emlékek tengerében
süllyedő hajó
elillant élet
szakadt vitorla
törött árboc
múlt újra festett szőnyegében
mint kísértet lépdelek
de nem másokat
csak magam ijesztgetem
ködöt imádkozom
mert felzaklat a volt
a jelen már csak
valami kopott repedezett
pici tábla ikon
ha néha egy piciny arcban
fiacskám jön felém
szívemben fájdalom
és mondanám Neked
Te ne így élj
légy okos
légy kedves
hangod sose emeld fel
a gyermeklét oly rövid
oly röpke
óvd minden pillanatát
óceán hullámai nyaldossák
képzeletem
illattal fénnyel szerelemmel
ölelnek
bennük élek
bennük halok
végtelen hiánya belém költözött
s már új kép villan
mormoták füttyögetnek
harangvirágok rezegnek
a friss szélben
hófedte csúcsok
örök édes álmom
s mégis a nyíló kék enciánkával halok
ott fenn a magasban
mikor már szabad vagyok
leszek hóbagoly
leszek sas
de sosem az ki egykoron voltam
minden elhibázott lépés
súlyos lavinaként temeti testem-lelkem
elillant tudás helyén
valami mély rejtőzik
kiszorít mindent
nem vágyom másra
mint erdő lányának lenni
hajnali párának
fénylő harmatcseppnek
emberi elme ijeszt
már nem akarom
hiszem khalil gibran szavát
magam sem tudom miért
tán mert bennem rejtőzik
a föld fájó lélegzete
vele dobban fáradt szívem
kiléptem rég testemből
s bár még néha visszahúznak
karcos földi szavak
mégis-mégis a fák koronáját
simogató szél vagyok
minden gondolat mi vagyok
bennem reked
és hazuggá változó szavak
hagyják el néma ajkamat
betűkké formált átfestett szavak
hupiszínekben torzítanak
annyi mindent tettem
mit nem akartam
foglya voltam önmagamnak
kilépni belőlem hogyan is lehetne
csak valami furcsa élő-halállal
és mégis elmémben
levendula-szavak
kötöttek illatos csokrot
ránézek arcodra
halott szívemben
felsejdül valami
elfelejtett érzés
s bár nem pezsdül vérem
mégis kitörni vágyik
a régi melegség...
2013. november 29., 9:23
Ez az oldal Jánoska Alíz (Barnáné Szeitl Márta) honlapja. Egy Tündérkert, ahol a virágok Alíz keze nyomán szöknek szárba és pompáznak teljes szépségükben. Nem akármilyen szépségekről, versekről van szó. Fogadjátok el egy-egy szirmát különleges élményt nyújtó költészetének! (A blogban található képek mind Alíz fotói!)Zs.Zs.
2014. április 18., péntek
összetartozás/kettősségek
csak egy árnyék
csak egy futó fénycsík
vagyok
a múlt és a jövő között
valami híd
mi nem feszül,
de imbolyog
valami el nem dúdolt dallam
ki nem mondott gondolat
kezes-lábasba bújtatott remény
lombot bontott remény
őszi köd
dér csípte kökény
kavargó színek
csak egy árnyék
csak egy futó fénycsík
a mindenség retináján
veled megyek az úton
évtizedek gyalogolnak
ifjúságunk foszló felhő
égi áldás
összetartozás
kapcsolódó láncszemek
korall-kaláris
apró igazgyöngyök
fájdalmak, vádak
a percek örömében
és tudása valami ősi nagynak
elnyomott ösztönök
mennyi év
el nem mondott vallomások
kulcsolódó kezünk
reszkető melegébe
rakott örök fészket
a lassan megszűnő élet
viharok
fellegek
tornyosuló habok
örök változás temet magába
harang kondul
végső álom
2013. november 20., 12:47
Cselló és zongora
látod, szerettem volna Neked írni
de valahogy minden szó elvesztette valóját
és a gondolatok megfoghatatlanok
Sosztakovicsot hallgatok
billentyűk sora
édes dallam a fájdalomban
odakünn esik
az ablaküvegeken apró cseppek
a szobában pattog a kályha
ég a tűz
ez is egy mondat
vajon kinek mi jut róla az eszébe
képek villannak
szikrák gyúlnak
és közben rám fonódik a dallam
lágyan-halkan
mint erdőben szállingózó őszi falevelek
puha szőnyeg
rőt avar
csodaszép jelző
nem tudom miért
tán mert képpel jár
vége
elhallgatott a zongora
de már helyébe lép
a nagy szerelem
hegedű
apám hangszere
mily mély, mily szép
bele a mélybe
a testbe
a szívbe
a lélekbe
(közben rájöttem tévedés volt)
mennyi szó
mire való
sosem arról szól
ami ott benn él
tátongó üresség
rengeteg bántás
elveszett a csend szépe
tétova léptek
visznek a végnek
előbújt a nap
az is mint minden csak egy pillanat
évek sora olykor mily hosszúnak tűnik
esik és süt a nap
hol a szivárvány
ne kergesd a gondolatot
elmémben tébolyda
mindig mindent felülírok
már rég nem kell a szó
erdő mélye szívem otthona
összegubancolódott mondatok
ne mondj semmit
ne mondj semmit
mily nehéz az emberi szív
üszkös sebbé lett a tengernyi fájdalom
lebegni ég és föld között
szárnyak nélkül
vágyak nélkül
hótisztának lenni
Hozzád szólok ott messze
ugye tudod
itt lappang a sok ki nem mondott szó
mind megkövet Téged
feledett érzések
még néha felbukkan a múlt
mikor minden oly egyszerű volt
és végtelen szép
mert tudott a szív szeretni
2013. november 3., 10:28
de valahogy minden szó elvesztette valóját
és a gondolatok megfoghatatlanok
Sosztakovicsot hallgatok
billentyűk sora
édes dallam a fájdalomban
odakünn esik
az ablaküvegeken apró cseppek
a szobában pattog a kályha
ég a tűz
ez is egy mondat
vajon kinek mi jut róla az eszébe
képek villannak
szikrák gyúlnak
és közben rám fonódik a dallam
lágyan-halkan
mint erdőben szállingózó őszi falevelek
puha szőnyeg
rőt avar
csodaszép jelző
nem tudom miért
tán mert képpel jár
vége
elhallgatott a zongora
de már helyébe lép
a nagy szerelem
hegedű
apám hangszere
mily mély, mily szép
bele a mélybe
a testbe
a szívbe
a lélekbe
(közben rájöttem tévedés volt)
mennyi szó
mire való
sosem arról szól
ami ott benn él
tátongó üresség
rengeteg bántás
elveszett a csend szépe
tétova léptek
visznek a végnek
előbújt a nap
az is mint minden csak egy pillanat
évek sora olykor mily hosszúnak tűnik
esik és süt a nap
hol a szivárvány
ne kergesd a gondolatot
elmémben tébolyda
mindig mindent felülírok
már rég nem kell a szó
erdő mélye szívem otthona
összegubancolódott mondatok
ne mondj semmit
ne mondj semmit
mily nehéz az emberi szív
üszkös sebbé lett a tengernyi fájdalom
lebegni ég és föld között
szárnyak nélkül
vágyak nélkül
hótisztának lenni
Hozzád szólok ott messze
ugye tudod
itt lappang a sok ki nem mondott szó
mind megkövet Téged
feledett érzések
még néha felbukkan a múlt
mikor minden oly egyszerű volt
és végtelen szép
mert tudott a szív szeretni
2013. november 3., 10:28
16:19 - impressziók
burgundivörös és jajjsárga
átfestek mindent mára
kérlek ne tiltakozz drága
kelletlen színek
kelt vágyak
dagad a tészta
sülő fánk illata lengedezik
az ódon konyhánkban
aranyló baracklekvár csurran
nevetünk
vidám ráncok sokasodnak
szeplők is jöhetnek
nem baj ha csúfolnak
emlékszel
milyen is a gyerek
na persze volt kitől tanulnia
sokasodnak a sorok
kelnek a szavak
élesztőgomba hat
jaj kifut
kifut
akár a tej
kozmás szag
brrr
fintor
sebaj
és már rég
kisherenden a tejcsarnokban járok
különös szerszámok
tejkezelés
marha bőg
gémeskút ágaskodik
kék lepkék vidámak
lehet nem törődnek az elmúlással
pár percre újra veled voltam énKedvesem
2013. október 11., 16:41
átfestek mindent mára
kérlek ne tiltakozz drága
kelletlen színek
kelt vágyak
dagad a tészta
sülő fánk illata lengedezik
az ódon konyhánkban
aranyló baracklekvár csurran
nevetünk
vidám ráncok sokasodnak
szeplők is jöhetnek
nem baj ha csúfolnak
emlékszel
milyen is a gyerek
na persze volt kitől tanulnia
sokasodnak a sorok
kelnek a szavak
élesztőgomba hat
jaj kifut
kifut
akár a tej
kozmás szag
brrr
fintor
sebaj
és már rég
kisherenden a tejcsarnokban járok
különös szerszámok
tejkezelés
marha bőg
gémeskút ágaskodik
kék lepkék vidámak
lehet nem törődnek az elmúlással
pár percre újra veled voltam énKedvesem
2013. október 11., 16:41
16:05 - impressziók
lapzárta
huzat
légáramlás
levegőt
rémült sikoly
neszezések
keveredő sárga színek
nárcisz és csillag
csillag és nárcisz
örökzöld Skócia
vágtató szavak
tó
biztató
ringató
elaludt a kedves
üres kezem markol szorít
miközben mindent elveszít
mikor ideültem
ajkamon a régmúlt édes szavai honoltak
képzeletben nagyanyám konyhájában
a virágos tűzhely mellett álltam
néztem az almakígyót
hogy vonaglott
rétes nyúlt az asztalon
elmaradt az esti ima
nagyapa vöröskatona volt
és én a nagy dupla ágyban
vártam
csak vártam
közben imádkoztam
nem hittel
illetve valami gyermekhittel
széppel jóval
Mi Atyánk ki vagy a mennyekben
vigyázz kérlek szüleimre, testvéremre
és volt, hogy még másokat is soroltam
volt hogy nem
közben hintáztam a fejemen
pici fenekemmel az égnek...
hamar forgott a világ
és a közepén
benne voltunk mind...
Rád gondolok
a nagy-nagy őszi melankóliában
rezgő nyár még büszkén áll
zizegő levelekkel a nyárról mesél tán
de lehet csontjaiban érzi a telet
és csak tornázik bátran
Rád gondolok
a szavakra
az erősekre
a csodásakra
hogy aztán mind
alászálljon valahova
tán egy halomba
jó lesz az elmúlásnak
miközben majd a jövőt neveli
bizony így van ez énKedvesem...
2013. október 11., 16:39
2014. április 16., szerda
mesék mezején
elveszett emlékeim helyén
sötét lyuk tátong
azelőtt éjjelente
folyton zuhantam
le a mélybe
pedig tudtam repülni
de valamiért mégsem
elrugaszkodtam
többször is
mindenhiába
üldöztek
zuhantam-zuhantam
egy lyukon át
vízpartjára estem
sokáig kísértett ez az álmom
mára ez is elveszett
de feltörnek mik nagyon fájnak
miket úgy felednék
magamon kívül temetnék
minden hiába
nem segít ima
talán ha hinnék
igaz hittel
és nemcsak néha fohászkodnék
valami sosem érkező kegyelemért
már rég tudom minden hiába
bárki megbocsájthat
de ettől még bennem mardos
az el- és kimondhatatlan
szárnyaszegett vágyak
lázasan temetkeztek
örök sajgó folyam
vénülő testemben
lelkem ismeretlen rengeteg
régen elvesztem benne
tengernyi szeretetem
engem fojtott meg
nehéz teher az idegen
hol nem értik míves nyelvemet
mesék mezején utazom
ugye anyám hozzád érkezem
2013. szeptember 28., 18:17
sötét lyuk tátong
azelőtt éjjelente
folyton zuhantam
le a mélybe
pedig tudtam repülni
de valamiért mégsem
elrugaszkodtam
többször is
mindenhiába
üldöztek
zuhantam-zuhantam
egy lyukon át
vízpartjára estem
sokáig kísértett ez az álmom
mára ez is elveszett
de feltörnek mik nagyon fájnak
miket úgy felednék
magamon kívül temetnék
minden hiába
nem segít ima
talán ha hinnék
igaz hittel
és nemcsak néha fohászkodnék
valami sosem érkező kegyelemért
már rég tudom minden hiába
bárki megbocsájthat
de ettől még bennem mardos
az el- és kimondhatatlan
szárnyaszegett vágyak
lázasan temetkeztek
örök sajgó folyam
vénülő testemben
lelkem ismeretlen rengeteg
régen elvesztem benne
tengernyi szeretetem
engem fojtott meg
nehéz teher az idegen
hol nem értik míves nyelvemet
mesék mezején utazom
ugye anyám hozzád érkezem
2013. szeptember 28., 18:17
amikor téged olvaslak
amikor téged olvaslak
kivirulnak a szavak
őszi temető csendje
borul szívemre
parányi lángok kékes fénye
lelkeket melenget
amikor téged olvaslak
teremtenek a szavak
békét oltanak
bánatos szívembe
árnyékokat terelnek
helyükbe fényeket ontanak
színek-illatok pasztellje
lágy orgia
amikor téged olvaslak
minden átlényegül
megszűnik a gonosz mormogás
béke éteri csendje áramol
és amikor téged olvaslak
hiszem mégis élek
s hagyom, hogy átfonják
friss meleggel
zúzmarás bensőmet
oldott kéveként
gyógyír szépségű gondolataid
amikor téged olvaslak...
2013. szeptember 27., 9:23
kivirulnak a szavak
őszi temető csendje
borul szívemre
parányi lángok kékes fénye
lelkeket melenget
amikor téged olvaslak
teremtenek a szavak
békét oltanak
bánatos szívembe
árnyékokat terelnek
helyükbe fényeket ontanak
színek-illatok pasztellje
lágy orgia
amikor téged olvaslak
minden átlényegül
megszűnik a gonosz mormogás
béke éteri csendje áramol
és amikor téged olvaslak
hiszem mégis élek
s hagyom, hogy átfonják
friss meleggel
zúzmarás bensőmet
oldott kéveként
gyógyír szépségű gondolataid
amikor téged olvaslak...
2013. szeptember 27., 9:23
Szekszárdról hazafelé
lehajtom fejem
tarkómon a
nap fénye
valami dallamot kottázik
hallom hangod
téren és időn át
belém égette a messzeség
Szekszárdról hazafelé
a hajnal a gesztenyefák
suttogó lombjai alatt talált
vad hajkoronád
szemedbe hullott
miről is beszélgettünk
már nem tudom
de biztos versekről
mi másról
majd valahogy a vén
Duna-partjára keveredtünk
és mélyen belélegeztük
a víz részeg szagát
lelkünk eggyé forrt
hullámaik szorosan öleltek
mégis mint minden pillanat
ez is valahol elveszett
vagy mégsem
tovaszállt mindeneken
összeolvadva a létezéssel
de minket betakart az idő
2013. szeptember 25., 10:54
tarkómon a
nap fénye
valami dallamot kottázik
hallom hangod
téren és időn át
belém égette a messzeség
Szekszárdról hazafelé
a hajnal a gesztenyefák
suttogó lombjai alatt talált
vad hajkoronád
szemedbe hullott
miről is beszélgettünk
már nem tudom
de biztos versekről
mi másról
majd valahogy a vén
Duna-partjára keveredtünk
és mélyen belélegeztük
a víz részeg szagát
lelkünk eggyé forrt
hullámaik szorosan öleltek
mégis mint minden pillanat
ez is valahol elveszett
vagy mégsem
tovaszállt mindeneken
összeolvadva a létezéssel
de minket betakart az idő
2013. szeptember 25., 10:54
foszlányok
szürke paplanos égbolt
hajlik fölénk
esőcseppek lágyan ereszkednek
tisztára mosnák a lehetetlent...
száraz ágak újra életre kelnek
esőillat tölti be a tájat
oh, be szeretem!
a hőmérő magába süllyedt
igencsak hűvös van
szegény cinege
mára kikoptak a mesterek
bennem
- mint mindig -
szavak, dallamok keverednek
foszlányok
foszlós kalács
ragyogó konyha
fehér kötény
édes nagymama
és a hold
egész alacsonyan
teli fénnyel ragyog
himnusza az életnek
gondolataim elkalandoznak a békés tájról
fáj
nagyon
de nem kiáltok
csendben vajúdom világfájdalmam
időnként halkul
tompán sajog odabenn
miért
miért
dúl háború
miért szólnak a fegyverek
minden hiába
pirosló vér borítja a tájat
köröskörül halottak
anyák sikoltanak az égre
karjukon ronggyá tépett halott gyermekekkel
tehenek legelnek
pára szállt a völgyre
béke
és sok boldogtalan ember
nem tudják tán mily szerencsések
itt nem szólnak a gyilkos fegyverek
helyette egymást bántják
nincs kímélet
szörnyeteg az ember
miközben csodákat teremt
amott egy csonkolt ház
oly régen épült
ahogy itt mondják
napóleoni
de valakinek kedve támadt
lerombolni
és mennyi más csodás
múltat dicsérő épületet
fáj értük a szívem
és értetlenül nézek
és kérdem, hogy
lehet
miért tesz ilyent az ember
nem kíméli elei kétkezi alkotását
és mégis holmi múlt tiszteletről papolnak
gondolataim szokásos kavalkádja
másoknak merő sületlenség
gyorsan egy kemencét!
jaj, de mégsem
ez még borzalmasabb képet hív elő
mint mikor Auschwitzban álltam
a hajtenger előtt...
lezárom ujjaim
azokat tudom
de bennem minden tovább kavarog
be kell zárnom
és igen
mert nincs kinek mondanom
hát elmondom mindenkinek...
most inkább átengedem magam
a zsongító szélnek
lágy szerelmemnek
még kéklenek a harangvirágok
megrezdül kecses fejük
egy szebb jövőért harangoznak
2013. szeptember 10., 9:38
esőcseppek lágyan ereszkednek
tisztára mosnák a lehetetlent...
száraz ágak újra életre kelnek
esőillat tölti be a tájat
oh, be szeretem!
a hőmérő magába süllyedt
igencsak hűvös van
szegény cinege
mára kikoptak a mesterek
bennem
- mint mindig -
szavak, dallamok keverednek
foszlányok
foszlós kalács
ragyogó konyha
fehér kötény
édes nagymama
és a hold
egész alacsonyan
teli fénnyel ragyog
himnusza az életnek
gondolataim elkalandoznak a békés tájról
fáj
nagyon
de nem kiáltok
csendben vajúdom világfájdalmam
időnként halkul
tompán sajog odabenn
miért
miért
dúl háború
miért szólnak a fegyverek
minden hiába
pirosló vér borítja a tájat
köröskörül halottak
anyák sikoltanak az égre
karjukon ronggyá tépett halott gyermekekkel
tehenek legelnek
pára szállt a völgyre
béke
és sok boldogtalan ember
nem tudják tán mily szerencsések
itt nem szólnak a gyilkos fegyverek
helyette egymást bántják
nincs kímélet
szörnyeteg az ember
miközben csodákat teremt
amott egy csonkolt ház
oly régen épült
ahogy itt mondják
napóleoni
de valakinek kedve támadt
lerombolni
és mennyi más csodás
múltat dicsérő épületet
fáj értük a szívem
és értetlenül nézek
és kérdem, hogy
lehet
miért tesz ilyent az ember
nem kíméli elei kétkezi alkotását
és mégis holmi múlt tiszteletről papolnak
gondolataim szokásos kavalkádja
másoknak merő sületlenség
gyorsan egy kemencét!
jaj, de mégsem
ez még borzalmasabb képet hív elő
mint mikor Auschwitzban álltam
a hajtenger előtt...
lezárom ujjaim
azokat tudom
de bennem minden tovább kavarog
be kell zárnom
és igen
mert nincs kinek mondanom
hát elmondom mindenkinek...
most inkább átengedem magam
a zsongító szélnek
lágy szerelmemnek
még kéklenek a harangvirágok
megrezdül kecses fejük
egy szebb jövőért harangoznak
2013. szeptember 10., 9:38
gyermek lennék
megint nyakamba ült a bánat
szomorúság leng körül és belül
szavak bukkannak elő a semmiből
nem is tudom honnan ismerem
titokzatos űrben lebegek
mintha egyfolytában keresnék valakit
vagy valaki engem
hívás-vágyás
minden értelmetlen
bár az értelmet sem kedvelem
szóként
és mindenre odacsapott válaszként
írnék az őszről
a színekről
talán szerelmekről
egyik múlandóbb, mint a másik
elmúlás
ez lenne a baj?
nem tudom
nem tudom mikor rám tör ez a valami
miért, honnan, minek
szavak zsonganak
összezsugorodnak
végleg eltűnnek
nyomatuk szívemen marad
átformál
és mégis maradok ahogy vagyok
terhekkel rám rakott
borzongok
tél imája
fehérség
didergés
messze hómezők
csontsovány apám
gyermek szeretnék lenni
2013. szeptember 9., 11:35
szomorúság leng körül és belül
szavak bukkannak elő a semmiből
nem is tudom honnan ismerem
titokzatos űrben lebegek
mintha egyfolytában keresnék valakit
vagy valaki engem
hívás-vágyás
minden értelmetlen
bár az értelmet sem kedvelem
szóként
és mindenre odacsapott válaszként
írnék az őszről
a színekről
talán szerelmekről
egyik múlandóbb, mint a másik
elmúlás
ez lenne a baj?
nem tudom
nem tudom mikor rám tör ez a valami
miért, honnan, minek
szavak zsonganak
összezsugorodnak
végleg eltűnnek
nyomatuk szívemen marad
átformál
és mégis maradok ahogy vagyok
terhekkel rám rakott
borzongok
tél imája
fehérség
didergés
messze hómezők
csontsovány apám
gyermek szeretnék lenni
2013. szeptember 9., 11:35
áthallásokkal
kalandoznak a szavak
szétomlik a reggel
- az ínyenc francia -
egy újabb nap kezdete
egy újabb ajándék
színes szalaggal átkötött élet-csomag
vajon kioldja ki a masnikat
bennem képek fakadnak
miközben egymásra csúsznak
fény és árnyék játéka
van mi a szemnek láthatatlan
csak így érthetem
és ha nem tudom leírni
milyen nehézzé lesz
hurcolom őket
majd némán elengedem
mások reájuk találnak
halászháló Duna-illattal
ki ért meg
mivel is kéne olajozni
gördüljenek
de ne hangtalan
éppen nem
hosszan tartó vajúdás
a semmit szüli meg
nehéz
most minden szóvirág
ólomsúlyúvá lett
Rézhegyek királynője
szemem elé libbent
hív
de mielőtt elérném
szétfoszlik
ma a vésőm nem farag míves gondolatokat
minden hibás
s mint Danyiluska a kővirágokat
én is összetöröm
csak a romok hevernek itt
2013. szeptember 6., 9:08
szétomlik a reggel
- az ínyenc francia -
egy újabb nap kezdete
egy újabb ajándék
színes szalaggal átkötött élet-csomag
vajon kioldja ki a masnikat
bennem képek fakadnak
miközben egymásra csúsznak
fény és árnyék játéka
van mi a szemnek láthatatlan
csak így érthetem
és ha nem tudom leírni
milyen nehézzé lesz
hurcolom őket
majd némán elengedem
mások reájuk találnak
halászháló Duna-illattal
ki ért meg
mivel is kéne olajozni
gördüljenek
de ne hangtalan
éppen nem
hosszan tartó vajúdás
a semmit szüli meg
nehéz
most minden szóvirág
ólomsúlyúvá lett
Rézhegyek királynője
szemem elé libbent
hív
de mielőtt elérném
szétfoszlik
ma a vésőm nem farag míves gondolatokat
minden hibás
s mint Danyiluska a kővirágokat
én is összetöröm
csak a romok hevernek itt
2013. szeptember 6., 9:08
Paloma
keress meg
itt vagyok
hallod
most ne bújócskázz
nézd szememben
el nem sírt könnyek
száraz
mind befele folynak
kőszívem nehéz
súlya húz
lefele húz
gyere
szeress
mint egykor
nem kérlellek
de mégis
felcsendül hangod
Solvejg dala szól
cseng
messzire
ott fenn Északon
még
Peer Gynt
is hallja
szeretlek
mosolyom fakad
látod
láss engem
hogy én is
én is
tétova szavam
utol nem ér
vagy mégis
mégis
suhog a kukoricás
súlyos rend
katonás sorok
mennyire szúrnak a levelek
fáj
kérlek simítsd el
minden bánatom
Paloma
te egyetlen
2013. szeptember 5., 17:12
itt vagyok
hallod
most ne bújócskázz
nézd szememben
el nem sírt könnyek
száraz
mind befele folynak
kőszívem nehéz
súlya húz
lefele húz
gyere
szeress
mint egykor
nem kérlellek
de mégis
felcsendül hangod
Solvejg dala szól
cseng
messzire
ott fenn Északon
még
Peer Gynt
is hallja
szeretlek
mosolyom fakad
látod
láss engem
hogy én is
én is
tétova szavam
utol nem ér
vagy mégis
mégis
suhog a kukoricás
súlyos rend
katonás sorok
mennyire szúrnak a levelek
fáj
kérlek simítsd el
minden bánatom
Paloma
te egyetlen
2013. szeptember 5., 17:12
mesélnék neked
mesélnék neked
szólnék, mondanám
oh, annyira mondanám
mit rám rakott az idő
de nem vagy
te nem vagy
zsibbad a lét
zubog a magány
keresnélek
bódult őrületben
gyere
hallod
nem láttam néma ajkad
lezárt szemed
tőlem messze mentél
mikor nem voltam veled
percek robognak
évszakok vetélnek
szédült keserves percek
mindened voltam
annyira vártál vágytál
milyen boldog voltál
és én balga
végtelen ostoba
minden visszafordíthatatlan
engedd hogy szeresselek
de hogyan
oh, de hogyan
merre jár lelked
szellemed
tested rég a lángok martaléka lett
itt hagytál árván
mennyire szerettelek
csak éppen
rossz voltam
mint mindig
mint azóta is
fáj
néha annyira fáj
megbolondulok
hajamban az ezüst temérdek
kupecnek kell-e
vágyom hangod
s látni szemed
mesélnék neked
2013. szeptember 5., 17:00
szólnék, mondanám
oh, annyira mondanám
mit rám rakott az idő
de nem vagy
te nem vagy
zsibbad a lét
zubog a magány
keresnélek
bódult őrületben
gyere
hallod
nem láttam néma ajkad
lezárt szemed
tőlem messze mentél
mikor nem voltam veled
percek robognak
évszakok vetélnek
szédült keserves percek
mindened voltam
annyira vártál vágytál
milyen boldog voltál
és én balga
végtelen ostoba
minden visszafordíthatatlan
engedd hogy szeresselek
de hogyan
oh, de hogyan
merre jár lelked
szellemed
tested rég a lángok martaléka lett
itt hagytál árván
mennyire szerettelek
csak éppen
rossz voltam
mint mindig
mint azóta is
fáj
néha annyira fáj
megbolondulok
hajamban az ezüst temérdek
kupecnek kell-e
vágyom hangod
s látni szemed
mesélnék neked
2013. szeptember 5., 17:00
2014. április 15., kedd
Reggeli levél Virágomnak
Ma reggel elszaladtak az ujjaim Virágomra gondolván:-)
hűs van itt
langymeleg ott
a napocska milyen csapodár
van hol meleget ád
van hol bújócskázik
gyönyörű az ősz
bár még nyár van
ökörnyálak fénylenek
kései virágok nyílnak
fény és árnyék feleselget
minden a Teremtőt dicséri
a csend felerősíti a szépet
de a zaj birodalma kérlelhetetlen
és futva terjed mint az iszalag
vagy még inkább a repkény örök zöldje...
bennem is mosolyok szaladgálnak
hisz odabentről a szívből indulnak
lélekfakadóak
és merészsóváran a szájra ülnek
ott hintáznak
ez bizony nem a "semmi ága"
a gondolatok meg kalandoznak
az kilőtt ágyúgolyóbis sem kell nékik
utat törnek
akár nagyapa a diót
hej be finom!
sülő tészta illata
tekeredik orrom alá
ügyes kezű nagyanyám kicsiny kontya alol szöknek...
messze járok rég
visszatérek a szépséges Baranyába
tejszagú reggelekbe
kedvem semmi sem szegheti
boszorkányöltés ide vagy oda
mit nekem!
fényes tűk lány kezekben
készül a stafírung
van még ilyen?
bélyeget csókol a földre a nap
a szél is csak csendesen duruzsol
mint tél hidegében az álmodozó kályha
2013. szeptember 3., 8:54
hűs van itt
langymeleg ott
a napocska milyen csapodár
van hol meleget ád
van hol bújócskázik
gyönyörű az ősz
bár még nyár van
ökörnyálak fénylenek
kései virágok nyílnak
fény és árnyék feleselget
minden a Teremtőt dicséri
a csend felerősíti a szépet
de a zaj birodalma kérlelhetetlen
és futva terjed mint az iszalag
vagy még inkább a repkény örök zöldje...
bennem is mosolyok szaladgálnak
hisz odabentről a szívből indulnak
lélekfakadóak
és merészsóváran a szájra ülnek
ott hintáznak
ez bizony nem a "semmi ága"
a gondolatok meg kalandoznak
az kilőtt ágyúgolyóbis sem kell nékik
utat törnek
akár nagyapa a diót
hej be finom!
sülő tészta illata
tekeredik orrom alá
ügyes kezű nagyanyám kicsiny kontya alol szöknek...
messze járok rég
visszatérek a szépséges Baranyába
tejszagú reggelekbe
kedvem semmi sem szegheti
boszorkányöltés ide vagy oda
mit nekem!
fényes tűk lány kezekben
készül a stafírung
van még ilyen?
bélyeget csókol a földre a nap
a szél is csak csendesen duruzsol
mint tél hidegében az álmodozó kályha
2013. szeptember 3., 8:54
Hangtalan
Az égre néztem
és a lehetetlent kértem
Te, lágy, szellő-kezeddel
mégis megsimogattál
és elküldted őt nekem
felettem fényes nappal
hangtalan
egy bagoly suhant
az égre néztem
hitetlen lényem
hála járta át
szavak fényesednek bennem
boldogörömmel repesnek
szavak vajúdnak bennem
kínkeservben születnek
áldott a pillanat
áldott vagy tenmagad
átfesteném a hiányokat
de csak ember vagyok
gyenge
pedig biztos erősnek születtem
"mi végre jöttünk világra"
de nem is ez motoszkál bennem
hanem
miért vagyunk olyanok amilyenek
ez a kérdés nem enged
apám fogd meg a kezem
és bocsásd meg minden vétkemet
te tudsz, de én nem
mert odabent marcangol
bilincsben tart
kitörnöm lehetetlen
az égre néztem
felettem fényes nappal
egy bagoly suhant
2013. augusztus 31., 10:19
és a lehetetlent kértem
Te, lágy, szellő-kezeddel
mégis megsimogattál
és elküldted őt nekem
felettem fényes nappal
hangtalan
egy bagoly suhant
az égre néztem
hitetlen lényem
hála járta át
szavak fényesednek bennem
boldogörömmel repesnek
szavak vajúdnak bennem
kínkeservben születnek
áldott a pillanat
áldott vagy tenmagad
átfesteném a hiányokat
de csak ember vagyok
gyenge
pedig biztos erősnek születtem
"mi végre jöttünk világra"
de nem is ez motoszkál bennem
hanem
miért vagyunk olyanok amilyenek
ez a kérdés nem enged
apám fogd meg a kezem
és bocsásd meg minden vétkemet
te tudsz, de én nem
mert odabent marcangol
bilincsben tart
kitörnöm lehetetlen
az égre néztem
felettem fényes nappal
egy bagoly suhant
2013. augusztus 31., 10:19
levél
mint mindig
összevissza tekeregnek a szavak
verssorok szakadnak fel
vagy csak töredezett mondatok
tétova óda
mily szép e két szó
kimondom gyakran
hogy miért magam sem tudom
vannak szavak
melyek mélyen fogva tartanak
vannak képek
mik feltörnek
zenéken ringatózom
indulunk haza
távolságban közelebb leszek
nem érdekes
távolság-közelség
összevonva
annyi minden jár a fejemben
egymásra satírozódnak
s mert senki elő nem hívja
hát a csend-vermébe esnek
ott vajon mit csinálnak?
egymással viaskodnak
vagy csak elpihennek
s tán mint Messiás
várnak...
vagy várunk rá
ezek is zavarosak
2013. augusztus 16.
összevissza tekeregnek a szavak
verssorok szakadnak fel
vagy csak töredezett mondatok
tétova óda
mily szép e két szó
kimondom gyakran
hogy miért magam sem tudom
vannak szavak
melyek mélyen fogva tartanak
vannak képek
mik feltörnek
zenéken ringatózom
indulunk haza
távolságban közelebb leszek
nem érdekes
távolság-közelség
összevonva
annyi minden jár a fejemben
egymásra satírozódnak
s mert senki elő nem hívja
hát a csend-vermébe esnek
ott vajon mit csinálnak?
egymással viaskodnak
vagy csak elpihennek
s tán mint Messiás
várnak...
vagy várunk rá
ezek is zavarosak
2013. augusztus 16.
Szélben
Te konok vagy
és hallgatsz
minek a szeretést bizonygatni
csalfa szavakkal
szóljon a tett
áradjon szív és lélek
de oly messze vagy
távolban maradtak a szavak
a lágy ölelések
a szél suttogása
emlékszel, mennyire szerettem
(és itt is)
a szél erőslágy érintéseit
hosszú hajam úszott utánam
és én mindenem neki adtam
elvesztem a búzatáblában
miközben köröttem fodrozódott a Mindenség
s vele Te
Te, énKedvesem
szelíden hömpölygött az Argenton
oh, mennyire szerettem!
az elnyugvó esti fényben maga volt a csoda
Kodolányi, Weöres
lángoló csipkebokrok
de előtte édes illatot ontó
hófehér virágfelhők
kint a szabadban
(szabad)
oly boldog vagyok
s bár az égető napot
rég nem szeretem,
de ha felém indul a szél
szemem ragyog
szívem kitárom
s a Mindenségnek kínálom
egyetlen barátom, szeretőm, kedvesem
ő a Minden
bátortalan léptek
kicsiny gyermek
bennem a sóhaj
nem szül tettet
hontalanságom súlyos kolonc
láncol
leláncol
csak feltörő szavaimban élek
s rajzolom fájó lényem
ne hallgass énKedvesem
csak szavaid zsolozsmája
édesíti keserű lelkem
2013. augusztus 28., 13:42
és hallgatsz
minek a szeretést bizonygatni
csalfa szavakkal
szóljon a tett
áradjon szív és lélek
de oly messze vagy
távolban maradtak a szavak
a lágy ölelések
a szél suttogása
emlékszel, mennyire szerettem
(és itt is)
a szél erőslágy érintéseit
hosszú hajam úszott utánam
és én mindenem neki adtam
elvesztem a búzatáblában
miközben köröttem fodrozódott a Mindenség
s vele Te
Te, énKedvesem
szelíden hömpölygött az Argenton
oh, mennyire szerettem!
az elnyugvó esti fényben maga volt a csoda
Kodolányi, Weöres
lángoló csipkebokrok
de előtte édes illatot ontó
hófehér virágfelhők
kint a szabadban
(szabad)
oly boldog vagyok
s bár az égető napot
rég nem szeretem,
de ha felém indul a szél
szemem ragyog
szívem kitárom
s a Mindenségnek kínálom
egyetlen barátom, szeretőm, kedvesem
ő a Minden
bátortalan léptek
kicsiny gyermek
bennem a sóhaj
nem szül tettet
hontalanságom súlyos kolonc
láncol
leláncol
csak feltörő szavaimban élek
s rajzolom fájó lényem
ne hallgass énKedvesem
csak szavaid zsolozsmája
édesíti keserű lelkem
2013. augusztus 28., 13:42
Múltidéző
augusztus, te múlt idéző
szép nevű
oly gyorsan elszaladtál
időm sem volt észrevenni
érik a mogyoró, dió
vörös mókus dobálódzik
az út telis-tele
de jó lenne hideg télben
de jó lenne hideg télben
augusztusban megfürödni
emlékcsokorba temetni
révült tekintetem
ismétlődő szavak
ki nem mondott vágyak
óriási hiány
konduló üresség
mindenki otthon
anyaságom fosztott
hova lett a talizmánom
vagyok török
vagyok magyar
de vajon ki vagyok
"arra születtünk, hogy ..."
és ha igen, miért vész minden el
átalakul
színes üveggolyó
évszakokba zárt
mosolygó illatok
mennyire hiányzol
muskotályos zsálya
zeng az ének
fenn a bércen
Szép Szuliko
elvetélt boldogság
fosztott esztendők
zakatoló sorsvonat
ha hiszem
ha nem
eleve elrendeltetett
szívemben olthatatlan szeretet
mindenki messze-messze
"magam vagyok nagyon"
kérem vissza smaragd könnyem
bánatom kővirág
Rézhegyek királynője
mesékben dobbanok
régmúlt esték
rácsos ágy
te ott alszol gyermekem
esti mesék forgataga
indul felém
minden hozzátok hív
és én mégis maradok
2013. augusztus 28., 11:10
szép nevű
oly gyorsan elszaladtál
időm sem volt észrevenni
érik a mogyoró, dió
vörös mókus dobálódzik
az út telis-tele
de jó lenne hideg télben
de jó lenne hideg télben
augusztusban megfürödni
emlékcsokorba temetni
révült tekintetem
ismétlődő szavak
ki nem mondott vágyak
óriási hiány
konduló üresség
mindenki otthon
anyaságom fosztott
hova lett a talizmánom
vagyok török
vagyok magyar
de vajon ki vagyok
"arra születtünk, hogy ..."
és ha igen, miért vész minden el
átalakul
színes üveggolyó
évszakokba zárt
mosolygó illatok
mennyire hiányzol
muskotályos zsálya
zeng az ének
fenn a bércen
Szép Szuliko
elvetélt boldogság
fosztott esztendők
zakatoló sorsvonat
ha hiszem
ha nem
eleve elrendeltetett
szívemben olthatatlan szeretet
mindenki messze-messze
"magam vagyok nagyon"
kérem vissza smaragd könnyem
bánatom kővirág
Rézhegyek királynője
mesékben dobbanok
régmúlt esték
rácsos ágy
te ott alszol gyermekem
esti mesék forgataga
indul felém
minden hozzátok hív
és én mégis maradok
2013. augusztus 28., 11:10
Neved
...és minden hiába
Te már velem vagy
szellő suttogás
nyári alkony
fények-árnyak
színek
rozsdás varázs
bíborló bársony
az ég alján
egyik sem az minek mondják
mind megannyi csoda
szívek és lelkek melengetője
puha fények
neved komoly szépsége
Reád találtam a nagy messzességben
áradsz
fluidjaid bennem lüktetnek
nekem Te vagy a minden
Te vagy az érzés
Te vagy a vonzás
különös varázs mi fogva tart
hívsz
egyre csak hívsz
és én mondom
kimondom
a neved
oh, versek,
zenék,
képek
hegyek,
erdők,
Mindenségek!
köszönöm Teremtőm,
hogy Felé vezetted léptem
és erőt adtál szívem kitárni
boldog vagyok
szelíd nyugalom tölti el lényem
2013. augusztus 26., 22:34
Te már velem vagy
szellő suttogás
nyári alkony
fények-árnyak
színek
rozsdás varázs
bíborló bársony
az ég alján
egyik sem az minek mondják
mind megannyi csoda
szívek és lelkek melengetője
puha fények
neved komoly szépsége
Reád találtam a nagy messzességben
áradsz
fluidjaid bennem lüktetnek
nekem Te vagy a minden
Te vagy az érzés
Te vagy a vonzás
különös varázs mi fogva tart
hívsz
egyre csak hívsz
és én mondom
kimondom
a neved
oh, versek,
zenék,
képek
hegyek,
erdők,
Mindenségek!
köszönöm Teremtőm,
hogy Felé vezetted léptem
és erőt adtál szívem kitárni
boldog vagyok
szelíd nyugalom tölti el lényem
2013. augusztus 26., 22:34
Majoránna illat
belém gömbölyödött neved
annyiszor mondom, suttogom
hangtalan magamnak
áradsz
és én mosolygok
imák és mantrák
morzsolom a messzeséget
majoránna illat
fenn a hegy lágy hajlatán
napfény táncol
és a szél vadul suhog
boldog vagyok
neked adnám minden dalom
láthatatlan szálak
miközben az ősz már kandikál
pókhálószálak úsznak
ezüst hajszál
könnycseppek
és harmat
és újra csak mosolyog a nap
kódolt üzenet
én nem tudom, hogy van ez
csak egyszerűen érezlek
kedvenc szavaim tolakodnak
kötődnének csokorba
vagy csak úgy szanaszét szórva
újráznák magukat
mint Elizabeth Barrett Browning
Mondd újrája
halkan
lágyan
selymesen
az előbb már versbe fontam
de mostanra csak így magukban
álldogálnak
énKedvesem
2013. augusztus 26., 21:03
annyiszor mondom, suttogom
hangtalan magamnak
áradsz
és én mosolygok
imák és mantrák
morzsolom a messzeséget
majoránna illat
fenn a hegy lágy hajlatán
napfény táncol
és a szél vadul suhog
boldog vagyok
neked adnám minden dalom
láthatatlan szálak
miközben az ősz már kandikál
pókhálószálak úsznak
ezüst hajszál
könnycseppek
és harmat
és újra csak mosolyog a nap
kódolt üzenet
én nem tudom, hogy van ez
csak egyszerűen érezlek
kedvenc szavaim tolakodnak
kötődnének csokorba
vagy csak úgy szanaszét szórva
újráznák magukat
mint Elizabeth Barrett Browning
Mondd újrája
halkan
lágyan
selymesen
az előbb már versbe fontam
de mostanra csak így magukban
álldogálnak
énKedvesem
2013. augusztus 26., 21:03
őrizlek
s volt, hogy felém hajoltál
ajkad lágy szavakat suttogott
hajlongó bambuszágak
s volt, hogy feléd hajoltam
ajkam mézet ontott
tán túl édes volt
aranyló búzamezők
tarra vágva
kiálló torzsák felsebeznek
kék búzavirágok
égre kacagtak
pipaccsal viruló
szerelemben
itt már oly hidegek a reggelek
fázósan didergek
hova lett a hév
hova lett a szerelem
elavult szavak
nekem oly édesek
csokorba kötném
ha körém hintenéd
elképzelem
midőn a zöld falevélből
sárga, piros és bordó lesz
úgy változik át az érzés is
csupasz ágakon bóklászik a szél
kezemből homok pereg
vöröslő fájdalom
ajkamon a bánat szava
kincseimet vagy mit annak véltem
szórtam szerteszét
boldogság ez nagyon
és hogy múlt
meglehet
de mégis újra és újra felfakad
kút mélyén napfény csillan
mészkő fehérjén aranyszemcsék ragyognak
tarka kis gyíkok lustán vakaródznak
képeket oltott belém az idő
mindent egymásra filmezett
énKedvesem gyere ölelj át
hajtsd térdemre ősz fejed
lágyan simogat két kezem
(keveredő idők
múlt és jelen
jövőkép lehetetlen
ne bánj semmit sem
hisz a történteken változtani nem lehet)
továbbra is motoznak a szavak
úgy szeretem
hintapalinta
leng magasra
száll
száll
benne ül egy kacagó kisleány
soha többé ne félj
láthatatlanul is fogom a kezed
s kifakult mosolyomban is csak Téged őrizlek
2013. augusztus 14., 10:12
ajkad lágy szavakat suttogott
hajlongó bambuszágak
s volt, hogy feléd hajoltam
ajkam mézet ontott
tán túl édes volt
aranyló búzamezők
tarra vágva
kiálló torzsák felsebeznek
kék búzavirágok
égre kacagtak
pipaccsal viruló
szerelemben
itt már oly hidegek a reggelek
fázósan didergek
hova lett a hév
hova lett a szerelem
elavult szavak
nekem oly édesek
csokorba kötném
ha körém hintenéd
elképzelem
midőn a zöld falevélből
sárga, piros és bordó lesz
úgy változik át az érzés is
csupasz ágakon bóklászik a szél
kezemből homok pereg
vöröslő fájdalom
ajkamon a bánat szava
kincseimet vagy mit annak véltem
szórtam szerteszét
boldogság ez nagyon
és hogy múlt
meglehet
de mégis újra és újra felfakad
kút mélyén napfény csillan
mészkő fehérjén aranyszemcsék ragyognak
tarka kis gyíkok lustán vakaródznak
képeket oltott belém az idő
mindent egymásra filmezett
énKedvesem gyere ölelj át
hajtsd térdemre ősz fejed
lágyan simogat két kezem
(keveredő idők
múlt és jelen
jövőkép lehetetlen
ne bánj semmit sem
hisz a történteken változtani nem lehet)
továbbra is motoznak a szavak
úgy szeretem
hintapalinta
leng magasra
száll
száll
benne ül egy kacagó kisleány
soha többé ne félj
láthatatlanul is fogom a kezed
s kifakult mosolyomban is csak Téged őrizlek
2013. augusztus 14., 10:12
/savon
/savon
csúnya a szád
mindjárt kimosom szappannal
persavon
a megnemértett lelkek sem fognak össze
összefog6atlan emberek
szavakon rágódva elveszek
elveszem
menten más
tárgyas tárgyatlan
tárgytalan
ige igétlen
idétlen
én nem tudom
hova lettem
bőröm ráncaiba mit varrt az idő
tán a titkait
mert a fénylő szemem
lágy mosolyát nem
így csak nézek mogorván
csillagtalanul, tompán
mi lett velem?
meséld el énKedvesem
néma a szív
néma a száj
pattogatott kukorica
fehér szeme repked
köpköd a lábas
társítások
keveredik minden
GaraboGereben merre jársz
mesélj még nekem
fogd meg a kezem
vezess, vezess
ez a tompaság bezár
s nincs mi fel- és kiold
szoknya sem lebben
valaha szél fodrozta hosszú hajam
két karom kitárva szaladtam
versenyt a széllel
jó volt
volt
2013. augusztus 13., 17:55
csúnya a szád
mindjárt kimosom szappannal
persavon
a megnemértett lelkek sem fognak össze
összefog6atlan emberek
szavakon rágódva elveszek
elveszem
menten más
tárgyas tárgyatlan
tárgytalan
ige igétlen
idétlen
én nem tudom
hova lettem
bőröm ráncaiba mit varrt az idő
tán a titkait
mert a fénylő szemem
lágy mosolyát nem
így csak nézek mogorván
csillagtalanul, tompán
mi lett velem?
meséld el énKedvesem
néma a szív
néma a száj
pattogatott kukorica
fehér szeme repked
köpköd a lábas
társítások
keveredik minden
GaraboGereben merre jársz
mesélj még nekem
fogd meg a kezem
vezess, vezess
ez a tompaság bezár
s nincs mi fel- és kiold
szoknya sem lebben
valaha szél fodrozta hosszú hajam
két karom kitárva szaladtam
versenyt a széllel
jó volt
volt
2013. augusztus 13., 17:55
átlényegülés
valaha vágytam tudni
aztan azt hittem tudok is valamit
most már nem akarok tudni semmit
rendületlenül csodálkozom az embereken
ma már összeolvadnék a mindenséggel
úgy lennék a körforgás része
ahogy ember sosem
de lehet erre sem vágyom
egyszerűen csak lenni szeretnék
mások által hagyva de nem elhagyatva
ennél nagyobb dolgot el sem tudok képzelni
2013. augusztus 1., 8:55
aztan azt hittem tudok is valamit
most már nem akarok tudni semmit
rendületlenül csodálkozom az embereken
ma már összeolvadnék a mindenséggel
úgy lennék a körforgás része
ahogy ember sosem
de lehet erre sem vágyom
egyszerűen csak lenni szeretnék
mások által hagyva de nem elhagyatva
ennél nagyobb dolgot el sem tudok képzelni
2013. augusztus 1., 8:55
2014. április 14., hétfő
melankólia
http://www.youtube.com/watch?v=x7kWCaIwjfo
hervatag őszi napsütés
nyári reggelen
nyakamon bánatsál
szomorú végtelen
ringató tenger
locsogó hullámok
szélben rezgő
tengerparti szegfűk
rózsaszín selyme
szívemet simítja
ma körül ölel a bánat
nem vagy velem te sem
önmagam foglya
rabmadár
a lelkem
szomorú szerelem
rianás szívemen
2013. július 31., 10:21
hervatag őszi napsütés
nyári reggelen
nyakamon bánatsál
szomorú végtelen
ringató tenger
locsogó hullámok
szélben rezgő
tengerparti szegfűk
rózsaszín selyme
szívemet simítja
ma körül ölel a bánat
nem vagy velem te sem
önmagam foglya
rabmadár
a lelkem
szomorú szerelem
rianás szívemen
2013. július 31., 10:21
harmat
vagyok, mint harmat
arccal a Napnak
éjjel hűvösében
csillagnak álmodom magam
s mikor a hajnal lobot vet
lángoló kezével
csillagruhát simít rám
vagyok, mint harmat
feloldódó tünemény
de míg rezeg a létem
a földi égen
csak Terád gondolok
s tudom, bár ezernyi alakban,
de mindig visszatérek...
2013. július 30., 13:38
arccal a Napnak
éjjel hűvösében
csillagnak álmodom magam
s mikor a hajnal lobot vet
lángoló kezével
csillagruhát simít rám
vagyok, mint harmat
feloldódó tünemény
de míg rezeg a létem
a földi égen
csak Terád gondolok
s tudom, bár ezernyi alakban,
de mindig visszatérek...
2013. július 30., 13:38
hangok
odabent kicsiny kis hangok motoszkálnak
nem kellesz senkinek
nem kellesz senkinek
árva vagy
nincs árvább nálad
még az árvácska sem
hát simulj hozzám
legyél velem
hogy ki vagyok nem tudhatod
de egyedül én szeretlek
lehetek csúnya
lehetek gonosz
lehetek bármilyen
sose keresd
ne kutasd
halld amit mondok!
csak én szeretlek!
gyere simulj hozzám
elviszlek messzire
közben a hangok megváltoztak odabent
valamit erősen súgnak
de semmit sem értek
kezem hideg
homlokom verejtékes
a sós cseppek szemembe peregnek
valaki erősen szorít
elvisz nem visz
elvisz nem visz
hol van egy akáclevél
nem!
inkább százszorszépszirom
kiszámolom!
s magam is elhiszem
úgy lesz a szirom dönt nem én
és ha az úgy akarja elmegyek veled
de ne motoszkálj már odabent!
elég, elég!
nem én sikoltom
ezt is ott bent valaki más
fehér rácsos ágy
lepattogzott festék
félhomály
fenn a magasban egy parányi ablak ráccsal
mindenütt rács
fejemen is
sőt benne is
mi ez?
nem tudok mozdulni
hova lett a kezem?
és a lábam?
a fejem is milyen merev
nem tudok mozdulni!
kikötöztek
kínzás - középkor
pedig csak a sárgaház
megadom magam
hang, kérlek vigyél el!
érzed?
erősen simulok hozzád
tudom, te vagy az egyetlen aki szeret
lehet akkor majd mások szeméből peregnek a könnyek...
2013. július 25., 11:25
nem kellesz senkinek
nem kellesz senkinek
árva vagy
nincs árvább nálad
még az árvácska sem
hát simulj hozzám
legyél velem
hogy ki vagyok nem tudhatod
de egyedül én szeretlek
lehetek csúnya
lehetek gonosz
lehetek bármilyen
sose keresd
ne kutasd
halld amit mondok!
csak én szeretlek!
gyere simulj hozzám
elviszlek messzire
közben a hangok megváltoztak odabent
valamit erősen súgnak
de semmit sem értek
kezem hideg
homlokom verejtékes
a sós cseppek szemembe peregnek
valaki erősen szorít
elvisz nem visz
elvisz nem visz
hol van egy akáclevél
nem!
inkább százszorszépszirom
kiszámolom!
s magam is elhiszem
úgy lesz a szirom dönt nem én
és ha az úgy akarja elmegyek veled
de ne motoszkálj már odabent!
elég, elég!
nem én sikoltom
ezt is ott bent valaki más
fehér rácsos ágy
lepattogzott festék
félhomály
fenn a magasban egy parányi ablak ráccsal
mindenütt rács
fejemen is
sőt benne is
mi ez?
nem tudok mozdulni
hova lett a kezem?
és a lábam?
a fejem is milyen merev
nem tudok mozdulni!
kikötöztek
kínzás - középkor
pedig csak a sárgaház
megadom magam
hang, kérlek vigyél el!
érzed?
erősen simulok hozzád
tudom, te vagy az egyetlen aki szeret
lehet akkor majd mások szeméből peregnek a könnyek...
2013. július 25., 11:25
térdig a fűben
se bánat, se fájdalom
hűvösek a hajnalok
otthon valahol
mezítláb a torzsák közt
nem szúr, nem bánt
felkavar a nyár
pergő búzaszemek
belém kapaszkodik a határ
valahol te mégis vársz
kusza gondolatok
elszaladt élet
belül még mindig ott sír a gyermek
térdig a fűben
veled
csak veled
a percek évekké lettek
neked adnám minden gondolatomat
elmentél
magad után hagyva édes szavakat
belőle fontam bánat-koszorúmat
hogy szeress
arra kérni nem lehet
mindenféle nesz rian odabent
hangosan dobban a szívem
érted Szívem
elmúlik a nyár
közeleg az ősz
fáradnak a lombok
hajunk ősze lassan ezüst-tenger
nézlek
szememben mosoly
feléd nyújtom karom
minden rezdülésemben
újra és újra éledsz
te vagy az ki szóra bírtad a lelkem
neked dúdolom minden dalom
hallgasd meg énKedvesem
2013. július 24., 18:12
hűvösek a hajnalok
otthon valahol
mezítláb a torzsák közt
nem szúr, nem bánt
felkavar a nyár
pergő búzaszemek
belém kapaszkodik a határ
valahol te mégis vársz
kusza gondolatok
elszaladt élet
belül még mindig ott sír a gyermek
térdig a fűben
veled
csak veled
a percek évekké lettek
neked adnám minden gondolatomat
elmentél
magad után hagyva édes szavakat
belőle fontam bánat-koszorúmat
hogy szeress
arra kérni nem lehet
mindenféle nesz rian odabent
hangosan dobban a szívem
érted Szívem
elmúlik a nyár
közeleg az ősz
fáradnak a lombok
hajunk ősze lassan ezüst-tenger
nézlek
szememben mosoly
feléd nyújtom karom
minden rezdülésemben
újra és újra éledsz
te vagy az ki szóra bírtad a lelkem
neked dúdolom minden dalom
hallgasd meg énKedvesem
2013. július 24., 18:12
rezeda
ismeretlenség vonzásában
sóvárog feléd a lelkem
fellebbenteni fátylakat
feltörni lakatokat
nem létező titkokat megosztani
minden hangot dalba foglalni
kanyarog a jegenyesor
poros út
pici faluba érkezem
tejszagú reggelek
álmos mosolya
szívembe nyilall
hol vagy kedvesem
hol a zománcos vödör
friss hideg vízzel
nagy karéj cukros kenyér
kacagós nyáresték
vízzel fellocsolt járdák
kiskertek andalító illata
rozmaring
rezeda
szívemben szerelem
hol vagy énKedvesem
2013. július 23., 10:29
sóvárog feléd a lelkem
fellebbenteni fátylakat
feltörni lakatokat
nem létező titkokat megosztani
minden hangot dalba foglalni
kanyarog a jegenyesor
poros út
pici faluba érkezem
tejszagú reggelek
álmos mosolya
szívembe nyilall
hol vagy kedvesem
hol a zománcos vödör
friss hideg vízzel
nagy karéj cukros kenyér
kacagós nyáresték
vízzel fellocsolt járdák
kiskertek andalító illata
rozmaring
rezeda
szívemben szerelem
hol vagy énKedvesem
2013. július 23., 10:29
kiszámoló
lépésben haladtam
szavakon tűnődtem
veled álmodtam
mélyen radíroztam
és újra szavak
imaként vágytam
egy érintésre
feloldódni valakiben
tekergő énekek
elveszett hada
szaladok vissza
az eredőbe
nincs gondolat
nincs semmisem
nem vagyok én
nem vagyok te
vagyok egy nagy temető
a közös eredő
vagyok ki nem
az örök vággyal
mélységesen szeretni
és szeretve lenni
szavakon újfent lovagolva
hinni mindenekben hitetlen
veled futottam veled keltem
minden hiába elvesztettelek
hova esett a zsebkendő
körben állnak a lányok...
fut a szél fut a szél
szoknya libben vágyak temetője
2013. július 15., 8:30
szavakon tűnődtem
veled álmodtam
mélyen radíroztam
és újra szavak
imaként vágytam
egy érintésre
feloldódni valakiben
tekergő énekek
elveszett hada
szaladok vissza
az eredőbe
nincs gondolat
nincs semmisem
nem vagyok én
nem vagyok te
vagyok egy nagy temető
a közös eredő
vagyok ki nem
az örök vággyal
mélységesen szeretni
és szeretve lenni
szavakon újfent lovagolva
hinni mindenekben hitetlen
veled futottam veled keltem
minden hiába elvesztettelek
hova esett a zsebkendő
körben állnak a lányok...
fut a szél fut a szél
szoknya libben vágyak temetője
2013. július 15., 8:30
halál
s ha elsodor majd bánatom
egy fáradt barna alkonyon
ne sírjatok oly nagyon
2013. július 11., 20:27
egy fáradt barna alkonyon
ne sírjatok oly nagyon
2013. július 11., 20:27
József Attilát olvasván...
fáradt vagyok
védtelen
s mint annyiszor
most is
átjár a halálvágy
érett alma
férgesen
hullik
a földre le
hullik
pöndörödik a levél
szára szonnyad
halk sóhajjal
megválik anyjától
s egyedül
- mint mindig -
örök útra kél
bennem a szerelem
valahol mélyen szunnyad
élne szegény
de élne még
altatót dúdol a szél
lágyan ringatón
ne fájjon annyira szegény
árnyak birodalmába
tévedt szívem
oly fagyos
mintha jeges északi szél
sűvöltött volna néki
szél-szelek
viharos, édes vad szelek
fájdalmat terelnek
vele megyek
megyek
lankán libben
édes illat
kaszált füvek
szikkadnak
magam sem tudom
mit akarok
de egyet nagyon
dalba önteni
titok-lényem
elmondani édes szókkal
tudd meg szívem
ki él bennem
tudd meg szívem
2013. július 11., 16:07
védtelen
s mint annyiszor
most is
átjár a halálvágy
érett alma
férgesen
hullik
a földre le
hullik
pöndörödik a levél
szára szonnyad
halk sóhajjal
megválik anyjától
s egyedül
- mint mindig -
örök útra kél
bennem a szerelem
valahol mélyen szunnyad
élne szegény
de élne még
altatót dúdol a szél
lágyan ringatón
ne fájjon annyira szegény
árnyak birodalmába
tévedt szívem
oly fagyos
mintha jeges északi szél
sűvöltött volna néki
szél-szelek
viharos, édes vad szelek
fájdalmat terelnek
vele megyek
megyek
lankán libben
édes illat
kaszált füvek
szikkadnak
magam sem tudom
mit akarok
de egyet nagyon
dalba önteni
titok-lényem
elmondani édes szókkal
tudd meg szívem
ki él bennem
tudd meg szívem
2013. július 11., 16:07
itatós
rézsutat vág a hallgatásod
lényem sérülékeny falán
elcsorognak a szavak
sodrodó üres csónakok
kora nyári ősz
leveleket veszejt
elszállt minden szerelem
parányi színes luftballonok
fonott kosár
rózsákkal teli
elszakadt életszálak
lankadnak a virágok
kezem szemem elé emelem
nagyon süt a nap
fénye vakít
fáj a szívem
szerettem
szerettek
érzéseim lepréselt csokra
mára fakóvá lett
2013. július 9., 14:35
lényem sérülékeny falán
elcsorognak a szavak
sodrodó üres csónakok
kora nyári ősz
leveleket veszejt
elszállt minden szerelem
parányi színes luftballonok
fonott kosár
rózsákkal teli
elszakadt életszálak
lankadnak a virágok
kezem szemem elé emelem
nagyon süt a nap
fénye vakít
fáj a szívem
szerettem
szerettek
érzéseim lepréselt csokra
mára fakóvá lett
2013. július 9., 14:35
alkonyat
kopott kabátomban didergek
elveszejt a nagy hideg
arcomon rózsák nyilnak
ziháló tüdőm
horpadt mellkasom
fájdalomról mesélnek
lépni sem tudok
betegen lerogyok
félig ülök
félig fekszem
utálkozó szemek pásztáznak
ember voltom tagadják
parfüm- és kenyérillat lengi be
zsibbadt érzékeimet
bundák, prémek
ők nem fáznak
halkulnak a zajok
egyre kisebb vagyok
már fázni sincs erőm
testemen végig fut egy utolsó rángás
kitágult szememben
még némi fény
lassan beleolvad az alkonyatba
fehérül a táj
és a szitáló hó puhán betemet
2013. július 8., 14:39
elveszejt a nagy hideg
arcomon rózsák nyilnak
ziháló tüdőm
horpadt mellkasom
fájdalomról mesélnek
lépni sem tudok
betegen lerogyok
félig ülök
félig fekszem
utálkozó szemek pásztáznak
ember voltom tagadják
parfüm- és kenyérillat lengi be
zsibbadt érzékeimet
bundák, prémek
ők nem fáznak
halkulnak a zajok
egyre kisebb vagyok
már fázni sincs erőm
testemen végig fut egy utolsó rángás
kitágult szememben
még némi fény
lassan beleolvad az alkonyatba
fehérül a táj
és a szitáló hó puhán betemet
2013. július 8., 14:39
tengerpart fövenyén
napszítta álom
fakósárga
megkopott valóság
keserszürke
aranyba szőtt hitek
talmi csillogások
eladósodott világom
börtönbe zár
köröttem s bennem
értetlenség honol
futnék, szaladnék
tengerpart fövenyén
mezítláb taposnám
a nedves homokot
s várnám az éjszakát
talán csillagok szöknének
a rámboruló éjre
talán enyhet adó
szavakat suttogna
a képzeletem
keresném kezed
és ha érezném
tán boldog is lennék
tengerpart fövenyén
egy álom aludni tér
kedvesek és szerelmek
lázas imákba temetkeznek
bús szomorú éjszaka
csillagtalan magány
kereslek egyre
vajon hová rejtőztél
2013. június 18., 9:01
fakósárga
megkopott valóság
keserszürke
aranyba szőtt hitek
talmi csillogások
eladósodott világom
börtönbe zár
köröttem s bennem
értetlenség honol
futnék, szaladnék
tengerpart fövenyén
mezítláb taposnám
a nedves homokot
s várnám az éjszakát
talán csillagok szöknének
a rámboruló éjre
talán enyhet adó
szavakat suttogna
a képzeletem
keresném kezed
és ha érezném
tán boldog is lennék
tengerpart fövenyén
egy álom aludni tér
kedvesek és szerelmek
lázas imákba temetkeznek
bús szomorú éjszaka
csillagtalan magány
kereslek egyre
vajon hová rejtőztél
2013. június 18., 9:01
őrző
szemedben csillagfény
földi remény
éjszaka tengelyén
fordul a fény
és otthon valahol
az egyik körúton
villamos csilingel
sárgán hunyorog
álmos szeme
álom és valóság
csak úgy mint
élet és halál
jegyben jár
(ne féld)
erdő alján kertek mélyén
szél suhan
csókot lehel az alvó fákra
kik csendesen megrezzennek
"nyírfa leng sírjuk felett"
visszatérő üzenet
apám s nagyapám
háborúról mesél
végtelen hómezők
megfagyott emberek
kicsi vagyok
anyám őrzi álmom
vaskályha melegében
izzó platni sebet éget
fáj az emlék
kérlek bocsáss meg
2013. június 17., 18:50
földi remény
éjszaka tengelyén
fordul a fény
és otthon valahol
az egyik körúton
villamos csilingel
sárgán hunyorog
álmos szeme
álom és valóság
csak úgy mint
élet és halál
jegyben jár
(ne féld)
erdő alján kertek mélyén
szél suhan
csókot lehel az alvó fákra
kik csendesen megrezzennek
"nyírfa leng sírjuk felett"
visszatérő üzenet
apám s nagyapám
háborúról mesél
végtelen hómezők
megfagyott emberek
kicsi vagyok
anyám őrzi álmom
vaskályha melegében
izzó platni sebet éget
fáj az emlék
kérlek bocsáss meg
2013. június 17., 18:50
...mint harmat
vagyok, mint harmat
arccal a Napnak
éjjel hűvösében
csillagnak álmodom magam
s mikor a hajnal lobot vet
lángoló kezével
csillagruhát simít rám
vagyok, mint harmat
feloldódó tünemény
de míg rezeg a létem
a földi égen
csak Terád gondolok
s tudom, bár ezernyi alakban,
de mindig visszatérek...
2013. június 17., 17:49
arccal a Napnak
éjjel hűvösében
csillagnak álmodom magam
s mikor a hajnal lobot vet
lángoló kezével
csillagruhát simít rám
vagyok, mint harmat
feloldódó tünemény
de míg rezeg a létem
a földi égen
csak Terád gondolok
s tudom, bár ezernyi alakban,
de mindig visszatérek...
2013. június 17., 17:49
énKedvesem
és ha a sodró lendület
hajt feléd kedvesem
mondd a sok szó
a sok gondolat
teher-e
rádöltöm lelkem hajlásait
mint kanyargó zsínórt
a kacagányra...
s mikor vagyok áradó
szófolyam
és hömpölygök feléd
szabadságod
nem mosom-e el
szólj
mondd
ha teher vagyok
ha hínárként mélybe húzlak
legyek csak pajkos szellő
incselkedő gyermek
vagyok és legyek
kit szeret
téged szeret
szelíd engedőn...
2013. június 17., 13:26
hajt feléd kedvesem
mondd a sok szó
a sok gondolat
teher-e
rádöltöm lelkem hajlásait
mint kanyargó zsínórt
a kacagányra...
s mikor vagyok áradó
szófolyam
és hömpölygök feléd
szabadságod
nem mosom-e el
szólj
mondd
ha teher vagyok
ha hínárként mélybe húzlak
legyek csak pajkos szellő
incselkedő gyermek
vagyok és legyek
kit szeret
téged szeret
szelíd engedőn...
2013. június 17., 13:26
ne félj kedves
szűk dongájú terek
rejtenek szerelmeket
hidegen gyöngyöznek
méz-fürdette szavak
mámor
fűszeres álom
táguló messzeség
végtelenbe ágyazott
üresség
utcákat ró
kopogó cipők
ronggyá táncolt holnapok
kegyvesztett tegnapok
spriál
együtt csavarodik
minden idő
hámozatlan
lehetetlen
lehetetlen
kattog a kerék
szalad a vonat
rohan a messzeség
tenyeredben vonalak
miről mesélnek
veled álmodtam
pajta mélyén csillagok bújnak
szalma vackuk jó meleg
fényességük elpihen
lábunk alatt utak futnak
bezárulnak
összehajló csipkebokrok
sebesre karistolnak
szeress engem
énkedvesem
ringass engem
mindenségem
szivárvány tárul
színesen csábít
mégsem érjük el
vizes lett ruhánk
dobjuk le gyorsan
cseréljünk a henyélő csillagokkal
pajta mélye hívogat
ne félj kedves
2013. június 11., 17:07
rejtenek szerelmeket
hidegen gyöngyöznek
méz-fürdette szavak
mámor
fűszeres álom
táguló messzeség
végtelenbe ágyazott
üresség
utcákat ró
kopogó cipők
ronggyá táncolt holnapok
kegyvesztett tegnapok
spriál
együtt csavarodik
minden idő
hámozatlan
lehetetlen
lehetetlen
kattog a kerék
szalad a vonat
rohan a messzeség
tenyeredben vonalak
miről mesélnek
veled álmodtam
pajta mélyén csillagok bújnak
szalma vackuk jó meleg
fényességük elpihen
lábunk alatt utak futnak
bezárulnak
összehajló csipkebokrok
sebesre karistolnak
szeress engem
énkedvesem
ringass engem
mindenségem
szivárvány tárul
színesen csábít
mégsem érjük el
vizes lett ruhánk
dobjuk le gyorsan
cseréljünk a henyélő csillagokkal
pajta mélye hívogat
ne félj kedves
2013. június 11., 17:07
egy pillanat
csak egy pillanat
nincs is több
visszanézek én
s látom a gyönyört
Veled színekben
pompázik a távol
s a közel
összeér a végtelen
kezed nyomán
szeretet-érzés fakad
látod énkedvesem
szememben az élet
Téged éltet...
2013. június 6., 13:58
nincs is több
visszanézek én
s látom a gyönyört
Veled színekben
pompázik a távol
s a közel
összeér a végtelen
kezed nyomán
szeretet-érzés fakad
látod énkedvesem
szememben az élet
Téged éltet...
2013. június 6., 13:58
búvó titok
macskamenta
valeriana
csupa hívogató
macskalényem
nem tagadom
Te vagy az én illatozó növényem
gondolataim bölcsője
Te, Te
hívsz minden pillanatban
méhzsongás
hársfa
mindenben Te vagy
lüktetnek a szavak
elmondani nem tudom
afrika
tamtamok
szavanna
vadállatok szelíden
becéznélek,
de semmi sem illik Hozzád
maradsz hát erdő mélyén búvó titok
édes látomás
a minden
a teremtő
több ez mint szerelem
ugye tudod drága
2013. június 4., 10:45
valeriana
csupa hívogató
macskalényem
nem tagadom
Te vagy az én illatozó növényem
gondolataim bölcsője
Te, Te
hívsz minden pillanatban
méhzsongás
hársfa
mindenben Te vagy
lüktetnek a szavak
elmondani nem tudom
afrika
tamtamok
szavanna
vadállatok szelíden
becéznélek,
de semmi sem illik Hozzád
maradsz hát erdő mélyén búvó titok
édes látomás
a minden
a teremtő
több ez mint szerelem
ugye tudod drága
2013. június 4., 10:45
jöttem...
"jöttem,
hogy újra menjek"
mákony
mákgubó
méz édese
pergő álom
láthatár
végtelen
magamba fonom alakod
lényed selymét megszővöm
varrok belőle szivárvány ruhát
belekötöm napnak melegét
sose fázzál
szirom
fehér
pereg
elmúlás
könnyek
nem feszít a vágy
édes bódulat
erdő mélyi illatok
bennem gomolyogsz
mosolygok
szívem ül ajkamra,
arcomra
benne lüktetsz
lágy vonásokat
rajzolsz arcomra
hallgatlak
kimondatlan szavaid
édes titkait melengetem
titok
mienk
lehet-e
titkok kertje
elme filmezett képek
mégis mit a szív lát a legszebb
hajlik a nád
csobban a víz
messze Kína hív
gyere velem!
"jöttem,
hogy újra menjek"
2013. június 4
hogy újra menjek"
mákony
mákgubó
méz édese
pergő álom
láthatár
végtelen
magamba fonom alakod
lényed selymét megszővöm
varrok belőle szivárvány ruhát
belekötöm napnak melegét
sose fázzál
szirom
fehér
pereg
elmúlás
könnyek
nem feszít a vágy
édes bódulat
erdő mélyi illatok
bennem gomolyogsz
mosolygok
szívem ül ajkamra,
arcomra
benne lüktetsz
lágy vonásokat
rajzolsz arcomra
hallgatlak
kimondatlan szavaid
édes titkait melengetem
titok
mienk
lehet-e
titkok kertje
elme filmezett képek
mégis mit a szív lát a legszebb
hajlik a nád
csobban a víz
messze Kína hív
gyere velem!
"jöttem,
hogy újra menjek"
2013. június 4
ébredezés
bennem a képek kergetőznek
mint költőben a verssorok
szemem belső vetítője
örökmozgó
látod drága
kölcsön sorok jutnak eszembe
leírni őket muszáj
hisz bennem mások által születnek
önmegtermékenyítő
érdekes létező
de az embernél mégsem természetes
ha az ujjak elindulnak vándorútra
vajon hol pihennek meg
szelíden csordogáló patak partján
vagy éppen egy robogó vad hegyi folyam
árnyas útján
ki tudja
bármit is lehet-e tudni
van-e való
vagy mindent csak teremtünk
én nem tudom
nem is kérdem
minek
már tudom, hogy vannak dolgok
miket csak elfogadni kell
s ki nem tudja
vakon hitetlen
pedig az elme oly korlátolt
ki nem érti sokat veszíthet...
veszít, miként feszít a szó
ívelő híd
vagy konok egyenes
de ha megremeg a szív
húz görbét, mint a suta kéz
szívem - mily lágy a szó
mikor érzelemmel teli
s ki rideg, s hideg
szájhúzva mondja
akár a naplementére
micsoda giccs
oh, de nincs
hisz a képzelet
lehet bármily serény
bármily oldott
nincs olyan, mit a természet
már meg nem alkotott volna
hát ringass el szívem
ringass lágyan
végy karodba
légy öreg folyó
partodon a boldogság,
mint napsütötte homok csillan
engedd meg magadnak,
hogy érzéseid életre keljenek
s mint friss levegő átjárjanak
barlang mélye tán titkot rejt
de mind csak képzeled
s ha félsz mélyére lépni
sosem tudod meg
ezért szívem ringasd szerelmedet
ne féld szép szívedet
ne bánd ha a szavak már útra keltek
s más is dalolta
s bár hasonlítanak
néha egyformának tűnnek
mégis tudnod kell
ahogy mi szeretünk
úgy más sosem...
2013. június 2.
mint költőben a verssorok
szemem belső vetítője
örökmozgó
látod drága
kölcsön sorok jutnak eszembe
leírni őket muszáj
hisz bennem mások által születnek
önmegtermékenyítő
érdekes létező
de az embernél mégsem természetes
ha az ujjak elindulnak vándorútra
vajon hol pihennek meg
szelíden csordogáló patak partján
vagy éppen egy robogó vad hegyi folyam
árnyas útján
ki tudja
bármit is lehet-e tudni
van-e való
vagy mindent csak teremtünk
én nem tudom
nem is kérdem
minek
már tudom, hogy vannak dolgok
miket csak elfogadni kell
s ki nem tudja
vakon hitetlen
pedig az elme oly korlátolt
ki nem érti sokat veszíthet...
veszít, miként feszít a szó
ívelő híd
vagy konok egyenes
de ha megremeg a szív
húz görbét, mint a suta kéz
szívem - mily lágy a szó
mikor érzelemmel teli
s ki rideg, s hideg
szájhúzva mondja
akár a naplementére
micsoda giccs
oh, de nincs
hisz a képzelet
lehet bármily serény
bármily oldott
nincs olyan, mit a természet
már meg nem alkotott volna
hát ringass el szívem
ringass lágyan
végy karodba
légy öreg folyó
partodon a boldogság,
mint napsütötte homok csillan
engedd meg magadnak,
hogy érzéseid életre keljenek
s mint friss levegő átjárjanak
barlang mélye tán titkot rejt
de mind csak képzeled
s ha félsz mélyére lépni
sosem tudod meg
ezért szívem ringasd szerelmedet
ne féld szép szívedet
ne bánd ha a szavak már útra keltek
s más is dalolta
s bár hasonlítanak
néha egyformának tűnnek
mégis tudnod kell
ahogy mi szeretünk
úgy más sosem...
2013. június 2.
2014. április 13., vasárnap
lángok
szegről-végről
szavakról-szavakra
hegymászás
lihegés
csak a csúcsra ne érj
fakó szavakat
permetező eső
lágyan mossa
mossa
Ágnes asszonyt ki érti meg
látod én folyton elkalandozom
hogy kik voltak őseim nem tudom
és amikor a szó ömlik
pedig nem is öntik dézsából
dézsa sincsen
megkönnyebbülsz
pedig szinte senki sem érti
újra szűk lett a tartomány
hol ma már mozognak
általános alany
általános
általános
higgany
láz
méreg
azbeszt
lecserélni mindent
na persze
biznisz az biznisz
ne hidd hogy egészséged féltik
új nagy hal
kapdos
ajaj
szegény kicsik
bendőben úszkálnak
de kár hogy nem rágják ki
jobb lenne
nem is tudom
micsoda mocskos lé folyna
folyna szét
már bőven elég
így is
na meg úgy is
értetlen állsz itt
már meguntad az olvasást
nem járhatsz utamon
keskeny a lábnyom
zuhanás veszély
mindenféle tábla
tilt
tilt
tilt
de nem mindenkit
aknamezőkön sétálok
itt is-ott is robbanás
húscafatok
de az még nem én vagyok
én
én
én
ki más
más
csak civakódás
értetlenség
lábak lódulnak
szöges bakancsok
nagyokat rúgnak
és taposnak
jaj
és akkor Duna-part
elég
kiáltjuk
de elveszett hangunk
elfújta a szél
meddő romantika
láz
tavasz
zsongás
zsigerdobás
hogy olyan nincs is
na persze
rég kizsigereltek
éhség
mennyi könyv
kevesen tudják
vagy csak képzelem
anyám varrj nekem új ruhát
bőrből legyen
emberi
az enyémet lenyúzták
nézd milyen pőre vagyok
csontig hatol a fájdalom
éhes vagyok
éhe a szónak
éhe a szépnek
ja hogy ezt már megírták
hát igen
képek
mennyi
mennyi
és ott futok én veled
a réten át
nem nem azon
pedig
kabát és takaró
sem fedi testem
már rongyok sincsenek
fájdalom
vonaglik önmagában
nincsen kin élősködjön
ha csak egy valaki is megértene
tán minden másként lenne
szurokeső
hull ősz fejekre
szép is lenne
de minden tar
mint az ágak
nincs tavaszi nap
nem melenget
a régi tűz
hova lett az égő csipkebokor
sándor se ír már
se a jános
tán együtt száll lelkük
a tüzet fogott csipkebokorral fel
fel
füstjelek
s elek
száll a mese
és jött laci
no meg egy másik jános
gyere
szállj velem
vagyok bódult
égi gyermek
felhőkön utazom
bokacipős lábam lóbázom
anya mindjárt elérlek
jaj ne menj messzebb
oh ha mondhatnám
mit már régen mondtam
ha mondtam
értem én piafot
de értem
alkudozni
de mind hiába
egyetlen perced sem lehet
itt a földön velem
ujjaim között
tekeregnek a szavak
ez vagyok magam
de magam
ki érti meg
ki érti meg
foszforos órák
álltak kredenceken
tikk-takk
tikk-takk
kattan
a zár
bezár
gondolatok foglya lettem
ide-oda
ide-oda
hol vagy csokonai
a friss meleggel
és azok a nárciszok
bennem ontják az illatot
temetőkert
már azt is feldúlják
sehol sincs béke
béke
vége
2013. április 21
szavakról-szavakra
hegymászás
lihegés
csak a csúcsra ne érj
fakó szavakat
permetező eső
lágyan mossa
mossa
Ágnes asszonyt ki érti meg
látod én folyton elkalandozom
hogy kik voltak őseim nem tudom
és amikor a szó ömlik
pedig nem is öntik dézsából
dézsa sincsen
megkönnyebbülsz
pedig szinte senki sem érti
újra szűk lett a tartomány
hol ma már mozognak
általános alany
általános
általános
higgany
láz
méreg
azbeszt
lecserélni mindent
na persze
biznisz az biznisz
ne hidd hogy egészséged féltik
új nagy hal
kapdos
ajaj
szegény kicsik
bendőben úszkálnak
de kár hogy nem rágják ki
jobb lenne
nem is tudom
micsoda mocskos lé folyna
folyna szét
már bőven elég
így is
na meg úgy is
értetlen állsz itt
már meguntad az olvasást
nem járhatsz utamon
keskeny a lábnyom
zuhanás veszély
mindenféle tábla
tilt
tilt
tilt
de nem mindenkit
aknamezőkön sétálok
itt is-ott is robbanás
húscafatok
de az még nem én vagyok
én
én
én
ki más
más
csak civakódás
értetlenség
lábak lódulnak
szöges bakancsok
nagyokat rúgnak
és taposnak
jaj
és akkor Duna-part
elég
kiáltjuk
de elveszett hangunk
elfújta a szél
meddő romantika
láz
tavasz
zsongás
zsigerdobás
hogy olyan nincs is
na persze
rég kizsigereltek
éhség
mennyi könyv
kevesen tudják
vagy csak képzelem
anyám varrj nekem új ruhát
bőrből legyen
emberi
az enyémet lenyúzták
nézd milyen pőre vagyok
csontig hatol a fájdalom
éhes vagyok
éhe a szónak
éhe a szépnek
ja hogy ezt már megírták
hát igen
képek
mennyi
mennyi
és ott futok én veled
a réten át
nem nem azon
pedig
kabát és takaró
sem fedi testem
már rongyok sincsenek
fájdalom
vonaglik önmagában
nincsen kin élősködjön
ha csak egy valaki is megértene
tán minden másként lenne
szurokeső
hull ősz fejekre
szép is lenne
de minden tar
mint az ágak
nincs tavaszi nap
nem melenget
a régi tűz
hova lett az égő csipkebokor
sándor se ír már
se a jános
tán együtt száll lelkük
a tüzet fogott csipkebokorral fel
fel
füstjelek
s elek
száll a mese
és jött laci
no meg egy másik jános
gyere
szállj velem
vagyok bódult
égi gyermek
felhőkön utazom
bokacipős lábam lóbázom
anya mindjárt elérlek
jaj ne menj messzebb
oh ha mondhatnám
mit már régen mondtam
ha mondtam
értem én piafot
de értem
alkudozni
de mind hiába
egyetlen perced sem lehet
itt a földön velem
ujjaim között
tekeregnek a szavak
ez vagyok magam
de magam
ki érti meg
ki érti meg
foszforos órák
álltak kredenceken
tikk-takk
tikk-takk
kattan
a zár
bezár
gondolatok foglya lettem
ide-oda
ide-oda
hol vagy csokonai
a friss meleggel
és azok a nárciszok
bennem ontják az illatot
temetőkert
már azt is feldúlják
sehol sincs béke
béke
vége
2013. április 21
szomj
szeress engem
ringass engem
ölelj mintha volnék gyermek
bátortalan dadogó
félelmében megbúvó
szeress engem
ahogy a végtelen
öleli az eget
repce földön
sárga virág
ég kékjével
csókolódzik
szeress engem
csókodban
virágok nyíljanak
ölelésedben
napsugár cikkázzon
nézd milyen
végtelenül
piciny vagyok
kezemben
a múlt vékony fonala
időszálon pereg
máló vakolat
doh
penész
szegénység
nyakamon kötél
ki húzza meg
olyan éhes vagyok
olyan végtelenül éhes
nézd most itt vagyok
kérlek ölelj nagyon
öleld bennem azt ki sosem voltam
boldogságfűszerek illatozzanak
ringatozó hangamezők
sárgán viruló zanót-tenger
minden dícsér
minden hálás
bennem is ott a csíra
és ha nincs zord hideg
szárba szökken
és dalolok
dalolom a végtelent
a mindent átszövő
csodás mindenséget
nézd a várásban
öröm született
neked adom mit csak lehet
bár ez maga a lehetetlen
nincstelen koldus vagyok
néha-néha király gazdagon
feloldódtam a határban
fűszál zöldön harmat vagyok
könnycseppemként Reád hagyom
2013. április 17,
ringass engem
ölelj mintha volnék gyermek
bátortalan dadogó
félelmében megbúvó
szeress engem
ahogy a végtelen
öleli az eget
repce földön
sárga virág
ég kékjével
csókolódzik
szeress engem
csókodban
virágok nyíljanak
ölelésedben
napsugár cikkázzon
nézd milyen
végtelenül
piciny vagyok
kezemben
a múlt vékony fonala
időszálon pereg
máló vakolat
doh
penész
szegénység
nyakamon kötél
ki húzza meg
olyan éhes vagyok
olyan végtelenül éhes
nézd most itt vagyok
kérlek ölelj nagyon
öleld bennem azt ki sosem voltam
boldogságfűszerek illatozzanak
ringatozó hangamezők
sárgán viruló zanót-tenger
minden dícsér
minden hálás
bennem is ott a csíra
és ha nincs zord hideg
szárba szökken
és dalolok
dalolom a végtelent
a mindent átszövő
csodás mindenséget
nézd a várásban
öröm született
neked adom mit csak lehet
bár ez maga a lehetetlen
nincstelen koldus vagyok
néha-néha király gazdagon
feloldódtam a határban
fűszál zöldön harmat vagyok
könnycseppemként Reád hagyom
2013. április 17,
végtelen vágy
akkoris és akkoris hiányzol
nem is voltunk együtt
nem is
nem is
oh hogy is lehet együtt lenni
a boldogságban is ott a bánat
buta ember
buta én
a vágy
az óriás
felfal mindent
elnyel
lementem a pincébe
túrót csípegetni
utánam jött
apám-anyám
hátba veregetni
telhetetlen
luykas bödön
mindent elnyel
hátamon a zsákom
kifolyott a mákom
gida lettem
erdő mélyén
vízből ittam
velednélküled
magányra ítéltetve
halálnak születve
testbörtönben vajúdni
egy élten át
perceg a szú
dalol a határ
csivitel a tavasz
mi rögtön nyár
elnyelik egymást az évszakok
hova lett a türelem
a mindennek ideje
szeretlek
felborzolom a vizet
összetörik a tükörkép
pedig ott állok én
nézd kezemen végigcsordul a nap
a bőröm pergamen
vagyok mint egykoron nagyanya
szeretlek
dacosan
csobog a hűs patak
nyomán élet szökken
2013. április 17.
nem is voltunk együtt
nem is
nem is
oh hogy is lehet együtt lenni
a boldogságban is ott a bánat
buta ember
buta én
a vágy
az óriás
felfal mindent
elnyel
lementem a pincébe
túrót csípegetni
utánam jött
apám-anyám
hátba veregetni
telhetetlen
luykas bödön
mindent elnyel
hátamon a zsákom
kifolyott a mákom
gida lettem
erdő mélyén
vízből ittam
velednélküled
magányra ítéltetve
halálnak születve
testbörtönben vajúdni
egy élten át
perceg a szú
dalol a határ
csivitel a tavasz
mi rögtön nyár
elnyelik egymást az évszakok
hova lett a türelem
a mindennek ideje
szeretlek
felborzolom a vizet
összetörik a tükörkép
pedig ott állok én
nézd kezemen végigcsordul a nap
a bőröm pergamen
vagyok mint egykoron nagyanya
szeretlek
dacosan
csobog a hűs patak
nyomán élet szökken
2013. április 17.
szeretlek
Vázsonyi Juditnak
Szeretlek.
Érzed ott belül.
S ha én szeretlek,
az nincsen emberül,
nem emberi elszálló tavasz,
szeretlek, mint isten, örökké itt maradsz,
az odvas keltikék már sosem múlnak el,
öntözd meg bőven drága könnyeiddel,
süssön, mint Nap, rájuk ragyogó mosolyod,
s bárhol légy, bármikor, bárkivel, akárhogy,
én ott vagyok, ott vagyok, vagyok.
2013. április 16.
Szeretlek.
Érzed ott belül.
S ha én szeretlek,
az nincsen emberül,
nem emberi elszálló tavasz,
szeretlek, mint isten, örökké itt maradsz,
az odvas keltikék már sosem múlnak el,
öntözd meg bőven drága könnyeiddel,
süssön, mint Nap, rájuk ragyogó mosolyod,
s bárhol légy, bármikor, bárkivel, akárhogy,
én ott vagyok, ott vagyok, vagyok.
2013. április 16.
vonzásban
én nem mehetek arra
engem nem visznek
reptető nagy szelek
csendem is oly zajos
fülemben dobolnak
süket tamtamok
otthon méze
már nem csorog ereimben
de mégis ha visszagondolok
újra régi gyermek vagyok
mezítlábas boldog
esőáztatta Szilas partján
kakukkfű illata csurog
fáradt szememben
nehéz szívemben
mindhalálig őrzöm
ezt a szédült látomást
S. 13 avril 2013
engem nem visznek
reptető nagy szelek
csendem is oly zajos
fülemben dobolnak
süket tamtamok
otthon méze
már nem csorog ereimben
de mégis ha visszagondolok
újra régi gyermek vagyok
mezítlábas boldog
esőáztatta Szilas partján
kakukkfű illata csurog
fáradt szememben
nehéz szívemben
mindhalálig őrzöm
ezt a szédült látomást
S. 13 avril 2013
villanások
Álmot hint a csend
porcukor csillan a pitén
rózsaszín tűzhely
szépen festett virágokkal
alatta a láda
benne horpaszt a macska
nagyanyó tiszta kötényben
húzza a rétest
illatozik a fahéj
reszelve az alma
túró várja felkenését
húsvét-húsvét
messziről harangzúgás
hangos a kerengő
apácafátyol libben
arca kicsattan
vidáman nevet
fogja kis lapátját
ás túrja a földet
nefelejcset ültet
már kék szirma kibomlott
emlék a múltból
minden távolságban a titok
valami ígérő sejtelem
szívek menetelnek
reményvirág fakad
kútkávánál díszruhás legények
friss vízzel a vödör kezükben
hangos loccsanás
sikítanak pártás lányok
de kezükből nem ejtik el
a szív fölé tűzendő virágot
harsog az élet
bogár zümmög
egyre hangosabban
jaj szegény de lépre ment
szabadulna, oh de szabadulna
keresem a tegnapok ízét
a ma harapása oly fanyar
majd...majd
suttogom egyre
mikor az álom már valóság
de akkor újabbak követik
mert ilyen az ember
kevés a pillanat
milyen balga
milyen balga
nézd csak! hétszínszvivárvány
ragyog ott fenn
az előbbi zápor tündért hozott
nevetése úgy szikrázik
de úgy szikrázik
s én csak csendesen lépdelek
kakukkfű illata hoz vissza...
2013. január 29.
porcukor csillan a pitén
rózsaszín tűzhely
szépen festett virágokkal
alatta a láda
benne horpaszt a macska
nagyanyó tiszta kötényben
húzza a rétest
illatozik a fahéj
reszelve az alma
túró várja felkenését
húsvét-húsvét
messziről harangzúgás
hangos a kerengő
apácafátyol libben
arca kicsattan
vidáman nevet
fogja kis lapátját
ás túrja a földet
nefelejcset ültet
már kék szirma kibomlott
emlék a múltból
minden távolságban a titok
valami ígérő sejtelem
szívek menetelnek
reményvirág fakad
kútkávánál díszruhás legények
friss vízzel a vödör kezükben
hangos loccsanás
sikítanak pártás lányok
de kezükből nem ejtik el
a szív fölé tűzendő virágot
harsog az élet
bogár zümmög
egyre hangosabban
jaj szegény de lépre ment
szabadulna, oh de szabadulna
keresem a tegnapok ízét
a ma harapása oly fanyar
majd...majd
suttogom egyre
mikor az álom már valóság
de akkor újabbak követik
mert ilyen az ember
kevés a pillanat
milyen balga
milyen balga
nézd csak! hétszínszvivárvány
ragyog ott fenn
az előbbi zápor tündért hozott
nevetése úgy szikrázik
de úgy szikrázik
s én csak csendesen lépdelek
kakukkfű illata hoz vissza...
2013. január 29.
ne szedd le
hevenyészett sorokban
egyszerűen csak odavetem
lelkem fogható rezdüléseit
s a többi
tán pont a lényeg
ha van olyan
messze száll
felhők hátán utazik
esőkönnyel érkezik
édesanyaföld befogadja
leszek tenger
leszek fa
leszek mindenek éltetője
és mégis
te szeress engem
látod szép szívemet
neked kínálom
hallgasd dobbanását
növények nyújtóznak az égre
üde zöldjük fénylik
vannak melyek virágokat bontanak
selymesek lágyak
Isten oltalmára vágynak
ne szedd le...
főtt gesztenyét hámozok
elvesztette fényét
oh szegény
minden mindent táplál
élet és halál
összekapaszkodó szálak
hogyan lehet élni
ha ránk tekeredik a halál
clematisok kelyhe égre tárul
szemedben szépségük fénylik
alacsonyan jár a nap
házakra támaszkodik
szegény elfáradt
de másik féltekén
kábítószert szed
és ontja forró sugarát
szomjas a világ
sós vizek uralma visszatér
majd minden kezdődik elölről
s hogyan ki tudja
Isten sem...
2012. október 31.
lelkem fogható rezdüléseit
s a többi
tán pont a lényeg
ha van olyan
messze száll
felhők hátán utazik
esőkönnyel érkezik
édesanyaföld befogadja
leszek tenger
leszek fa
leszek mindenek éltetője
és mégis
te szeress engem
látod szép szívemet
neked kínálom
hallgasd dobbanását
növények nyújtóznak az égre
üde zöldjük fénylik
vannak melyek virágokat bontanak
selymesek lágyak
Isten oltalmára vágynak
ne szedd le...
főtt gesztenyét hámozok
elvesztette fényét
oh szegény
minden mindent táplál
élet és halál
összekapaszkodó szálak
hogyan lehet élni
ha ránk tekeredik a halál
clematisok kelyhe égre tárul
szemedben szépségük fénylik
alacsonyan jár a nap
házakra támaszkodik
szegény elfáradt
de másik féltekén
kábítószert szed
és ontja forró sugarát
szomjas a világ
sós vizek uralma visszatér
majd minden kezdődik elölről
s hogyan ki tudja
Isten sem...
2012. október 31.
játszótér (halottak napján)
lélek szakad(t)
s te sem becsültélfoltos kendő a tisztesség
álmaimat reád aggattam
mintha volnál májusfa
lám messze mentél
magadat is becsomagoltad
silány papír
átázik
papírkönnyeket csurgat
a megfáradt borús idő
tanulmány az élet
sokféleképpen írják
mindenféle szabályokba vonják
játszóterek mára kulcsrazárva
s kinek kulcsa nincsen
kívül reked
bár
"kint is vagyok
bent is vagyok
jaj de nagyon boldog vagyok"
rövidre zárt körök
mint az áramkörök
kiég a biztosíték
sötét
sötét
rád borul a temető csendje
igaz mára ez sem igaz
vége az áhítat síró-csendjének
enyvesek a kezek
még azt is ellopták
kevés volt a márvány
kevés volt a sok virág
dicstelen mára virradt a tegnap
jövő nincsen
meg sem születve elorrozták
enyves kezű politikusok
minden tolvaj tisztességes
csak a szegény
csak a szegény nem
láz ár szökken az égbe
nem értem
nem értem
olyan ez
mint egykoron hitler
őt sem hitte senki ember
csak ki embertelen
emelte magasba karját
ein liter
zwei liter
mormolta sok németfrancia
egészen úgy hangzott
mint
heil hitler
próbáltad?
én hallottam...
már megint idekanyarodtam
pedig szemem
nem égő fekete
csupáncsak zöld...
hajam árja elúszott
fürge olló levágta
véres fülek
mohó kezek
kitépték
a fülbevalókat
chiffon szakad
combon ragacs
riadt szemek
őrült szemek
apadt mellen
halott gyermek
rekviem szól
gyászfekete
égő tűzben
France, 2012. október 31.
http://www.youtube.com/watch?v=FP9WLvZhL5Y
gyertyaláng
gyászábrázatát magára húzta
konokok a szavak
ostorként fonódnak
hidegen lesújtanak
itt a november
és egy kinevezett nap
gyertyafények lobognak
a népes temetőkben
egyszer egy évben
siratják a holtat
könnyük nem marad
az élőknek...
sivár és kegyetlen
a mindennapok rendje
hol van a szeretet
lóg keresztre függesztve
templomok fénye
színes látszat
van ki mélyen hisz benne
de akkor miért kegyetlen
ima és zsolozsma
vénasszony attitűd
szerelmi láz
gyolcsingen szárad
rég kihűlt a szomjas test
kicsiny gyertyák
óriás mécsesek
elemes lámpák
haladjunk a korral...
meghitt meleg
természetes fény
hova lettél
barázdák mélyen vésődnek
mennyi mindent rejtenek
miért kell kisimítani
elveszejteni az emlékeket
piciny lángok reszketve libbennek
szélsuhintásra füstjük égre száll
most talán megnyugszik a lélek
illatos koszorú lágyan simogat
temetetlen holtak halkan sírnak...
2012. október 25.
ostorként fonódnak
hidegen lesújtanak
itt a november
és egy kinevezett nap
gyertyafények lobognak
a népes temetőkben
egyszer egy évben
siratják a holtat
könnyük nem marad
az élőknek...
sivár és kegyetlen
a mindennapok rendje
hol van a szeretet
lóg keresztre függesztve
templomok fénye
színes látszat
van ki mélyen hisz benne
de akkor miért kegyetlen
ima és zsolozsma
vénasszony attitűd
szerelmi láz
gyolcsingen szárad
rég kihűlt a szomjas test
kicsiny gyertyák
óriás mécsesek
elemes lámpák
haladjunk a korral...
meghitt meleg
természetes fény
hova lettél
barázdák mélyen vésődnek
mennyi mindent rejtenek
miért kell kisimítani
elveszejteni az emlékeket
piciny lángok reszketve libbennek
szélsuhintásra füstjük égre száll
most talán megnyugszik a lélek
illatos koszorú lágyan simogat
temetetlen holtak halkan sírnak...
2012. október 25.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)