térdig járok a hangafűben
rózsaszín és fehér
de szép
oh hangafű, hogy remeg
megannyi piciny virágod
méhek szerelemre gerjednek
szívják illatos leheleted
szívükben a vágy egyre hevesebb
az enyém vajon hova lett
elillant
nehéz magányban térdelek
fáj mindenem
nem ölel senki sem
testem-lelkem epekedik
fehér lepedőm sem gyűrődik
marad szűzi fehér
testem lenyomata sem rajzolódik rajta
már tán légneművé váltam magam is
hányszor mondtam szeretlek
s te számolatlan szórtad felém
szíved borzongató melegét
szeretlek visszhangozta ajkad
de mára mindez legfeljebb
Tihanyban mások ajkáról száll
hogy a hegyek örömmámorban visszaverjék
látod drágám az idő mint valami gyalu
elsimította mi legszebb volt
talán préselt virágként
az út porában még látszik szerelmünk lenyomata
mindenem beleborzongott ha ...
de nem is láttalak
sosem
csak elképzeltem mint szerelmünket...
hangafű
szépséges hangafű
kérd meg a napot
szárítsa fel harmatkönnyeidet
keskeny zöld levélkéid
mint színes tusrajzok
festik a remény szemöldökét
kicsiny harangjaid lágyan csilingelnek
éteri szerelemre hívva minden eltékozolt szerelmet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése