2010. november 29., hétfő

Levélnapló - hótiszta szerelem

Istenem, hogy fáj
vagy szeretném
már nélküled fekszem
s nélküled ébredek
kóbor gondolat mi még néha megkeres
elmúlt valami csodaszép
visszapergetném az időt
újra úgy nézni rád, mint akkor először
mikor még szívemben vert léted 

havazik
szép
puha csendes hófehér
beborít akár halottat a szemfedél
már ha jut
és nem bomlik valahol idegenben
katonák, gyerekkatonák...
de van kiknek ordas tépte szét földi tetemét
nem kegyetlen
kegyetlenebb volt ki megölte őket egy tollvonással

hófehér háztetők
füstcsík száll-e az égre
s vajon mi pipál
krematóriumok füstje szívre száll...

ragyogó fekete szemek
kopasz fejek - oh mit tettek veletek
már elveszett a ragyogás
tompa fénytelen megtört tekintetek
a kopaszság mi megmaradt
de már az sem sokáig
füstsáv kígyózik a magasba

lenn a faluban van kik borzadva néznek
a távolba...

szerettelek valahogy
ahogy csak tudtalak
nem úgy mint a fényesre tupírozott szavak
csak szelíden-lágyan, anyaasszonyosan...
és mégis örök nőként,
mert szeretni csak így lehet tisztán...

elhagytál a test szavára
felülírtad a lelket
tudom milyen érzés
nem is rovom fel, de leírom
és nem azért mert fáj
mert már nem
de azért, hogy a kő szétporladjon szívemen
és újra tudjak érezni
és újra tudjak hinni, hogy van szavakon
és testen túli szerelem is....

engedd meg nekem, hogy ilyen hótiszta szerelemmel
őrizzelek téged, ki voltál nekem a minden... 
 
fotó: Alíz 

2010. november 23., kedd

Esendő szavak

Esik
és itt tolonganak másokenyém gondolatai
versek  dalok képek

esik
mennyire szeretem
sokszor írtam már

a tér bezár
a szó eltemet
a végtelen csupán messzeség
de lehet meszeség is...

szavak
szavak
ékszereink
bizsuk  csecsebecsék
föld méhének szép kincsei

kezünkben gyeplőt tartunk
és ha szakad
futnak vidáman
vagy bokrosan
akár halálosan

szerettem volna írni
írni írni
bennem mint képlékeny agyag
bujkál a szó
s marad
marad
nálam
tán édes puha a fészke
fél a napvilágtól
trauma születés
ember

most minden marad ott benn
nélküledveled
vagyok túl sok és nagyon árva 
 
2010.11.22. 

Ha elfog a láz

még ha elfog a láz
rohanok hozzád

bújok titkos hajlatokba
hol csak a tavaszi szél rejti
lányok-asszonyok édes-keserű titkait

nézd szép kedvesem
újra és újra visszatérek hozzád
- hiába minden -

mondanám
mint sudár  vörösfenyő állok
bár most lombfosztottan
mégis van remény hogy
puhazöld tűleveleket fakasztok
egy új élet hajnalán

- de lehet hogy mókusoknak leszek inkább menedéke -

elhullott tobozaimból nézd kedvesem
gyermekeink cseperednek
szépen sorakoznak erdőnk rejtekén
szűrt fény dajkájuk simogatja szépre őket
oly finoman, mint emberkéz sosem
lágy eső oltja szomjukat
- szörnyű savak most nem hullanak -
kacagó nap szárítja-babusgatja
sudár-karcsú törzseiket

nézd egyetlenem ki beszöktél szívembe
életem alkonyán az ifjúság édes ígéretével
bájolsz oly szerelmesen mint még sosem
s dalolok bután hihetetlen meséket
de lehet csak egyetlenegyet...


2010. november 6., szombat

csak a szél muzsikál











 




szállnak a falevelek
mintha madarak lennének
a szél halhatatlan dallama
táncba hívja őket
keringenek lassan-szépen a magasba
mint azok a suhogó ruhák
és a tompaéles emlékek

sebez az élet
sebez a szép

visszavonhatatlan minden megtörtént

szeretlek kedvesem
bár nem is létezel
szeretlek

nézd a lelkem levéltáncot jár
kapaszkodik mint szélben
ágon gubbasztó kismadár

nézd kedvesem kifosztottan is
hozzád szólnék

a szavak megtörten bóklásznak
nem lesznek sosem olyan szépek
mint ártéri erdőn hófehér nyírek között
bókoló kék vadjácintok

dal volt a létezésem míg hangod rám simult

ma már,
mint kicsiny Gerda 
megfagyott szívvel hideg fényben élek

szeretni szeretnék és szeretve lenni

álom és valóság falevél-táncot jár
csak a szél csak a szél muzsikál
didergő ágakon véresre dermedt a
sok csipkebogyó
lelkük az égre szállt
angyalok ringatják


***


(A címet engedelmeddel én adtam...ZsZs)