire se leltem
veled sem futok
lázas éjjelen
lobogó szerelemért
érintés lángjáért
halott szívem
olyan fekete
mint apám tüdeje
ott fenn a dombon
kedvenc kórházában
valami löttyben
rémkép
elfüstölt áldozat
cigaretta marta
vérfekete lyukak
én nem írok levelet
nincsen kinek
mindenkiben csalódtam
szól a dal
bennem
hiányt sem patkolok
jó az úgy is
foszlik a bánat
felhőn ülve lógatom lábam
utaztam messzire
nem hívott senkisem
- bár ez nem igaz -
hívtál
hívsz
de nem megyek
olyan más vagy
nem tupírozom magam
sem a hajam
már alig van
üresen kattog
a lét
elmegyek
elmegyek
el me gyek
el me
el

Siersthal, 2018. február 20.

2018. február 16., péntek

álomba ringató

ma keserű virágok kornyadoznak
bús szívemben
ajkamon kifakult remények
szavaimból bánat hullik
de holnap
napsugár-fésű fényesíti
méz csurran
dal fakad
melegség járja át
halódó lényem
még egy utolsót lobban
a remény
s engem felemel
magasba emel
tündér fátyla
széppel borít
e csodás létnek
hol a természet
mindenek anyja
karjára vesz
útján ringat
átjár
mégegyszer friss meleggel
tavaszt lobbant
kifakult vén szívembe
szeretés szikrája lobot vet
mosollyal ajkamon
halk sóhajjal

megtértem...

Siersthal, 2018. február 16.

Hozzád megtérek

én csak Hozzád térnék
ezerszer és szelíden
mégis mindörökkön
én Hozzád térnék
s bár már csak
gondolataimban leledzel
mégis-mégis
szorítom kicsiny kezed
nézem édes mosolyod
örök szomor szemedben
szerettél
de sosem is beteljesültél
elvették Tőled
kihez húzott szíved
erőszak, kényszer
kötötte frigy
mi sírodig kísért
hogy fáj
nekem fáj
ki többet kaptam az élettől
s Neked mégsem adtam
csak míg voltam gyermek
vittem Neked virágot
minden jeles napra
ott az a bolt a Csömöri úton
hol hortenzia és ciklámen
pompázott a kellemes
hűs hidegben
és az a szag
tömény föld és virágillat
no meg valami mi csak ott volt
nevesíthetetlen
szomor mosoly
lézeng ajkamon
emlékezés virága nyílik
bánatos szívemben
mára minden emlék
és én öntözném
ne hervadjon
de mit tehetek
hogy ilyenné lettem
s még ezt a csodaszép
emlékvirágot is feledem
táplálni szívem mélyén
a szavak is egyre fakulnak
kutatom-keresem
s addig még jó
mert legalább erre törekszem
pedig érzem
közben egyre hullik-mállik
az emlékezetem
s már csak üres mosoly
fakul homályosuló szememben
az élet mit adott szépen vissza is vette
helyébe már semmit sem vetett
lettem önmagam kifakult árnyéka
néma kísértet
holnap már végre
Hozzád megtérek

Siersthal, 2018. február 16.

Édes

Ma Adyt szerettem
de ne félj Attila
Te maradsz az Isten
bóklászok verssorok között
remélve értelmet nyernek a tegnapok
és dúsan terített asztalon roskadozik a ma
ki nem dob semmit
hagyja az utódokra
ma Adyval álmodom
szép magyar életemet
kedvemet faragom
megannyi verssel
és hogy mégis csak szomorkodom
tehetek én róla
hisz magyarnak születtem
bár vérem igen színes
keveredik benne
minden népből
egy derékhadnyi...
mégis-mégis
Édesem ajkáról
csorogtak a legszebb szavak
anyám, Te kék szemű
szelíd tündér
ki odafenn kószálsz
a selyem réten
kezedben édes kalpagod
hosszú szoknyád
bokád körül lengedez
ajkadon réveteg mosoly
vágyad örök titok
életed temetted élve
Édes
mézízű szavaid
annyira hiányoznak
látod lettem
hontalan magyar
mióta Te nem fogod kezem...


Siersthal, 2018. február 16.