2012. október 12., péntek

csacskán

(azért nem egészen paulgéraldys)
*

én makacs, konok felnőtt(gyermek)
úgy hallgatok, ahogyan nem kell
csendembe sűrítem minden dacom


- csakazértse!
hiába dobol fülemben, szívemben
hangja a megbánásnak
elfordítom fejem
arcodat ne is lássam


látod, milyen buta is az ember!


ha csak egyedül lennék ilyen
tán a világ is másabb lenne
csupa jó, derék ember,
kik egymást szeretve élnének
e kies földtekén


de nem!


én bolond csak tetézem
és Te?
Te is hallgatsz
tán még konokabban
szorítod szád erősen
még lakatot is tennél rá
ki ne csússzon egy parányi hang sem
pedig...
már bánod valahol mélyen
de lehet, hogy a felszínen is


és mégis alábukunk ostobaságunkba...
hiába tudjuk nem így kell
bánhatjuk majd, ha későn ébredünk
s már nem lesz kinek mondani:
-naaa, ne haragudj
tudod, hogy nem is úgy...
csak hát
meg ízé


tudod mit?!
dobjuk félre sértődöttségünk
és újra fogjuk meg egymás kezét!
szemünkben amúgy is csillagok ragyognak
görgessük hát bátran egymás felé!


2012. október 9.



régi kép


nézem arcodat
régi kép
a vonások mit sem változtak
és mégis mily idegenné lettél
láthatatlanul felpakoltam
a keservpillanatokat
mik mintha hosszú évek
sora lenne
átfestették az egykoron
kedves vonásokat
festek
folyton csak festek
- gondolom más is -
szívemet valami undok
féreg rágja
és minden megváltozik
a szerelem rég elmúlt
tényleg csak kémia volna?
és tényleg ezért "kell" a hűség,
hogy megőrizze szépnek
ezt valahol olvastam
nem is igen értem,
hogyan is őrizhetné a hűség
a szerelmet szépnek
csapodár érzések
ide-oda szállnak
mindenben az új kell...
modern kor átka
engem nem tanítottak meg
őrizni a múltat
és az abban búvó
apró csodákat
engem voltaképp
semmire sem tanítottak
és már mindent bánok,
hogy is lehettem
ennyire balga
igaz, nem jó a tárgyak fogságában élni
és mégis
mit nem adnék (???)
ha meglenne gyermekkorom...
akkor még voltak karakterek
- na persze öreganyám is
a múltat síratta
ez lenne az örökségem? -
lám, megint csak elkalandoztam
hisz egy fotó(d) volt miből
elindultam
és itt már egy szomorú népdal
jutott az eszembe
nekem nagyon élő, fájó
más szívvel hallgatom
mint valaha
"elindultam szép hazámból"


összemosódnak a képek
arcokat arcok fednek
egymásra pakolt koporsók


szomorúan zúgnak a fák
átfonnak a gyökerek
összeroppanok szorításuk alatt


idegen, idegen...


fényképed valahol messze alakot ölt
újra szerelmesen suttogod:
csak téged...


2012. október 8.

2012. október 8., hétfő

Torzó

Többé nem!


Ma csak torzultan szaladnak a gondolatok
elveszett képlékenységük
agyagba öntve formázásuk nélkül megszilárdultak


Látod, mert beléd képzelnek
olyant mi senkiben nincs
- vagyunk mind halandó emberek
s ha az utunk más is
a végünk nem más
- a kaszával felruházottal
násztánc egy végső napon -
fark csóválva követnek
izgalomtól hevülve nyalják kezed
kivert kóbor ebek farok behúzva
somfordálnak utánad
megtesznek falka vezérnek
s te kegyesen
bölcsnek tettetve magad
(mégis) elfogadod
elfogytak kik szóltak ellene(d)
mind birkamódra béget
kell az akol-meleg


megértem
ó, de mennyire
félelem-inga torzítva ver


izzadság csurog
végig a testeken
szaglik erősen


valahol száradni kell


úgy rakódik ez az érzés
az emberbe
mint a kátrány a kéménybe


akaratlan magam is érzem
ezt a csontba hatoló félelmet
megfeszül az egész testem
szorítanék valamit
de csak izmaim rándulnak görcsbe
abban a pillanatban nincs segítség
elhagy a józan ész
csak a rettegés
az elmondhatatlan rettegés
az úr
hogy aztán megint utat nyerjen a semmiben
és minden kezdődjön elölről



2012. október 7.

zárójelekbe ágyazott lényegek


zárójelekbe ágyazott lényegek
úgy bújnak mint szirtre tapadt
élni vágyó virágok

permetező csendes eső
itatja a színtelenedő kertet

elnéztem tegnap az erdőt
már végigsöpört egy
fagyos hullám
rozsdásra marta
a szépséges páfrányokat
és a viháncoló szél
bizony fosztogatja a lombokat
az el nem porladt
tavalyi lombszőnyeget
süppedő vastagra hízlalja

másutt meg a moha
és a madársóska
egészen hihetetlen
zöldbe
borítja az erdő alját
s én máris elképzeltem
tavasszal
hófehér virágszőnyeg bomlik
a zsengezöldből
mint másutt a szellőrózsákból

gombák kalpagjának
tökélyét megrágcsálták
de így is megannyi
fehér lámpásként
meredeznek az ég felé

lángol a vörös bodza
pirosló fürtje
akár az izzó galagonya
szépsége
szívemre ülő igézet

„Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.”

fák, szépséges fák
mennyire szeretlek titeket
mennyifélék vagytok
mind-mind más
akár az ember...
vastagodó törzsetek
éltes asszonyok dereka
öleli kezem
simítja a redőket
mint valaha
apám időbarázdálta homlokán

zárójelekbe ágyazott lényegek
úgy bújnak mint szirtre tapadt
élni vágyó virágok



2012. október 4.

mint valaha kedvesem...

ma sincs kedvem felébredni
tartós tej
barátom ajándék-köntösében lézengek
kiállnak a szálak kesze-kúszán
macskatépte
hajam kócos
kender
csaptömítés


extravagáns gondolatok


néztem az olasz divatot
nem sokáig
perverz alakok
tervezőknek álcázzák magukat
bombasiker


ondolált szavakon
vitorláznék
de se fodrász
se készülék
jómagam
meg
hullamerev
agyilag
de lehet zokni is


azt mondtad ne fáraszd az olvasókat
légy tekintettel másokra


de azért felteszem
bár nem ugrik villámcsapásszerűen
ötszáz fölé a megnyitásom
igaz a szép verseké sem


különleges mutató
torzítóinga


szökellő őz
őszi vadászat
szememben szeme
törött tekintetek...
nem felejthetem


miért a borzalmak
írják
be
sziklaszilárdan magukat


hova lett a kedves
szerelmes szava
már a képzeletem se vetíti


pácolt hús
sok sárgarépa
mustár
mint növény igazi
talajtápláló


annyi
alultáplált gondolatot
forgat
nemcsak a fejében az ember


boronával igazítaná
nehéz


töpped a föld
madarak, bogarak
s mások
halnak
nyomában


miként forradalmak nyomdokában
patakzik a vér
bíborló folyam
passuth is szerette


zajokat vet az ember
mesterségesen táplálja
méreg hajt nyomukban
egyre több a süket


reszketek
de nem
aludttej
savanyú gondolatok
savas hatás
szeretik az ericák


fészkeld belém magad
gombolyítsd a szálam
s ha akarsz varrj belőle
magadnak ruhát
ne fázzon
annyira a pőre lelked
(szeretem szókapcsolat
avagy jelzős szerkezet)
s tán akkor egyenruhásan
engem is értesz

 
mint valaha kedvesem...


2012. október 3.

oldás


eltévedtem
szomjasan vár
résnyi kertem






2012. szeptember 28.

rabságban


valaki volt
valaki lesz
valaki
valaki
valaki
az elhatalmasodó
mindent temető
magányérzetet
semmi nem oldja
senki nem bontja
fal
fal
fal
köztes falak
legyen bármi anyag
ledőlve is erős marad
mert eredete
nem matéra

hóesés
kavargó hóesés
óriás pelyheidben
lelkek hullnak
csillagfényben

*

tél szépsége
elönti szívemet
vágyom odafentre

zugevő
zugevők

fáj az oldhatatlan egyedüllét







2012. szeptember 28.

temetés


ártatlan voltam
vagy úgy hittem
honnan is tudtam volna
létezik bűn
boldog öntudatlan
parányi lényem
csatangolt
a kies vidéken
patakparton
a libákkal
legelőn a birkákkal
gémes kútnál
"itató" lepkékkel kergetőztem
minden szép volt
minden hívott
enyém volt a nagy világ
ameddig a szem ellát
de aztán jöttek
furcsa emberek
és kikiáltottak rossznak
megbélyegezték
ártatlanságom
szóba fojtották
minden jóságom
szelíd lényem
csökönyös lett
megtagadtam
minden hitet
csak egyetlen
mi örök maradt
szép természet
égi oltára
hol szívem
minden dobbanása
téged dícsér
Teremtő


nem kell halál temetéshez


2012. szeptember 28.

akarnokok

szabályok
értetek életem és vérem
ontom
nem számít
értelem
érzelem
semmi
sem
szabályok
rátok felakasztom magam
s míg ide-oda fújdogál a szél
bíborló arcomból
duzzadt nyelvemet
rátok öltöm én
szabályok
meg- és áthághatatlan szabályok
de ha a gólya
nem a tömegbe ejtett volna
vígan rátok fütyülhetnék
még csak mentegetőznöm sem kéne
szabályok
ti vasmarkú akarnokok
hej döntsetek romba
legyek urak kénye kedvére
kiterítve


felold majd az ég...



2012. szeptember 28.

kedvesem

szállnak a pelyhek
sárga pitypang
nyarat kacag


karika karika
vele fut a Marika


kicsiny alak
szívem menten felengedett


piciny kezek
piciny lábak
édes kincsem


álmokat sző az idő
selyemszálak tekeregnek


veled ring ez az ütem
kibicsaklik
de nem bánom


minden te vagy
beléd veszett sóhajtásom
simít kezed
simít szemed
lágyan éled a szerelem


tarka-barka
selyem barka
tavasz szalad
nyár kergeti
s őt az ősz beéri
hipp-hopp
ősz szakállú télapó
lombokat sepertet
a rideg széllel
fagyos kézzel
forró szívvel


kandalló melege
álmosan csábít
válladra hajtom fejem
elpihen kezem
együtt halunk a végtelen idővel
miközben télre fordul

Saint-Malo


milyen hideg lett
fázósan dideregnek
a megkopott virágok


nekem meg az óceán üzen
Saint-Malo
hűtlen lettem hozzád
de szívem visszahúz
vágyom látni
kikötődet
az éhes sirályokat
a végtelen vizet
a szerelmetes zordon sziklákat
és azokat az imádott
tengerparti szegfűket
Saint-Malo szépséges Saint-Malo
mennyi hajó ring a kikötődben
most tán ott is elcsendesülnek a zajok
a sok idegen nem háborgatja csended
csak a víz csak a víz mi halkan felesel
lágyan csobbannak a hullámok
nem szántja vad vihar
és a pharost sem korbácsolják
mily mennyei látvány
a mólón átcsapó rohanó víz
az érzés elmondhatatlan
mikor odakinn érzem a sós könnyeidet
Saint-Malo


2012. szeptember 21.

vetítő


cukros áfonya
brrr a hideg ráz
fényes fehér szemek
kristályok
csillogások
erdőt járom
de már régen vége
az áfonyának
mily öröm volt
a levélhegyek mögött
között
megbúvó szép kék szemek
szemek
barnák
zöldek
lángoló sárgák
vágatok
járatok
bányaomlás
föld méhének
rejtett kincse
rabló ember
sebet hasít
öl érte
évmilliók rejteke
álomőrzők
gyilkos harcok
arcomon
maszatos könnyek futnak
ez lehetne a kincsem
ma
szeretlek Gaia
érted esdek
s hogy kiért halok
azt nem tudom
csak ez a dolgok
nagy rendje
kicsiny gyermek
nagy pendelyben
csupasz seggel
totyog sírva
nyitott szemmel
képeket vetítek
minden zúgom
színes tárház
mit hurcolok
egyre jobban nehezedve
zuhognak a sorok
elveszett lelkem
bennük kóborol
kivert kutyák
utak mentén
sírok belül
egyre jobban
nehéz zár
nincs mi oldja
belehalok fájdalmamba


2012. szeptember 20.

mínium


ma neked
holnap nekem
együtt hogyan lehet
kedvem szegett
kedved szegetlen
szegőöltést de szeretem
álom a határon
ébren más világon...
gyöngyöt vetett a hideg
szemedből mi pereg
félelem tanyázik
brémai muzsikusok
hol vagytok
mese mese hátán
pici voltam
anya meg nagy
de más most a mérce
de sosem mérek
szeretlek
bár egyre rosszabb lettem
makacs
minden verés hiába
vörös foltok
nem ...
itt egy csatornafesték neve lett volna
de az emlékezet üres fiók
ki-be húzom
kotorászok a semmiben
hej mivé lettem
elvesztettem
zsebkendőmet
mégsem
szidott anyám érte
tarts karodban
rácsos ágyam fölé
horgolt takaró borult
csipkés mennyország
szúnyogháló
zümmög a légy
észnél légy lányom
bocsásd meg anyám
sok a vétkem
nem utazok a múltba
felkavarnám
csendesen elejtem
s le
kötésen szaladó szemek
úgy sírok
hogy könnyem nincsen
haza vágyom
melléd anyám


2012. szeptember 20.