2014. április 18., péntek

emlékvirágzás

emlékek tengerében
süllyedő hajó
elillant élet
szakadt vitorla
törött árboc
múlt újra festett szőnyegében
mint kísértet lépdelek
de nem másokat
csak magam ijesztgetem
ködöt imádkozom
mert felzaklat a volt
a jelen már csak
valami kopott repedezett
pici tábla ikon

ha néha egy piciny arcban
fiacskám jön felém
szívemben fájdalom
és mondanám Neked
Te ne így élj
légy okos
légy kedves
hangod sose emeld fel
a gyermeklét oly rövid
oly röpke
óvd minden pillanatát

óceán hullámai nyaldossák
képzeletem
illattal fénnyel szerelemmel
ölelnek
bennük élek
bennük halok
végtelen hiánya belém költözött

s már új kép villan
mormoták füttyögetnek
harangvirágok rezegnek
a friss szélben
hófedte csúcsok
örök édes álmom
s mégis a nyíló kék enciánkával halok
ott fenn a magasban
mikor már szabad vagyok

leszek hóbagoly
leszek sas
de sosem az ki egykoron voltam
minden elhibázott lépés
súlyos lavinaként temeti testem-lelkem

elillant tudás helyén
valami mély rejtőzik
kiszorít mindent
nem vágyom másra
mint erdő lányának lenni
hajnali párának
fénylő harmatcseppnek
emberi elme ijeszt
már nem akarom
hiszem khalil gibran szavát
magam sem tudom miért
tán mert bennem rejtőzik
a föld fájó lélegzete
vele dobban  fáradt szívem
kiléptem rég testemből
s bár még néha visszahúznak
karcos földi szavak
mégis-mégis a fák koronáját
simogató szél vagyok

minden gondolat mi vagyok
bennem reked
és hazuggá változó szavak
hagyják el néma ajkamat
betűkké formált átfestett szavak
hupiszínekben torzítanak

annyi mindent tettem
mit nem akartam
foglya voltam önmagamnak
kilépni belőlem hogyan is lehetne
csak valami furcsa élő-halállal

és mégis elmémben
levendula-szavak
kötöttek illatos csokrot

ránézek arcodra
halott szívemben
felsejdül valami
elfelejtett érzés
s bár nem pezsdül vérem
mégis kitörni vágyik
a régi melegség...

 2013. november 29., 9:23

összetartozás/kettősségek


csak egy árnyék
csak egy futó fénycsík
vagyok
a múlt és a jövő között
valami híd
mi nem feszül,
de imbolyog
valami el nem dúdolt dallam
ki nem mondott gondolat
kezes-lábasba bújtatott remény
lombot bontott remény

őszi köd
dér csípte kökény
kavargó színek

csak egy árnyék
csak egy futó fénycsík
a mindenség retináján

veled megyek az úton
évtizedek gyalogolnak
ifjúságunk foszló felhő
égi áldás

összetartozás
kapcsolódó láncszemek
korall-kaláris
apró igazgyöngyök

fájdalmak, vádak
a percek örömében

és tudása valami ősi nagynak
elnyomott ösztönök

mennyi év
el nem mondott vallomások
kulcsolódó kezünk
reszkető melegébe
rakott örök fészket
a lassan megszűnő élet

viharok
fellegek
tornyosuló habok

örök változás temet magába
harang kondul

végső álom

 2013. november 20., 12:47

Cselló és zongora

látod, szerettem volna Neked írni
de valahogy minden szó elvesztette valóját
és a gondolatok megfoghatatlanok
Sosztakovicsot hallgatok
billentyűk sora
édes dallam a fájdalomban
odakünn esik
az ablaküvegeken apró cseppek
a szobában pattog a kályha
ég a tűz
ez is egy mondat
vajon kinek mi jut róla az eszébe
képek villannak
szikrák gyúlnak
és közben rám fonódik a dallam
lágyan-halkan
mint erdőben szállingózó őszi falevelek
puha szőnyeg
rőt avar
csodaszép jelző
nem tudom miért
tán mert képpel jár

vége
elhallgatott a zongora
de már helyébe lép
a nagy szerelem
hegedű
apám hangszere
mily mély, mily szép
bele a mélybe
a testbe
a szívbe
a lélekbe

(közben rájöttem tévedés volt)

mennyi szó
mire való
sosem arról szól
ami ott benn él

tátongó üresség
rengeteg bántás
elveszett a csend szépe

tétova léptek
visznek a végnek

előbújt a nap
az is mint minden csak egy pillanat

évek sora olykor mily hosszúnak tűnik

esik és süt a nap
hol a szivárvány

ne kergesd a gondolatot

elmémben tébolyda
mindig mindent felülírok
már rég nem kell a szó

erdő mélye szívem otthona

összegubancolódott mondatok
ne mondj semmit
ne mondj semmit

mily nehéz az emberi szív
üszkös sebbé lett a tengernyi fájdalom

lebegni ég és föld között
szárnyak nélkül
vágyak nélkül
hótisztának lenni

Hozzád szólok ott messze
ugye tudod
itt lappang a sok ki nem mondott szó
mind megkövet Téged
feledett érzések

még néha felbukkan a múlt
mikor minden oly egyszerű volt
és végtelen szép
mert tudott a szív szeretni

2013. november 3., 10:28

16:19 - impressziók

burgundivörös és jajjsárga
átfestek mindent mára
kérlek ne tiltakozz drága
kelletlen színek
kelt vágyak
dagad a tészta
sülő fánk illata lengedezik
az ódon konyhánkban
aranyló baracklekvár csurran
nevetünk
vidám ráncok sokasodnak
szeplők is jöhetnek
nem baj ha csúfolnak
emlékszel
milyen is a gyerek
na persze volt kitől tanulnia
sokasodnak a sorok
kelnek a szavak
élesztőgomba hat
jaj kifut
kifut
akár a tej
kozmás szag
brrr
fintor
sebaj
és már rég
kisherenden a tejcsarnokban járok
különös szerszámok
tejkezelés
marha bőg
gémeskút ágaskodik
kék lepkék vidámak
lehet nem törődnek az elmúlással

pár percre újra veled voltam énKedvesem

2013. október 11., 16:41

16:05 - impressziók


távoli képek
lapzárta
huzat
légáramlás
levegőt
rémült sikoly
neszezések
keveredő sárga színek
nárcisz és csillag
csillag és nárcisz
örökzöld Skócia
vágtató szavak

biztató
ringató
elaludt a kedves
üres kezem markol szorít
miközben mindent elveszít
mikor ideültem
ajkamon a régmúlt édes szavai honoltak
képzeletben nagyanyám konyhájában
a virágos tűzhely mellett álltam
néztem az almakígyót
hogy vonaglott
rétes nyúlt az asztalon
elmaradt az esti ima
nagyapa vöröskatona volt
és én a nagy dupla ágyban
vártam
csak vártam
közben imádkoztam
nem hittel
illetve valami gyermekhittel
széppel jóval
Mi Atyánk ki vagy a mennyekben
vigyázz kérlek szüleimre, testvéremre
és volt, hogy még másokat is soroltam
volt hogy nem
közben hintáztam a fejemen
pici fenekemmel az égnek...
hamar forgott a világ
és a közepén
benne voltunk mind...

Rád gondolok
a nagy-nagy őszi melankóliában
rezgő nyár még büszkén áll
zizegő levelekkel a nyárról mesél tán
de lehet csontjaiban érzi a telet
és csak tornázik bátran

Rád gondolok
a szavakra
az erősekre
a csodásakra
hogy aztán mind
alászálljon valahova
tán egy halomba
jó lesz az elmúlásnak
miközben majd a jövőt neveli

bizony így van ez énKedvesem...

2013. október 11., 16:39

2014. április 16., szerda

mesék mezején

elveszett emlékeim helyén
sötét lyuk tátong

azelőtt éjjelente
folyton zuhantam
le a mélybe
pedig tudtam repülni
de valamiért mégsem
elrugaszkodtam
többször is
mindenhiába
üldöztek
zuhantam-zuhantam
egy lyukon át
vízpartjára estem

sokáig kísértett ez az álmom
mára ez is elveszett
de feltörnek mik nagyon fájnak
miket úgy felednék
magamon kívül temetnék
minden hiába
nem segít ima
talán ha hinnék
igaz hittel
és nemcsak néha fohászkodnék
valami sosem érkező kegyelemért

már rég tudom minden hiába
bárki megbocsájthat
de ettől még bennem mardos
az el- és kimondhatatlan

szárnyaszegett vágyak
lázasan temetkeztek
örök sajgó folyam
vénülő testemben

lelkem ismeretlen rengeteg
régen elvesztem benne

tengernyi szeretetem
engem fojtott meg

nehéz teher az idegen
hol nem értik míves nyelvemet

mesék mezején utazom
ugye anyám hozzád érkezem


2013. szeptember 28., 18:17

amikor téged olvaslak

amikor téged olvaslak
kivirulnak a szavak

őszi temető csendje
borul szívemre

parányi lángok kékes fénye
lelkeket melenget

amikor téged olvaslak
teremtenek a szavak

békét oltanak
bánatos szívembe

árnyékokat terelnek
helyükbe fényeket ontanak

színek-illatok pasztellje
lágy orgia

amikor téged olvaslak
minden átlényegül

 megszűnik a gonosz mormogás
béke éteri csendje áramol

és amikor téged olvaslak
hiszem mégis élek
s hagyom, hogy átfonják
friss meleggel
zúzmarás bensőmet
oldott kéveként
gyógyír szépségű gondolataid

amikor téged olvaslak...

 2013. szeptember 27., 9:23

Szekszárdról hazafelé

lehajtom fejem
tarkómon a
nap fénye
valami dallamot kottázik

hallom hangod
téren és időn át
belém égette a messzeség
Szekszárdról hazafelé

a hajnal a gesztenyefák
suttogó lombjai alatt talált
vad hajkoronád
szemedbe hullott

miről is beszélgettünk
már nem tudom
de biztos versekről
mi másról

majd valahogy a vén
Duna-partjára keveredtünk
és mélyen belélegeztük
a víz részeg szagát

lelkünk eggyé forrt
hullámaik szorosan öleltek
mégis mint minden pillanat
ez is valahol elveszett

vagy mégsem
tovaszállt mindeneken
összeolvadva a létezéssel
de minket betakart az idő

2013. szeptember 25., 10:54

foszlányok

szürke paplanos égbolt hajlik fölénk
esőcseppek lágyan ereszkednek
tisztára mosnák a lehetetlent...
száraz ágak újra életre kelnek
esőillat tölti be a tájat
oh, be szeretem!
a hőmérő magába süllyedt
igencsak hűvös van
szegény cinege
mára kikoptak a mesterek
bennem
- mint mindig -
szavak, dallamok keverednek
foszlányok
foszlós kalács
ragyogó konyha
fehér kötény
édes nagymama
és a hold
egész alacsonyan
teli fénnyel ragyog

himnusza az életnek

gondolataim elkalandoznak a békés tájról

fáj
nagyon
de nem kiáltok
csendben vajúdom világfájdalmam
időnként halkul
tompán sajog odabenn

miért
miért
dúl háború
miért szólnak a fegyverek
minden hiába
pirosló vér borítja a tájat
köröskörül halottak
anyák sikoltanak az égre
karjukon ronggyá tépett halott gyermekekkel

tehenek legelnek
pára szállt a völgyre
béke
és sok boldogtalan ember
nem tudják tán mily szerencsések
itt nem szólnak a gyilkos fegyverek
helyette egymást bántják
nincs kímélet

szörnyeteg az ember
miközben csodákat teremt

amott egy csonkolt ház
oly régen épült
ahogy itt mondják
napóleoni
de valakinek kedve támadt
lerombolni
és mennyi más csodás
múltat dicsérő épületet
fáj értük a szívem
és értetlenül nézek
és kérdem, hogy
lehet

miért tesz ilyent az ember
nem kíméli elei kétkezi alkotását

és mégis holmi múlt tiszteletről papolnak

gondolataim szokásos kavalkádja
másoknak merő sületlenség
gyorsan egy kemencét!

jaj, de mégsem
ez még borzalmasabb képet hív elő
mint mikor Auschwitzban álltam
a hajtenger előtt...

lezárom ujjaim
azokat tudom
de bennem minden tovább kavarog
be kell zárnom
és igen
mert nincs kinek mondanom
hát elmondom mindenkinek...

most inkább átengedem magam
a zsongító szélnek
lágy szerelmemnek
még kéklenek a harangvirágok
megrezdül kecses fejük
egy szebb jövőért harangoznak

 2013. szeptember 10., 9:38

gyermek lennék

megint  nyakamba ült a bánat
szomorúság leng körül és belül

szavak bukkannak elő a semmiből
nem is tudom honnan ismerem

titokzatos űrben lebegek
mintha egyfolytában keresnék valakit
vagy valaki engem

hívás-vágyás

minden értelmetlen
bár az értelmet sem kedvelem
szóként
és mindenre odacsapott válaszként

írnék az őszről
a színekről
talán szerelmekről
egyik múlandóbb, mint a másik

elmúlás

ez lenne a baj?

nem tudom

nem tudom mikor rám tör ez a valami
miért, honnan, minek

szavak zsonganak
összezsugorodnak
végleg eltűnnek

nyomatuk szívemen marad
átformál
és mégis maradok ahogy vagyok
terhekkel rám rakott

borzongok
tél imája

fehérség
didergés
messze hómezők
csontsovány apám

gyermek szeretnék lenni

 2013. szeptember 9., 11:35

áthallásokkal

kalandoznak a szavak
szétomlik a reggel
- az ínyenc francia -
egy újabb nap kezdete
egy újabb ajándék
színes szalaggal átkötött élet-csomag

vajon kioldja ki a masnikat

bennem képek fakadnak
miközben egymásra csúsznak
fény és árnyék játéka
van mi a szemnek láthatatlan
csak így érthetem

és ha nem tudom leírni
milyen nehézzé lesz
hurcolom őket
majd némán elengedem
mások reájuk találnak

halászháló Duna-illattal

ki ért meg

mivel is kéne olajozni
gördüljenek
de ne hangtalan
éppen nem

hosszan tartó vajúdás
a semmit szüli meg

nehéz
most minden szóvirág
ólomsúlyúvá lett

Rézhegyek királynője
szemem elé libbent

hív
de mielőtt elérném
szétfoszlik

ma a vésőm nem farag míves gondolatokat
minden hibás
s mint Danyiluska a kővirágokat
én is összetöröm
csak a romok hevernek itt

 2013. szeptember 6., 9:08

Paloma

keress meg
itt vagyok
hallod
most ne bújócskázz
nézd szememben
el nem sírt könnyek
száraz
mind befele folynak
kőszívem nehéz
súlya húz
lefele húz

gyere
szeress
mint egykor

nem kérlellek
de mégis

felcsendül hangod
Solvejg dala szól
cseng
messzire
ott fenn Északon
még
Peer Gynt
is hallja

szeretlek
mosolyom fakad
látod

láss engem
hogy én is
én is

tétova szavam
utol nem ér
vagy mégis

mégis

suhog a kukoricás
súlyos rend
katonás sorok
mennyire szúrnak a levelek

fáj
kérlek simítsd el
minden bánatom

Paloma
te egyetlen

 2013. szeptember 5., 17:12

mesélnék neked

mesélnék neked
szólnék, mondanám
oh, annyira mondanám
mit rám rakott az idő

de nem vagy

te nem vagy

zsibbad a lét
zubog a magány

keresnélek
bódult őrületben

gyere
hallod

nem láttam néma ajkad
lezárt szemed
tőlem messze mentél
mikor nem voltam veled

percek robognak
évszakok vetélnek

szédült keserves percek

mindened voltam
annyira vártál vágytál
milyen boldog voltál
és én balga
végtelen ostoba

minden visszafordíthatatlan
engedd hogy szeresselek
de hogyan
oh, de hogyan

merre jár lelked
szellemed

tested rég a lángok martaléka lett
itt hagytál árván

mennyire szerettelek
csak éppen
rossz voltam
mint mindig
mint azóta is

fáj
néha annyira fáj

megbolondulok

hajamban az ezüst temérdek
kupecnek kell-e

vágyom hangod
s látni szemed

mesélnék neked

 2013. szeptember 5., 17:00

2014. április 15., kedd

Reggeli levél Virágomnak

Ma reggel elszaladtak az ujjaim Virágomra gondolván:-)

hűs van itt
langymeleg ott
a napocska milyen csapodár
van hol meleget ád
van hol bújócskázik
gyönyörű az ősz
bár még nyár van
ökörnyálak fénylenek
kései virágok nyílnak
fény és árnyék feleselget
minden a Teremtőt dicséri
a csend felerősíti a szépet
de a zaj birodalma kérlelhetetlen
és futva terjed mint az iszalag
vagy még inkább a repkény örök zöldje...
bennem is mosolyok szaladgálnak
hisz odabentről a szívből indulnak
lélekfakadóak
és merészsóváran a szájra ülnek
ott hintáznak
ez bizony nem a "semmi ága"

a gondolatok meg kalandoznak
az kilőtt ágyúgolyóbis sem kell nékik
utat törnek
akár nagyapa a diót
hej be finom!
sülő tészta illata
tekeredik orrom alá
ügyes kezű nagyanyám kicsiny kontya alol szöknek...

messze járok rég
visszatérek a szépséges Baranyába
tejszagú reggelekbe

kedvem semmi sem szegheti
boszorkányöltés ide vagy oda
mit nekem!

fényes tűk lány kezekben
készül a stafírung
van még ilyen?

bélyeget csókol a földre a nap

a szél is csak csendesen duruzsol
mint tél hidegében az álmodozó kályha


2013. szeptember 3., 8:54

Hangtalan

Az égre néztem
és a lehetetlent kértem
Te, lágy, szellő-kezeddel
mégis megsimogattál
és elküldted őt nekem
felettem fényes nappal
hangtalan
egy bagoly suhant

az égre néztem
hitetlen lényem
hála járta át

szavak fényesednek bennem
boldogörömmel repesnek

szavak vajúdnak bennem
kínkeservben születnek

áldott a pillanat
áldott vagy tenmagad

átfesteném a hiányokat
de csak ember vagyok
gyenge
pedig biztos erősnek születtem

"mi végre jöttünk világra"

de nem is ez motoszkál bennem
hanem
miért vagyunk olyanok amilyenek
ez a kérdés nem enged

apám fogd meg a kezem
és bocsásd meg minden vétkemet

te tudsz, de én nem
mert odabent marcangol
bilincsben tart
kitörnöm lehetetlen

az égre néztem
felettem fényes nappal
egy bagoly suhant

2013. augusztus 31., 10:19

levél

mint mindig
összevissza tekeregnek a szavak
verssorok szakadnak fel
vagy csak töredezett mondatok
tétova óda
mily szép e két szó
kimondom gyakran
hogy miért magam sem tudom
vannak szavak
melyek mélyen fogva tartanak
vannak képek
mik feltörnek
zenéken ringatózom

indulunk haza
távolságban közelebb leszek

nem érdekes

távolság-közelség
összevonva

annyi minden jár a fejemben
egymásra satírozódnak
s mert senki elő nem hívja
hát a csend-vermébe esnek

ott vajon mit csinálnak?
egymással viaskodnak
vagy csak elpihennek
s tán mint Messiás
várnak...
vagy várunk rá
ezek is zavarosak

 2013. augusztus 16.

Szélben

Te konok vagy
és hallgatsz
minek a szeretést bizonygatni
csalfa szavakkal
szóljon a tett
áradjon szív és lélek

de oly messze vagy

távolban maradtak a szavak
a lágy ölelések
a szél suttogása

emlékszel, mennyire szerettem
(és itt is)
a szél erőslágy érintéseit
hosszú hajam úszott utánam
és én mindenem neki adtam
elvesztem a búzatáblában
miközben köröttem fodrozódott a Mindenség
s vele Te

Te, énKedvesem

szelíden hömpölygött az Argenton
oh, mennyire szerettem!

az elnyugvó esti fényben maga volt a csoda

Kodolányi, Weöres
lángoló csipkebokrok

de előtte édes illatot ontó
hófehér virágfelhők

kint a szabadban
(szabad)
oly boldog vagyok
s bár az égető napot
rég nem szeretem,
de ha felém indul a szél
szemem ragyog
szívem kitárom
s a Mindenségnek kínálom
egyetlen barátom, szeretőm, kedvesem
ő a Minden

bátortalan léptek
kicsiny gyermek
bennem a sóhaj
nem szül tettet

hontalanságom súlyos kolonc
láncol
leláncol

csak feltörő szavaimban élek
s rajzolom fájó lényem

ne hallgass énKedvesem
csak szavaid zsolozsmája
édesíti keserű lelkem

 2013. augusztus 28., 13:42

Múltidéző

augusztus, te múlt idéző
szép nevű
oly gyorsan elszaladtál
időm sem volt észrevenni

érik a mogyoró, dió
vörös mókus dobálódzik
az út telis-tele

de jó lenne hideg télben

de jó lenne hideg télben
augusztusban megfürödni

emlékcsokorba temetni
révült tekintetem

ismétlődő szavak
ki nem mondott vágyak

óriási hiány
konduló üresség

mindenki otthon

anyaságom fosztott
hova lett a talizmánom

vagyok török
vagyok magyar

de vajon ki vagyok

"arra születtünk, hogy ..."
és ha igen, miért vész minden el

átalakul
színes üveggolyó
évszakokba zárt
mosolygó illatok

mennyire hiányzol
muskotályos zsálya

zeng az ének
fenn a bércen
Szép Szuliko

elvetélt boldogság
fosztott esztendők

zakatoló sorsvonat
ha hiszem
ha nem
eleve elrendeltetett

szívemben olthatatlan szeretet
mindenki messze-messze

"magam vagyok nagyon"
kérem vissza smaragd könnyem

bánatom kővirág
Rézhegyek királynője

mesékben dobbanok
régmúlt esték

rácsos ágy
te ott alszol gyermekem
esti mesék forgataga
indul felém

minden hozzátok hív
és én mégis maradok

 2013. augusztus 28., 11:10

Neved

...és minden hiába
Te már velem vagy
szellő suttogás
nyári alkony
fények-árnyak
színek
rozsdás varázs
bíborló bársony
az ég alján
egyik sem az minek mondják
mind megannyi csoda
szívek és lelkek melengetője

puha fények
neved komoly szépsége

Reád találtam a nagy messzességben
áradsz
fluidjaid bennem lüktetnek
nekem Te vagy a minden
Te vagy az érzés
Te vagy a vonzás

különös varázs mi fogva tart
hívsz
egyre csak hívsz

és én mondom
kimondom
a neved

oh, versek,
zenék,
képek
hegyek,
erdők,
Mindenségek!

köszönöm Teremtőm,
hogy Felé vezetted léptem
és erőt adtál szívem kitárni

boldog vagyok
szelíd nyugalom tölti el lényem

 2013. augusztus 26., 22:34

Majoránna illat

belém gömbölyödött neved
annyiszor mondom, suttogom
hangtalan magamnak

áradsz
és én mosolygok

imák és mantrák

morzsolom a messzeséget
majoránna illat

fenn a hegy lágy hajlatán
napfény táncol
és a szél vadul suhog

boldog vagyok

neked adnám minden dalom

láthatatlan szálak
miközben az ősz már kandikál
pókhálószálak úsznak
ezüst hajszál
könnycseppek
és harmat

és újra csak mosolyog a nap

kódolt üzenet
én nem tudom, hogy van ez
csak egyszerűen érezlek

kedvenc szavaim tolakodnak
kötődnének csokorba
vagy csak úgy szanaszét szórva
újráznák magukat
mint Elizabeth Barrett Browning
Mondd újrája

halkan
lágyan
selymesen

az előbb már versbe fontam
de mostanra csak így magukban
álldogálnak

énKedvesem

 2013. augusztus 26., 21:03

őrizlek

s volt, hogy felém hajoltál
ajkad lágy szavakat suttogott

hajlongó bambuszágak

s volt, hogy feléd hajoltam
ajkam mézet ontott
tán túl édes volt

aranyló búzamezők
tarra vágva
kiálló torzsák felsebeznek

kék búzavirágok
égre kacagtak
pipaccsal viruló
szerelemben

itt már oly hidegek a reggelek
fázósan didergek
hova lett a hév
hova lett a szerelem

elavult szavak
nekem oly édesek
csokorba kötném
ha körém hintenéd

elképzelem

midőn a zöld falevélből
sárga, piros és bordó lesz
úgy változik át az érzés is

csupasz ágakon bóklászik a szél

kezemből homok pereg
vöröslő fájdalom
ajkamon a bánat szava

kincseimet vagy mit annak véltem
szórtam szerteszét
boldogság ez nagyon
és hogy múlt
meglehet
de mégis újra és újra felfakad

kút mélyén napfény csillan
mészkő fehérjén aranyszemcsék ragyognak
tarka kis gyíkok lustán vakaródznak

képeket oltott belém az idő
mindent egymásra filmezett

énKedvesem gyere ölelj át
hajtsd térdemre ősz fejed
lágyan simogat két kezem

(keveredő idők
múlt és jelen
jövőkép lehetetlen

ne bánj semmit sem
hisz a történteken változtani nem lehet)

továbbra is motoznak a szavak
úgy szeretem
hintapalinta
leng magasra
száll
száll
benne ül egy kacagó kisleány

soha többé ne félj
láthatatlanul is fogom a kezed
s kifakult mosolyomban is csak Téged őrizlek

2013. augusztus 14., 10:12


/savon

/savon
csúnya a szád
mindjárt kimosom szappannal
persavon

a megnemértett lelkek sem fognak össze
összefog6atlan emberek

szavakon rágódva elveszek

elveszem
menten más
tárgyas tárgyatlan
tárgytalan
ige igétlen
idétlen

én nem tudom
hova lettem

bőröm ráncaiba mit varrt az idő
tán a titkait
mert a fénylő szemem
lágy mosolyát nem
így csak nézek mogorván
csillagtalanul, tompán

mi lett velem?

meséld el énKedvesem

néma a szív
néma a száj

pattogatott kukorica
fehér szeme repked
köpköd a lábas

társítások

keveredik minden

GaraboGereben merre jársz
mesélj még nekem
fogd meg a kezem
vezess, vezess

ez a tompaság bezár
s nincs mi fel- és kiold

szoknya sem lebben

valaha szél fodrozta hosszú hajam
két karom kitárva szaladtam
versenyt a széllel

jó volt

volt

2013. augusztus 13., 17:55

átlényegülés

valaha vágytam tudni
aztan azt hittem tudok is valamit
most már nem akarok tudni semmit
rendületlenül csodálkozom az embereken
ma már összeolvadnék a mindenséggel
úgy lennék a körforgás része
ahogy ember sosem
de lehet erre sem vágyom
egyszerűen csak lenni szeretnék
mások által hagyva de nem elhagyatva
ennél nagyobb dolgot el sem tudok képzelni

 2013. augusztus 1., 8:55

2014. április 14., hétfő

melankólia

http://www.youtube.com/watch?v=x7kWCaIwjfo

hervatag őszi napsütés
nyári reggelen
nyakamon bánatsál
szomorú végtelen
ringató tenger
locsogó hullámok
szélben rezgő
tengerparti szegfűk
rózsaszín selyme
szívemet simítja

ma körül ölel a bánat
nem vagy velem te sem
önmagam foglya
rabmadár
a lelkem
szomorú szerelem
rianás szívemen

 2013. július 31., 10:21

harmat

vagyok, mint harmat
arccal a Napnak
éjjel hűvösében
csillagnak álmodom magam
s mikor a hajnal lobot vet
lángoló kezével
csillagruhát simít rám

vagyok, mint harmat
feloldódó tünemény
de míg rezeg a létem
a földi égen
csak Terád gondolok
s tudom, bár ezernyi alakban,
de mindig visszatérek...

2013. július 30., 13:38

hangok

odabent kicsiny kis hangok motoszkálnak
nem kellesz senkinek
nem kellesz senkinek
árva vagy
nincs árvább nálad
még az árvácska sem
hát simulj hozzám
legyél velem
hogy ki vagyok nem tudhatod
de egyedül én szeretlek
lehetek csúnya
lehetek gonosz
lehetek bármilyen
sose keresd
ne kutasd
halld amit mondok!
csak én szeretlek!
gyere simulj hozzám
elviszlek messzire
közben a hangok megváltoztak odabent
valamit erősen súgnak
de semmit sem értek
kezem hideg
homlokom verejtékes
a sós cseppek szemembe peregnek
valaki erősen szorít
elvisz nem visz
elvisz nem visz
hol van egy akáclevél
nem!
inkább százszorszépszirom
kiszámolom!
s magam is elhiszem
úgy lesz a szirom dönt nem én
és ha az úgy akarja elmegyek veled
de ne motoszkálj már odabent!
elég, elég!
nem én sikoltom
ezt is ott bent valaki más
fehér rácsos ágy
lepattogzott festék
félhomály
fenn a magasban egy parányi ablak ráccsal
mindenütt rács
fejemen is
sőt benne is
mi ez?
nem tudok mozdulni
hova lett a kezem?
és a lábam?
a fejem is milyen merev
nem tudok mozdulni!
kikötöztek
kínzás - középkor
pedig csak a sárgaház
megadom magam
hang, kérlek vigyél el!
érzed?
erősen simulok hozzád
tudom, te vagy az egyetlen aki szeret

lehet akkor majd mások szeméből peregnek a könnyek...

 2013. július 25., 11:25

térdig a fűben

se bánat, se fájdalom
hűvösek a hajnalok
otthon valahol
mezítláb a torzsák közt
nem szúr, nem bánt
felkavar a nyár
pergő búzaszemek
belém kapaszkodik a határ
valahol te mégis vársz
kusza gondolatok
elszaladt élet
belül még mindig ott sír a gyermek
térdig a fűben
veled
csak veled
a percek évekké lettek
neked adnám minden gondolatomat
elmentél
magad után hagyva édes szavakat
belőle fontam bánat-koszorúmat
hogy szeress
arra kérni nem lehet
mindenféle nesz rian odabent
hangosan dobban a szívem
érted Szívem
elmúlik a nyár
közeleg az ősz
fáradnak a lombok
hajunk ősze lassan ezüst-tenger
nézlek
szememben mosoly
feléd nyújtom  karom
minden rezdülésemben
újra és újra éledsz
te vagy az ki szóra bírtad a lelkem
neked dúdolom minden dalom
hallgasd meg  énKedvesem

 2013. július 24., 18:12

rezeda

ismeretlenség vonzásában
sóvárog feléd a lelkem
fellebbenteni fátylakat
feltörni lakatokat
nem létező titkokat megosztani
minden hangot dalba foglalni
kanyarog a jegenyesor
poros út
pici faluba érkezem
tejszagú reggelek
álmos mosolya
szívembe nyilall
hol vagy kedvesem
hol a zománcos vödör
friss hideg vízzel
nagy karéj cukros kenyér
kacagós nyáresték
vízzel fellocsolt járdák
kiskertek andalító illata
rozmaring
rezeda
szívemben szerelem
hol vagy énKedvesem

 2013. július 23., 10:29

kiszámoló

lépésben haladtam
szavakon tűnődtem
veled álmodtam
mélyen radíroztam

és újra szavak
imaként vágytam
egy érintésre
feloldódni valakiben

tekergő énekek
elveszett hada
szaladok vissza
az eredőbe

nincs gondolat
nincs semmisem
nem vagyok én
nem vagyok te

vagyok egy nagy temető
a közös eredő
vagyok ki nem
az örök vággyal
mélységesen szeretni
és szeretve lenni

szavakon újfent lovagolva
hinni mindenekben hitetlen
veled futottam veled keltem
minden hiába elvesztettelek

hova esett a zsebkendő
körben állnak a lányok...
fut a szél fut a szél
szoknya libben vágyak temetője


2013. július 15., 8:30


halál

s ha elsodor majd bánatom
egy fáradt barna alkonyon
ne sírjatok oly nagyon

2013. július 11., 20:27

József Attilát olvasván...

fáradt vagyok
védtelen
s mint annyiszor
most is
átjár a halálvágy

érett alma
férgesen
hullik
a földre le
hullik
pöndörödik a levél
szára szonnyad
halk sóhajjal
 megválik anyjától
s egyedül
- mint mindig -
örök útra kél

bennem a szerelem
valahol mélyen szunnyad
élne szegény
de élne még

altatót dúdol a szél
lágyan ringatón
ne fájjon annyira szegény

árnyak birodalmába
tévedt szívem
oly fagyos
mintha jeges északi szél
sűvöltött volna néki

szél-szelek
viharos, édes vad szelek
fájdalmat terelnek
vele megyek
megyek

lankán libben
édes illat
kaszált füvek
szikkadnak

magam sem tudom
mit akarok
de egyet nagyon
dalba önteni
titok-lényem

elmondani édes szókkal
tudd meg szívem
ki él bennem
tudd meg szívem

 2013. július 11., 16:07

itatós

rézsutat vág a hallgatásod
lényem sérülékeny falán

elcsorognak a szavak
sodrodó üres csónakok

kora nyári ősz
leveleket veszejt

elszállt minden szerelem
parányi színes luftballonok

fonott kosár
rózsákkal teli

elszakadt életszálak
lankadnak a virágok

kezem szemem elé emelem
nagyon süt a nap

fénye vakít
fáj a szívem

szerettem
szerettek

érzéseim lepréselt csokra
mára fakóvá lett

 2013. július 9., 14:35


alkonyat

kopott kabátomban didergek
elveszejt a nagy hideg
arcomon rózsák nyilnak
ziháló tüdőm
horpadt mellkasom
fájdalomról mesélnek
lépni sem tudok
betegen lerogyok
félig ülök
félig fekszem
utálkozó szemek pásztáznak
ember voltom tagadják
parfüm- és kenyérillat lengi be
zsibbadt érzékeimet
bundák, prémek
ők nem fáznak
halkulnak a zajok
egyre kisebb vagyok
már fázni sincs erőm
testemen végig fut egy utolsó rángás
kitágult szememben
még némi fény
lassan beleolvad az alkonyatba
fehérül a táj
és a szitáló hó puhán betemet

 2013. július 8., 14:39

tengerpart fövenyén

napszítta álom
fakósárga
megkopott valóság
keserszürke
aranyba szőtt hitek
talmi csillogások
eladósodott világom
börtönbe zár
köröttem s bennem
értetlenség honol

futnék, szaladnék
tengerpart fövenyén
mezítláb taposnám
a nedves homokot
s várnám az éjszakát
talán csillagok szöknének
a rámboruló éjre
talán enyhet adó
szavakat suttogna
a képzeletem

keresném kezed
és ha érezném
tán boldog is lennék

tengerpart fövenyén
egy álom aludni tér

kedvesek és szerelmek
lázas imákba temetkeznek

bús szomorú éjszaka
csillagtalan magány

kereslek egyre
vajon hová rejtőztél

 2013. június 18., 9:01

őrző

szemedben csillagfény
földi remény
éjszaka tengelyén
fordul a fény

és otthon valahol
az egyik körúton
villamos csilingel
sárgán hunyorog
álmos szeme

álom és valóság
csak úgy mint
élet és halál
jegyben jár
(ne féld)

erdő alján kertek mélyén
szél suhan
csókot lehel az alvó fákra
kik csendesen megrezzennek
"nyírfa leng sírjuk felett"

visszatérő üzenet
apám s nagyapám
háborúról mesél
végtelen hómezők
megfagyott emberek

kicsi vagyok
anyám őrzi álmom
vaskályha melegében
izzó platni sebet éget
fáj az emlék

kérlek bocsáss meg

 2013. június 17., 18:50

...mint harmat

vagyok, mint harmat
arccal a Napnak
éjjel hűvösében
csillagnak álmodom magam
s mikor a hajnal lobot vet
lángoló kezével
csillagruhát simít rám

vagyok, mint harmat
feloldódó tünemény
de míg rezeg a létem
a földi égen
csak Terád gondolok
s tudom, bár ezernyi alakban,
de mindig visszatérek...

 2013. június 17., 17:49

énKedvesem

és ha a sodró lendület
hajt feléd kedvesem
mondd a sok szó
a sok gondolat
teher-e

rádöltöm lelkem hajlásait
mint kanyargó zsínórt
a kacagányra...

s mikor vagyok áradó
szófolyam
és hömpölygök feléd
szabadságod
nem mosom-e el

szólj
mondd
ha teher vagyok
ha hínárként mélybe húzlak

legyek csak pajkos szellő
incselkedő gyermek

vagyok és legyek
kit szeret
téged szeret
szelíd engedőn...

2013. június 17., 13:26

ne félj kedves

szűk dongájú terek
rejtenek szerelmeket
hidegen gyöngyöznek
méz-fürdette szavak
mámor
fűszeres álom
táguló messzeség
végtelenbe ágyazott
üresség
utcákat ró
kopogó cipők
ronggyá táncolt holnapok
kegyvesztett tegnapok
spriál
együtt csavarodik
minden idő
hámozatlan

lehetetlen
lehetetlen
kattog a kerék
szalad a vonat
rohan a messzeség
tenyeredben vonalak
miről mesélnek

veled álmodtam

pajta mélyén csillagok bújnak
szalma vackuk jó meleg
fényességük elpihen

lábunk alatt utak futnak
bezárulnak
összehajló csipkebokrok
sebesre karistolnak

szeress engem
énkedvesem
ringass engem
mindenségem

szivárvány tárul
színesen csábít
mégsem érjük el

vizes lett ruhánk
dobjuk le gyorsan
cseréljünk a henyélő csillagokkal
pajta mélye hívogat

ne félj kedves

2013. június 11., 17:07

egy pillanat

csak egy pillanat
nincs is több
visszanézek én
s látom a gyönyört
Veled színekben
pompázik a távol
s a közel
összeér a végtelen
kezed nyomán
szeretet-érzés fakad
látod énkedvesem
szememben az élet
Téged éltet...

2013. június 6., 13:58

búvó titok

macskamenta
valeriana
csupa hívogató
macskalényem
nem tagadom
Te vagy az én illatozó növényem
gondolataim bölcsője
Te, Te

hívsz minden pillanatban

méhzsongás
hársfa

mindenben Te vagy

lüktetnek a szavak
elmondani nem tudom

afrika
tamtamok
szavanna
vadállatok szelíden

becéznélek,
de semmi sem illik Hozzád

maradsz hát erdő mélyén búvó titok
édes látomás

a minden
a teremtő

több ez mint szerelem
ugye tudod drága

 2013. június 4., 10:45

jöttem...

"jöttem,
hogy újra menjek"

mákony
mákgubó
méz édese
pergő álom
láthatár
végtelen
magamba fonom alakod
lényed selymét megszővöm
varrok belőle szivárvány ruhát
belekötöm napnak melegét
sose fázzál

szirom
fehér
pereg
elmúlás
könnyek
nem feszít a vágy
édes bódulat
erdő mélyi illatok
bennem gomolyogsz

mosolygok
szívem ül ajkamra,
arcomra
benne lüktetsz
lágy vonásokat
rajzolsz arcomra

hallgatlak
kimondatlan szavaid
édes titkait melengetem

titok
mienk
lehet-e

titkok kertje
elme filmezett képek
mégis mit a szív lát a legszebb

hajlik a nád
csobban a víz
messze Kína hív

gyere velem!

"jöttem,
hogy újra menjek"

2013. június 4

ébredezés

bennem a képek kergetőznek
mint költőben a verssorok
szemem belső vetítője
örökmozgó
látod drága
kölcsön sorok jutnak eszembe
leírni őket muszáj
hisz bennem mások által születnek
önmegtermékenyítő
érdekes létező
de az embernél mégsem természetes
ha az ujjak elindulnak vándorútra
vajon hol pihennek meg
szelíden csordogáló patak partján
vagy éppen egy robogó vad hegyi folyam
árnyas útján
ki tudja
bármit is lehet-e tudni
van-e való
vagy mindent csak teremtünk
én nem tudom
nem is kérdem
minek
már tudom, hogy vannak dolgok
miket csak elfogadni kell
s ki nem tudja
vakon hitetlen
pedig az elme oly korlátolt
ki nem érti sokat veszíthet...

veszít, miként feszít a szó
ívelő híd
vagy konok egyenes
de ha megremeg a szív
húz görbét, mint a suta kéz

szívem - mily lágy a szó
mikor érzelemmel teli
s ki rideg, s hideg
szájhúzva mondja
akár a naplementére
micsoda giccs
oh, de nincs
hisz a képzelet
lehet bármily serény
bármily oldott
nincs olyan, mit a természet
már meg nem alkotott volna

hát ringass el szívem
ringass lágyan
végy karodba
légy öreg folyó
partodon a boldogság,
mint napsütötte homok csillan

engedd meg magadnak,
hogy érzéseid életre keljenek
s mint friss levegő átjárjanak

barlang mélye tán titkot rejt
de mind csak képzeled
s ha félsz mélyére lépni
sosem tudod meg

ezért szívem ringasd szerelmedet
ne féld szép szívedet
ne bánd ha a szavak már útra keltek
s más is dalolta
s bár hasonlítanak
néha egyformának tűnnek
mégis tudnod kell
ahogy mi szeretünk
úgy más sosem...

2013. június 2.

2014. április 13., vasárnap

lángok

szegről-végről
szavakról-szavakra
hegymászás
lihegés
csak a csúcsra ne érj
fakó szavakat
permetező eső
lágyan mossa
mossa
Ágnes asszonyt ki érti meg
látod én folyton elkalandozom
hogy kik voltak őseim nem tudom
és amikor a szó ömlik
pedig nem is öntik dézsából
dézsa sincsen
megkönnyebbülsz
pedig szinte senki sem érti
újra szűk lett a tartomány
hol ma már mozognak
általános alany
általános
általános
higgany
láz
méreg
azbeszt
lecserélni mindent
na persze
biznisz az biznisz
ne hidd hogy egészséged féltik
új nagy hal
kapdos
ajaj
szegény kicsik
bendőben úszkálnak
de kár hogy nem rágják ki
jobb lenne
nem is tudom
micsoda mocskos lé folyna
folyna szét
már bőven elég
így is
na meg úgy is
értetlen állsz itt
már meguntad az olvasást
nem járhatsz utamon
keskeny a lábnyom
zuhanás veszély
mindenféle tábla
tilt
tilt
tilt
de nem mindenkit

aknamezőkön sétálok
itt is-ott is robbanás
húscafatok
de az még nem én vagyok

én
én
én

ki más
más

csak civakódás
értetlenség

lábak lódulnak
szöges bakancsok
nagyokat rúgnak
és taposnak

jaj

és akkor Duna-part

elég
kiáltjuk
de elveszett hangunk
elfújta a szél
meddő romantika

láz
tavasz
zsongás

zsigerdobás
hogy olyan nincs is
na persze
rég kizsigereltek

éhség

mennyi könyv

kevesen tudják
vagy csak képzelem

anyám varrj nekem új ruhát
bőrből legyen
emberi
az enyémet lenyúzták
nézd milyen pőre vagyok
csontig hatol a fájdalom

éhes vagyok
éhe a szónak
éhe a szépnek

ja hogy ezt már megírták

hát igen

képek
mennyi
mennyi

és ott futok én veled
a réten át
nem nem azon
pedig

kabát és takaró
sem fedi testem
már rongyok sincsenek

fájdalom
vonaglik önmagában
nincsen kin élősködjön

ha csak egy valaki is megértene
tán minden másként lenne

szurokeső
hull ősz fejekre

szép is lenne
de minden tar
mint az ágak
nincs tavaszi nap
nem melenget
a régi tűz

hova lett az égő csipkebokor

sándor se ír már
se a jános

tán együtt száll lelkük
a tüzet fogott csipkebokorral fel

fel

füstjelek
s elek

száll a mese

és jött laci
no meg egy másik jános

gyere
szállj velem

vagyok bódult
égi gyermek
felhőkön utazom
bokacipős lábam lóbázom

anya mindjárt elérlek
jaj ne menj messzebb

oh ha mondhatnám
mit már régen mondtam
ha mondtam

értem én piafot
de értem
alkudozni
de mind hiába
egyetlen perced sem lehet
itt a földön velem

ujjaim között
tekeregnek a szavak
ez vagyok magam
de magam

ki érti meg
ki érti meg

foszforos órák
álltak kredenceken
tikk-takk
tikk-takk
kattan
a zár
bezár
gondolatok foglya lettem
ide-oda
ide-oda

hol vagy csokonai
a friss meleggel
és azok a nárciszok
bennem ontják az illatot

temetőkert
már azt is feldúlják
sehol sincs béke
béke
vége

 2013. április 21

szomj

szeress engem
ringass engem
ölelj mintha volnék gyermek
bátortalan dadogó
félelmében megbúvó

szeress engem
ahogy a végtelen
öleli az eget

repce földön
sárga virág
ég kékjével
csókolódzik

szeress engem
csókodban
virágok nyíljanak
ölelésedben
napsugár cikkázzon

nézd milyen
végtelenül
piciny vagyok

kezemben
a múlt vékony fonala
időszálon pereg

máló vakolat
doh
penész
szegénység

nyakamon kötél
ki húzza meg

olyan éhes vagyok
olyan végtelenül éhes

nézd most itt vagyok
kérlek ölelj nagyon

öleld bennem azt ki sosem voltam
boldogságfűszerek illatozzanak

ringatozó hangamezők
sárgán viruló zanót-tenger

minden dícsér
minden hálás

bennem is ott a csíra

és ha nincs zord hideg
szárba szökken

és dalolok
dalolom a végtelent
a mindent átszövő
csodás mindenséget

nézd a várásban
öröm született
neked adom mit csak lehet
bár ez maga a lehetetlen

nincstelen koldus vagyok
néha-néha király gazdagon

feloldódtam a határban
fűszál zöldön harmat vagyok
könnycseppemként Reád hagyom

 2013. április 17,

végtelen vágy

akkoris és akkoris hiányzol
nem is voltunk együtt
nem is
nem is
oh hogy is lehet együtt lenni
a boldogságban is ott a bánat
buta ember
buta én
a vágy
az óriás
felfal mindent
elnyel
lementem a pincébe
túrót csípegetni
utánam jött
apám-anyám
hátba veregetni

telhetetlen
luykas bödön
mindent elnyel

hátamon a zsákom
kifolyott a mákom

gida lettem
erdő mélyén
vízből ittam

velednélküled

magányra ítéltetve
halálnak születve
testbörtönben vajúdni
egy élten át

perceg a szú
dalol a határ
csivitel a tavasz
mi rögtön nyár

elnyelik egymást az évszakok
hova lett a türelem
a mindennek ideje

szeretlek
felborzolom a vizet
összetörik a tükörkép
pedig ott állok én

nézd kezemen végigcsordul a nap

a bőröm pergamen
vagyok mint egykoron nagyanya

szeretlek

dacosan

csobog a hűs patak
nyomán élet szökken

 2013. április 17.

szeretlek

Vázsonyi Juditnak

Szeretlek.
Érzed ott belül.
S ha én szeretlek,
az nincsen emberül,
nem emberi elszálló tavasz,
szeretlek, mint isten, örökké itt maradsz,
az odvas keltikék már sosem múlnak el,
öntözd meg bőven drága könnyeiddel,
süssön, mint Nap, rájuk ragyogó mosolyod,
s bárhol légy, bármikor, bárkivel, akárhogy,
én ott vagyok, ott vagyok, vagyok.

2013. április 16.

vonzásban

én nem mehetek arra
engem nem visznek
reptető nagy szelek
csendem is oly zajos
fülemben dobolnak
süket tamtamok
otthon méze
már nem csorog ereimben
de mégis ha visszagondolok
újra régi gyermek vagyok
mezítlábas boldog
esőáztatta Szilas partján
kakukkfű illata csurog
fáradt szememben
nehéz szívemben
mindhalálig őrzöm
ezt a szédült látomást

S. 13 avril 2013

villanások


Álmot hint a csend
porcukor csillan a pitén
rózsaszín tűzhely
szépen festett virágokkal
alatta a láda
benne horpaszt a macska
nagyanyó tiszta kötényben
húzza a rétest
illatozik a fahéj
reszelve az alma
túró várja felkenését
húsvét-húsvét


messziről harangzúgás
hangos a kerengő
apácafátyol libben
arca kicsattan
vidáman nevet
fogja kis lapátját
ás túrja a földet
nefelejcset ültet
már kék szirma kibomlott
emlék a múltból


minden távolságban a titok
valami ígérő sejtelem
szívek menetelnek
reményvirág fakad


kútkávánál díszruhás legények
friss vízzel a vödör kezükben
hangos loccsanás
sikítanak pártás lányok
de kezükből nem ejtik el
a szív fölé tűzendő virágot


harsog az élet
bogár zümmög
egyre hangosabban
jaj szegény de lépre ment
szabadulna, oh de szabadulna


keresem a tegnapok ízét
a ma harapása oly fanyar
majd...majd
suttogom egyre
mikor az álom már valóság
de akkor újabbak követik
mert ilyen az ember
kevés a pillanat
milyen balga
milyen balga


nézd csak! hétszínszvivárvány
ragyog ott fenn
az előbbi zápor tündért hozott
nevetése úgy szikrázik
de úgy szikrázik


s én csak csendesen lépdelek
kakukkfű illata hoz vissza...

 2013. január 29. 

ne szedd le


hevenyészett sorokban
egyszerűen csak odavetem
lelkem fogható rezdüléseit

s a többi
tán pont a lényeg
ha van olyan
messze száll
felhők hátán utazik
esőkönnyel érkezik
édesanyaföld befogadja
leszek tenger
leszek fa
leszek mindenek éltetője

és mégis
te szeress engem

látod szép szívemet
neked kínálom
hallgasd dobbanását

növények nyújtóznak az égre
üde zöldjük fénylik
vannak melyek virágokat bontanak
selymesek lágyak
Isten oltalmára vágynak
ne szedd le...

főtt gesztenyét hámozok
elvesztette fényét
oh szegény
minden mindent táplál
élet és halál
összekapaszkodó szálak
hogyan lehet élni
ha ránk tekeredik a halál

clematisok kelyhe égre tárul
szemedben szépségük fénylik

alacsonyan jár a nap
házakra támaszkodik
szegény elfáradt
de másik féltekén
kábítószert szed
és ontja forró sugarát

szomjas a világ
sós vizek uralma visszatér
majd minden kezdődik elölről
s hogyan ki tudja
Isten sem...

 2012. október 31.

játszótér (halottak napján)

lélek szakad(t)
s te sem becsültél
foltos kendő a tisztesség
álmaimat reád aggattam
mintha volnál májusfa
lám messze mentél
magadat is becsomagoltad
silány papír
átázik
papírkönnyeket csurgat
a megfáradt borús idő
tanulmány az élet
sokféleképpen írják
mindenféle szabályokba vonják
játszóterek mára kulcsrazárva
s kinek kulcsa nincsen
kívül reked
bár
"kint is vagyok
bent is vagyok
jaj de nagyon boldog vagyok"
rövidre zárt körök
mint az áramkörök
kiég a biztosíték
sötét
sötét
rád borul a temető csendje
igaz mára ez sem igaz
vége az áhítat síró-csendjének
enyvesek a kezek
még azt is ellopták
kevés volt a márvány
kevés volt a sok virág
dicstelen mára virradt a tegnap
jövő nincsen
meg sem születve elorrozták
enyves kezű politikusok
minden tolvaj tisztességes
csak a szegény
csak a szegény nem
láz ár szökken az égbe
nem értem
nem értem
olyan ez
mint egykoron hitler
őt sem hitte senki ember
csak ki embertelen
emelte magasba karját
ein liter
zwei liter
mormolta sok németfrancia
egészen úgy hangzott
mint
heil hitler
próbáltad?
én hallottam...
már megint idekanyarodtam
pedig szemem
nem égő fekete
csupáncsak zöld...
hajam árja elúszott
fürge olló levágta
véres fülek
mohó kezek
kitépték
a fülbevalókat
chiffon szakad
combon ragacs
riadt szemek
őrült szemek
apadt mellen
halott gyermek
rekviem szól
gyászfekete
égő tűzben


France, 2012. október 31.

http://www.youtube.com/watch?v=FP9WLvZhL5Y

gyertyaláng


gyászábrázatát magára húzta
konokok a szavak
ostorként fonódnak
hidegen lesújtanak
itt a november
és egy kinevezett nap
gyertyafények lobognak
a népes temetőkben
egyszer egy évben
siratják a holtat
könnyük nem marad
az élőknek...
sivár és kegyetlen
a mindennapok rendje
hol van a szeretet
lóg keresztre függesztve
templomok fénye
színes látszat
van ki mélyen hisz benne
de akkor miért kegyetlen
ima és zsolozsma
vénasszony attitűd
szerelmi láz
gyolcsingen szárad
rég kihűlt a szomjas test

kicsiny gyertyák
óriás mécsesek
elemes lámpák
haladjunk a korral...

meghitt meleg
természetes fény
hova lettél

barázdák mélyen vésődnek
mennyi mindent rejtenek

miért kell kisimítani
elveszejteni az emlékeket

piciny lángok reszketve libbennek
szélsuhintásra füstjük égre száll
most talán megnyugszik a lélek
illatos koszorú lágyan simogat

temetetlen holtak halkan sírnak...

2012. október 25.