Érted...

ki-be sétál a gondolat
megfertőzi a tavasz
rügyeket hoz
bimbót fakaszt
milyen furcsa is a gondolat
mikor tavasszá változik
s talpig virágba borulva
érted imádkozik

 2014. március 17., 14:47

...talán...

csak áll, álldogál
az ablaknál
befele látó szeme
fürkészi a kertet
még hideg a föld
alig élednek a növények
talán az elmúlt évek
szép emlékei
mik fejében virágoznak
összekeveredik minden
néha megmoccan benne
a tenni akarás
de mint valami
lomha fekete madár
tova száll
léptei elnehezültek
alig mozdul már
s ha néha-néha
nyílik az ajtó
csak botorkálva
szédül a lépcsőkön
lefele
lefele
haja ezüstje
fényesen csillan
a lágyan simogató
tavaszi nap
éltető sugara alatt
talán még újra
erőre kap
talán még
ültet virágot
s újra élettel teli
hangosan zsongó
lesz
az egykoron
oly szépséges Kert...

2014. március 17., 12:00

ártatlan szó

s van, hogy egy ártatlan szó
elront mindent
valami végigfut a szíven
olyan hirtelen
s mégis oly erősen
begyógyíthatatlanul
pedig csak egy ártatlan szó
nem is úgy akarta(m)
mondani
nem is gondolt rá,
de kilöködött visszatarthatatlanul
miértjén hiába minden töprengés
visszafordíthatatlan folyamat
nem történt semmi sem
csak belehalt egy szerelem
azóta is az az ártatlan szó
ül egy kifakult szíven

 2014. március 17., 11:02

ellentmondások

létünk
örök ellentmondásában élünk

magam érzéseit mondhatom
a máséra nincs jogom

jog
erkölcs

mind határ

miért szabunk határokat

miért vétkezünk

mi az a vétek

kérdések labirintusában
elveszek

miért nem tudok
tiszta szívvel szeretni

hőn vágyok
újra ártatlan lenni
mikor még nem férkőzött
be szívembe
(eszembe)
semmiféle
fertőző gondolat

a gondolat hatalma
miért oly erős
miért
miért mar
rágcsál

milyen szép piros alma
kívülről hibátlan
miközben odabent
egy rózsaszín kukac

táplálék

láncolat

fájó gondolatok sora

miértek halmaza
eltipor bennem
minden szépet

fohászkodnék
de kihez
kiben kereshetnék erőt
ha bennem nincsen

számadó élet
bilincsbe vernek
érzéseim
mikor pont
hogy
...

gondolatok rabságában élek
gyilkossá válok

és miért nem tudom leírni
pont azt ami bennem születik

 2014. március 15., 9:48

Kőművesék

szerettelek
szerettelek?
vagy csak hiányt pótoltál...
hittem
hittem benned
aztán felkaptam fejem
aztán kételkedtem
végül valami elveszett
már nem ejtem át
lelkedbe lelkemet
már nagyon fájsz
néha
eltereltem rég a gondolatot
mennyi zúgó!
szegény folyók
az ember gátakat emel
gátakat szab
s közben befalazza
s bele is falazza
önmagát
szegény Kőművesék
néha még visszavisz
egy mozdulat
de már nem dobban meg
a szívem
néha még hív egy-két
emlék
de valahogy csak
üresen koppan
szerettelek
szerettelek?
vagy csak akartam,
hogy ne legyek annyira magam

 2014. március 16., 10:09

parányi mennyország

magamba zsúfoltalak
és most lógok rajtad
hej körút
négyes, hatos
csikorog
fürtökben az utasok
így volt
de most nem tudom
magamba zsúfoltalak
gondolataiddal birkózom
magként elhintetted
csak éppen
az esőt elfeledted
szárazon koppan
a való
valami volt
de hogy mi van
azt nem tudom
magamba zsúfoltalak
parányi mennyország
színek-illatok
kavalkádja keveredik
magam mámorával
háború vagy béke

minden csak üzlet
tudom érted
de a hited tiszta volta
újra épít engem
csak nehéz
hallgatásod ül szívemre...

 2014. március 14., 18:32

Duna

A Duna egyik oldalán meghalt egy öregember
a másik oldalán született egy kisember
mindkettőt Jakabnak kereszteltek
- közben eltelt egy emberöltő -
zúgtak a harangok
zúgnak a harangok
lágyan hullámzik a Duna
homokszemek csillannak
ott futunk hárman, mi gyerekek
akkor még osztott volt a Duna
fülemben öreganyám hangja
a közepéig ne evezzetek!
lőnek!
odaátról lőnek...

szép Pozsony
felnőtt fejjel sétáltam utcáidon
de a múlt kísért
akkor is
most is
mindig, mindig
míg eszem tudom
hűs hullámok nyaldossák emlékezetem
boldog gyermekkor
fenséges zsíros kenyér
illatos baracklekvár
minden szép!
minden játszótér
a mai játszótereken félek
valamikor belém költözött
az iszony
s velem kötött viszonyt...
Duna
kanyarog mocskosan
mennyi vérrel keveredett...
képek, hangok
sikolt  múlt

bárhol járok
mindig elkanyarodok
bár tudom voltak ikes igék

árnyékok játszanak önfeledten
kificamodott halott testeken
fekete sávként vetülnek

Duna...
napfény csillan
vidám nevetéseket
felkap a pajkos tavaszi szél

én mégis a koldusokat látom
a fennen hirdetett nagy jólétben

úgy kanyarog a gondolat,
mint a szabadon szaladó patak

ha bezárom fáj
feszít
leírom hát
bár fülemben cseng
valakinek bíráló szava
keményen csattant
de én mégsem
hallgathatok,,,

2014. március 14., 11:27

Rügyfakadás

rejtezkedő bimbó
a szerelem
rügy,
mely fakadásra vár
éltető fényre
melegre
langy esőre
egy igaz kertészre
ki előhívja
s élteti
minden pillanatban
nem feledi
szépséges virágát
az életnek
igaz nagy ajándékát
hagyja helyén...
nem ülteti át
nem hiszi,
hogy mindenütt
megélhet
nem tekinti
mások játékszerének
egy arborétumnak...
és ha árnyékra vágyik
és ott pompázik igazán
nem ülteti napra...
nem tekinti éknek
mivel dicsekedni kéne
szeretetével árasztja
s virága mind-mind
meghálálja
néki nyílik
cserepes ajkait nyújtja...
szívét kitárja
cserébe nem kér
semmit
hisz tudja
csak adhat és adhat
igaz örömmel
s attól boldog
ha a másik
tudja azt elfogadni

 2014. március 11., 13:17

Télaltató

képzeletem hallotta csak
a tél zenéjét
nem riasztottak jéghegyek
fagyott ágak
sem csüngő jégcsapok
vajon merre jár(t) szegény
megvénült Tél apó
tán annyira fáradt,
hogy önmaga
fordult téli álomba
akárhogy is
most már
nagyon vigyázzunk
fel ne ébresszük
aludjon
csak aludjon
pihenje ki
évezredek fáradtságát
és majd jövőre
felfrissülve
örömöt hintsen
a karácsonyra
és a didergő
csupasz földekre
vetés melegedjen
emberfia ne fázzon
meleg tűz égjen
a szívekben...
s kályha körül ülve
hallgassunk
sok szép régi mesét
dúdoló
dúdoló
örömfakasztó
hittel éljen
földön minden ember

2014. március 11., 12:17

üres

elszaladtak az évek
kinek meséljek
nem kísérnek
csillogó szemek
üres a ház
kihűlt a tűzhely melege...
visszavágyom a múltba
mikor kicsiny
gyermekkarok öleltek

 2014. március 10., 10:02

"Felhőgyerek"*

odakinn ragyogás
idebenn majd' sötét
márciuska ébredezik
s vele közelít a tavasz
bomlás-kibomlás
milyen érdekes!
egy igekötő és mennyire más
mint az élet
együtt a halállal
bölcsők
ringatás
Kedves...
képek vonulnak
akár a felhők
s ha már igazán súlyosak
kicsapódnak
lám
és a gondolat már tovalibbent
akár a zümmögő legyek...
szárnya maradt, mint volt
hisz ez igazán:
adok-kapok
s mint a folyó
hordalékát lerakva
új hordalékkal gazdagodva
fut tova
látod Édes,
így futunk mi is tova...
foszlányok
dallamok
reánk telepednek
majd látszatra szétfoszlanak

oh, hogy futnak a felhők!
tótágast állok én
s a hátukra kapaszkodván
felhőgyermekké leszek...
- oh hogy fáj, hogy fáj -

erdei oltáron feledtem szívem

inkák, maják
pusztítás
irigység
kincséhség

átírták a történelmet

mára minden hazugság
születik új régi történelem

elveszett minden hitem

de egy
egy igaz bennem dobban
erdei tisztásokon erősítem...

szeretlek végtelen
szeretlek s bár be nem látlak
mégis érzem mindenséged
sodrásodban magam folyok...

tétova léptek
tétova kezek

anyám hozzád visszatérek
magamat keresztre feszítem érted
soha meg nem bocsájtható a vétkem
nékem...

néztek rám mikor mondom, hogy
hiába minden bocsánat
csak én bocsájthatnék meg magamnak
de azt nem lehet
nem lehet
kolonc
súlyos

mégis árokpartra szökken lelkem
hol legyezőfű széplik
s szívemen mosoly szalad végig
arcomra ülnek álmaim
a vágtató széllel rohanok tova


(* Felhõgyerek - Sibylle Muthesius)

 2014. március 9., 12:28

még vagyok

még vagyok
s látom
ahogy bomlik a reggel
akár a kora tavaszi virág
párában fürdik a táj
s a gyenge nap felcsókolja

még vagyok
szomorúan
mindent tudóan
s mégis
végtelen tudatlan
szirmait hullatja az értelem

még vagyok
kezem jéghideg
anyám tekintete fáj
üresek a hajnalok
pedig már
trilláznak a madarak

még vagyok
ébred a természet
miközben örök álomra
hajtanám le fejem
bánatom oly erős
szétfeszíti szívem

még vagyok
nyugtalan
hontalan
örök vágyakozó
mégis mindent temető
halni vágyó
de még vagyok

2014. március 8., 9:57

szeretni szeretnék igaz szívvel...

verset írnék neked
 vagy legalább jegyzetet
de kifogytam a szóból
bár ez így nem igaz
éppen hogy olyan sok
keretbe nem foglalható
itt is ott is kidudorodna
sarló és kalapács
no meg szeg
és szegelek
elveszett kedvemet
ha lehetne
be jó lenne
minden ember boldog lenne
látod futnak a sorok
bennem a kényszer toporog
oh hogy szeretlek téged
ajnároznak az összevissza szavak
s nem mézes ragacs
bár a méz
azt mondják egészséges
hát meglehet
lehetős
ős
be szegény
nincsen ... (milyen?) bőr
se hétszilvafa
itt még egy se
ahol van nem böcsülik
ahun nincs hiányolják
lennék én ács
és takács
meg fűtőmester
és favágó
egy ember se fázzon
szívek sose dideregjenek
 kezek-lábak melegedjenek
szemek éhesen
kirakatüvegre ne tapadjanak
szeretném ha szeretnének
és épp ezért
daccal fordulok el
emelj szívedre
s hallgasd a csendem
engedd, hogy kezem
megérintse arcod
s mintha volnék vak
simítanám végig
minden vonásod
mosolyod
ujjam hegyére ültetném
s azzal szívembe rejteném
s ha szomorúság törne rád
visszarajzolnám honnan vétetett...
 ha elfáradnál
megvetném ágyad
s jó szóval
minden gondod-bajod kisimogatnám
s ha még így is valami fájna
keblemen ringatnálak
mintha volnál gyermek
engedj magadhoz
ne féld összevissza énem...
szeretni szeretnék igaz szívvel...

2014. március 5., 17:34

eltávolodás (bánat)

ma hagyom, hogy
a bánat járja át
testemet-lelkemet

fáj a volt,
mert nem dobban a mában

üresen kószálnak a gondolatok
valami nehéz burokba zárva

veled útjaim
a távolba vesztek

eolhárfa hangja
zokog fülemben

kérges kéz
érintésére vágyom

ma taszítanak
a simaságok...

csavargó ősz szakálla
lebben a hideg szélben

szemében elveszett
a bánat...

villanások, képek,
emlékek
összekevert hada
tapossa szívem

minden kedves hang
édes simogatás
mára elveszett

anyám beesett arca
hunyt szeme
szívemet marja

pokol bugyra
e földi lét
eltékozolt élet
átfestettem
minden színt
színtelenre

fehér a gyász
a megváltó halál
cseresznyevirágok
pergő szirma
betakar

Kína édes dallama
dobol szívemben
utazik lelkem
zöld vizeken
kék hegyeken
jáde kövek temetnek...

2014. március 5., 9:34

...kényszer...

pénzért mért szerelmek
hallgatásért vett nyugalmak
miközben valami
odabenn éget

látomások kusza rendje
megbéklyózza a szívet
láncra veri az értelmet
pedig ott dobol az igazság

tiszta hitem elveszett
félelem kering ereimben
s hogy mindent feledjek
megszűntem szeretni

tiszta szoba
vastag dunna
piciny konyha
duruzsoló kályha

téli esték
mesékbe szőtt varázsa
sült alma illat
kontyos nagymama

bennem minden szanaszét
szanaszét
tanulok újra szeretni
de nagyon nehéz

szívembe kusza vonalakat rajzol
egy láthatatlan kéz
szeretnék tűnődni
szépségeket felidézni
de valami fogva tart

annyiszor hittem
tiszta szívvel igazán
öncélú vallomás
lyukas krajcár

azt mondtam hallgatok
mert érthetetlen vagyok
de a kényszer erősebb
vagyok a rabja...

ibolya kéklik
pedig csak hóvirág nyílik
zavaros a megáradt patak
új utat keres

fénylik valami fénylik
megcsillan a remény
a kacér, balga lény
szemed bogara sötét

van egy ország
ahol lakik a boldogság
veszélyben hazája
kegyetlen seregek
ellene kerekedtek

ringatlak dúdolva
szívemre emellek
mintha lennél
édes gyermek
te hűtelen
te áruló
magadat elhagyó
didergő pici én

2014. március 4., 11:34

kései fagy

fehérbe öltözött a reggel
fagykezek vizeket dermesztettek
szívemen egy fuvallat
dermedségbe fulladt
játékos kedvem
bánatot fakasztott
s vele engem is
megfagyasztott
szóruháimat levetkeztem
pőreségem didereg
minden csak átfutó gondolat
az élet egy csoda
misztikus rejtelem
feléd kanyarodnak
érzéseim
szavak nélkül ringatlak
mintha volnál gyermek

 2014. március 4., 7:39

Meddig

partot ver az alázat
hajbókol a nyomor
fülekben dobol a félelem
nincstelenek sora
még megadóan vár
leszünk-e újra Dózsa népe
merünk-e emberként élni
vagy csak csúszva-mászva
hajlékony derékkal...
hallom amint törik a csont
s nevetnek felette
szögesdrótok feszülnek
állat és ember tetemek
akár Jézus a kereszten

mennyi befejezetlen mondat
a halál csak pont,
de nem megoldás

Radnóti botorkál
fülembe írta sorait
szívemben
öröm és fájdalom vajúdik

most is menetelnek
feszül a lánc
kibuknak, elesnek
ki nyújt kezet?

kilakoltatás
éhség
butaság
szándékos nyomorba taszítás
kell a birkanyáj
micsoda csapat-szellem

pálinkafőzde...
részegség
fekete mámor
szépséges kergekór

lám az urak feszítenek
szívem szakad
ki mer tenni?!
hős vagy áldozat...

vissza-vissza térő képek
Auschwitz
nevető arcok a halál felett

ember, mondd meddig mehet ez

 2014. március 3., 9:33

tűz

félreértett
kisiklott szavak
nem mondják
az igazat

lelkünk lángolása
olthatatlan erdei tűz
kialszik magától
miközben
útjában
mindent elpusztít

tűz martaléka
a szerelem
szél simítsd át
szeretésé
ne tápláld
a lángokat

zanót pattan
porrá hamvad
s mint főnix
hamvából kél
sokkal szebben

alvó magvak
erdő mélyén
egyszer majd
felébrednek

felébrednek
szárba szöknek
hirdetik,
hogy így is lehet

"el ne hidd,
hogy megtagadjuk
minden álmunk"
s a páva is felszállott

magasra hágott
akár a nap
a virradó tudat

félelem zokog
szép hazámban
szívemben
vihart kavar

viharos fellegekkel
közelít
a március

álarcos feketék
mindent átírnak
félelem zokog
a magyar puszta felett

kisiklott szavak
mit rejtenek
félreérthető sorok
miről is zengenek

 2014. március 1., 14:53

március

ímhol megérkezett
a rügyből pattant március...
a tél valahol elveszett
nem tudom hol lehet
szép fehér ruháját
földszürkére váltotta
hidegét kemence sutba dobta
rengeteg az eső
mintha volnánk trópusokon
kis erek vidáman szaladgálnak
ívük rendje zúgókban törik
hangos vidám csobogással
az erdő mélyén mohabúvik
csodazölden
semmi nem szól a télről
még a csupasz fák is csak
szende álomban leledznek
karjukat tárják a kékégnek
szívükben a föld dobban

 2014. március 1., 13:03

csend és visszhang

a csendbe font pillanatok
lázas ritmusában
még meg-meg dobban
a szívem
és a vöröslő avar
zizzenő bánatával
osztozkodom
lábam az erdőt járja
egyetlen társam
ma még oly csendes
oly csendes
de mindez csak látszat
oly halk minden zaj,
hogy csak tudom...
hajnali pára
vágyakat öltöztet
mint a didergő király
új ruhája
zúgók sora
töri meg
a kicsiny erek
szaladó rendjét
lehajló ágak
bennük merítkeznek
vastag törzseket
érint kezem
keresem bennük
a jelet
s van, hogy
szívem visszhangra lel
együtt keringünk
szállunk a magosban
akárcsak a
frissen mosott ruha
és szegény mama...

már régen nincs várakozás
nem fénylenek a sínek
megvénült talpfákon
fenyők eredeznek
szívemen átsuhan
valami el nem mondható

összeölelkező szeretet
görcsös kezek
kihulló emlékezet

 2014. március 1., 10:43

múlt útján

donnnn
dana
...
"rejtelmek ha zengenek"
hallgatom csak hallgatom
különös reggel
akár az este
de lehet, hogy az éjszaka
vagy inkább minden pillanat
magamra satíroztalak
két szívvel látom a világot
nem egymás fedésében
"Te bújtattál engemet"
"szól a szellő
szól a víz"
erdőben élem az életem
"rejtelmek ha zengenek"
a mitikus völgyben
éreztem
úgy éreztem
tündérek táncoltak
fátyluk elfedte a távolt
a múlt útján voltam a jelenben
egyedül veled
veled...

 2014. február 27., 9:20

kérés nélkül

s ha pillangó lennék
ujjadra szállnék
billegnék vidáman
de kérlek
vigyázz rám
oly törékeny lényem

s ha moha lennék
erdő mélyen
csodazöld
kérlek
lépj reám
érezd rugalmas
puhaságom...

s ha volnék
ki nem
hát így szeress
de mert kérni
nem lehet
szeress engem
kéretlen

2014. február 25., 20:29

csigaház

mondd, hogy lehet
átírtam minden érzésemet
s mi eddig mind szép volt
mára már egy hervadt csokor
de ez nem igaz ám
hisz a száradt virág is
oly szép tud lenni...
Neked viszont nincs bocsánat
bár nem vagyok Isten...
imaszék - álság - hazugság
mégis mikor néném
rózsafüzért morzsolt
igaz hite volt
mindene elveszett
háború dúlta életét
kemény lett
sosem tudtam
igazán szeretni
pedig...
Istenem, merre viszed
léptemet
kinek a szívébe rajzolod
lényemet
kinek hagyod, hogy
szeressen engemet
mily gyarló vagyok
mily esendő
és mennyire szeretem
a szavakat
mennyire...
ezernyi emlék villan
járok a múltban
feledem a jelent
a jövő titok
mély ismeretlen
fátylat lebbenteni
róla nem is vágyom
engedd kérlek,
hogy a múltban
nyílt virágokat
sorra kitakarjam
bibéjüket csodáljam
s egész lényüket
a futó parányi ereket
melyek az életet szállítják
ajkaimmal érinteném
úgy érinteném
akárcsak téged
milyen különös
szelídség
milyen valótlan
fények
mik élednek bennem
mióta vagy
és a múlt
akár egy csigaház
velem vánszorog tova...
tenger mélyén
titkok nyílnak
milyen a szív
maga a tenger
hogy hullámzik
hogy lüktet
miközben virágokat ültet....

 2014. február 25., 8:36

szerelmes vers

a szívem, akár egy tisztás
zordon erdőből
hirtelen fényre derül
szeretésed átragyogja
minden elveszett éjszakát
önző lényem átformálnám
de akkor vajon ki lennék?
s mit adtál, így adtad
ahogy vagyok...
Tévedtél volna
s építettél egy sosem voltat?
nem tudom...
hisz míg vakon látunk
szebbre festjük a valót
és mégis

újra és újra
megdobban szívem jöttödre
kitárom lényem
minden rejtett zugát...
szemérmem még ingadozik
de néha-néha
felkacag és bújva, de
kínálja magát

árvaságom mellé
palántát ültettél
hagyom erősítse a szél...
melegítse a nap
gyökerei érként
futnak testembe
s keringésed ütemére
mozdulok én is
felgyorsult iramban
futnak napjaink

2014. február 24., 16:02

befejezetlenül

bár nincs időm
- Hah! -
mégis a betűkre sandítok
és keretbe foglalnám
minden átfutó gondolatom
semmiségek
főleg másnak,
de nekem az életem
mily egyszerű
és mégis bonyolult
színes az élet
még feketén is...

az éjszakák nyugtalanok
egy ideje
folyton visszatérő képek
nincs menekülés
halottjaim élnek
s végre velük vagyok
közben állandón
..........

 2014. február 24., 10:14

ezüstnyár

és megint csak megszöknék
elmennék
hullámok
lent és fent
bármerre fordulok
betemet, eltemet
reszketek
ezüstnyár
zizzen a nyárban
visszahív
hazahív
ez a dal
dallama
szívemet facsarja
akadozó dal vagyok
tisztha hangok falsul szólnak
kinyújtom kezem
tenyeremen egy egész élet pihen
szépen ívelt vonalak...
Isten szeme reám nevet
látod Édes
minden hiába
a vágyak inkább eltemetnek
fel, fel semmi sem hív
hiába is oly kék az ég
és derűs a határ
ebben a nemvolt télben

 2014. február 21., 16:07

elmegyek

ma olyan a kedvem
hogy nincsenis kedvem
elmegyek elmegyek
hosszú útra megyek
az út végén leejtem bánatom
tengernyi bánatom
folyamként hömpölyög
várom a révészt
várom a révészt
vigyen át a tulsó partra...

 2014. február 21., 10:00

koldus

üvegrózsa
törékeny szív
átlátszó erek
vérpatak

bánat
szemem sarka
utat enged
mégsem
fut a patak

nehezül
odabenn
kőfolyam
kétely
ölel szorosan

árva létem
már-már
virágba szökkent
jaj, de a kegyetlen valóság
a legjobb radír

halomba fektetem magam
szénnel satírozom
többé senki se lásson
többé ne kelljen fájnom

koldust láttam
nem is hittem
úgy állt csak
olyan furcsán
várt is meg nem is
akár a szívem

tél nyoszolyám
nem csikorog
virágszívem mégis halott

odakinn eső-sóhaj
kopasz fákon megremeg

kedvesem
kedvesem

volt nekem

2014. február 21., 9:46

Édes

menni
mindig csak menni
maradni
mindig csak maradni
fájni
a menni maradásért
mert semmi
sosem úgy ahogy
mindig minden kifordul
átfordul
s végül felborul
a csendek is akkor szólnak
mikor a zaj mindent elnyomó
süketítésére vágyom
valahogy mindig minden fordítva
fordítva
kifordítva ordítva
va
vaú
nem érted
nem értem
belénk súlykolnak mindenfélét
ezt ne
azt ne
így nem jó
úgy nem jó
hát miért
mondd miért
miért kellenek szabályok
mesterséges rendek
mik ordítnak oly fejetlenek!

látod Édes, elmentél
mikor én még maradtam
majd Te megérekezel
s én elmegyek...

torzonborz
büdös borz
utolsó emlékem
fekszik kivasalva
szegény szegény
de ha ruha volna
milyen szép is volna
mint egykoron a legények
óvatosan a fejük alatt vasalták a kopott nadrágot
hosszú sor csaknem végtelen
de azt mondják az is összefut egyszer
mégsem tej
túró
ismeretlen fogalom
pedig szeretem nagyon

ma is csak elszalad a sok betű
összefutnak tolulnak szavakba
s mégsem értik meg
egy nyelv
egy szív
egy fájdalom
érinthetetlen érthetetlen
reggeli imám
mit mormolok
minden hangban én szólok
én
én
én
kiabáló ego
tolakszik-veszekszik
majd a halálban tán nyugszik

parton álló emberek
esőcseppekkel verdesve
kémlelik a távolt
Paloma lángol...
szívemen cseppek
sűrű vörös cseppek
apám Te édes
rég elhagytál

szívemen bánat akár az erozió
rongál csak rongál
majd az enyészet rázárja kapuját

szeretek
mert szeretek
Édes kincsre leltem
de mert "bölcs" vagyok
már rég tudom semmi sem az enyém
kölcsönkapott kacatok
rakódnak veretesen véges életemre
szeretlek
tudom megérted
s mégis fáj
Nekünk fáj...

2014. február 20., 8:49

gyászrózsák

ha lehetne
holnap is lehetne
lerobbant mában
loholok némán
mozdulatlanságomban
veled

álmodtam tegnapot
álmodtam holnapot
csak éppen
ma nem vagyok
odabenn dörömbölnek
kificamodott szavak

állj meg, állj meg!
alagút fényes
elégett
haldokló lélek
marad a testben
sikoltó fékek
vöröslő emlékek
vége, vége

azóta más sincs
csak az a csikorgás
azóta más sincs
csak az a sikoltás
illatos máglyán égek
érted s ellened
hova lett minden
hova lettél te

ágasbogás fán
szerelem hintázik
hupilila és kék
megfagyott mosolya

ágyadon fekszem
vállamon táncot jár
a kései napsugár
bőröd illata
hajlatomba fészkelt
tenyered mosolya
bőrömet fürdeti

feloldódtunk egészen
sosemvolt tegnapban
holnapra semmi sem maradt
feledett dallamok
szomjasan fuldokolnak
kihagy a szívem
mégsem feledlek

kereveten fekete fátyol
gyászrózsák nyílnak
agyagszíveken...

2014. február 19., 22:16

titkos út

oh, hogy szeretném
ha szél cibálná hajam
és lázas csókokat
rajzolna szomjas ajkamra

föveny homokja
elnyeli léptünk zaját

távolban messze
világítótorony
elvesző fénye hív

 titkos utak sodornak össze
ott találkozik
a két egyenes
úgy fonódik össze,
mint két mámoros test...

egymásba fúlt tekintetünk
magasba csapva egyesül

föveny homokján
álomba ringat az óceán

 2014. február 19., 11:49

huszonötös

villanyfényben milyen szép vagy
- igaz, csak egy huszonötös

fáradt vagyok végtelen
elsötétült a lelkem

rossz költemény
rímtelen vers

divatbábu
sötét szívem

dirib-darab
összetörtem

nem jön senki összeszedni
szemétdombra sepregetni

minden barát szürke barát
szívem szomja olthatatlan

hulla lettem elevenen
tudom nem szereted
buta versem...

- én sem -

 2014. február 18., 9:50

enciánkák

úgy vagy, hogy nem vagy
mintha bennem lélegeznél
mintha belőlem szólnál
kinyújtott kezed virágokat érint
kinyújtott kezem virágokat érint
égi réten enciánkák nyílnak
bibéjükön szerelmet ringatnak

2014. február 4., 9:38

törékeny

bölcsődal
szóringató
szélforgató

álom
álomban
oldódik

virág
virágban
nyílik

kéken ring a messzeség
lent az ég
lent az ég

búzamezők szőkesége
vérvörössel jajdítva
ég alatt föld felett

lélekpillangó repked
rászáll kinyújtott kezedre
hímporával öltöztet...

tied minden rebbenése
oly törékeny kicsiny teste

2014. február 4., 11:03

...

...és a zene szól
tekeredik
kígyó-dallam
rám fonódik
édes illatú lián
oszmánok
sámánok
a szívem várandós

fehér hó hull
lágyan betakar

idegen léptek nyoma

cseppek
piros cseppek

igaz dráma
mese máma

elfeledett
kitekert szavakat
hurcol a szél

suhog
feketén suhog
anyám sprőd haja
a téli éjben

őrült érzés
ült szívemre
felkavart

leráztam
lesöpörtem
nem lehet

beágyaztam
minden szerelmet
kemény a vánkos
kihűlt a derékalj
cérnaszál élet
nem kell már a szerelem
s mégis veled lettem viselős
szépnevű kedves

milyen messze
minden álom
milyen messze

rám fonódtak a szavak
szegény viselős szívem

jégrianás
álomsüllyesztő

hűen őrzem
oldhatatlan magányom

ne, ne ébressz fel

 2014. február 2., 15:18

kitelepítés

sikoly * (hol vagy Munch)

vadlesen vadak
beetetett emberek
fordul a kocka
mondd milyen

elcsatangoltam
éhem csillapítanám
kukába dobott ennivaló
vegyszerekkel locsolva

kedvem szegetlen
szívem kietlen
vérvörös pipacsmezők
búzaszemmé lesznek

őrlemény az élet
hulladékmorzsa
tárolókban patkányok
lakmároznak

(mily okosak)

értelmét a szónak
eladták régen
írástudók félnek
király az ostobaság

(még koronázatlan)

lehajtott fejű alázat
szikrákat rejteget
Dózsa népe
mégis csak hallgat

(vérszagra gyűlnek az éji vadak)

mámor és becsület
kereszten feszülnek
hamis imákat
böffennek a szavak

(kifordított múltidéző)

féltelek gyermekem
legyél bármi
vagy bárki is
mind egyremegy

(szufi költészet)

dübörgő élet
Niagara
záporozó halál
csepekkel mérve

elvesztek a szép szavak
máglyákon égnek a könyvek
szobrok ledűlnek
fekete mellényesek ránk törnek

(sötét középkor)

némán sikolt
a félelemmel
kötözött
rongyos sereg

hullámlovas nemzet
szaporodnak az istálók
és a grófok
úri hintón könnyebb

az árvákat mind kitelepítették...

 2014. január 22., 10:07

árvák

és még mindig szólok neked
olyan természetes
hány év múlt el már nélküled
egyedül ülsz a nagymama széken
milyen szépen megcsiszoltad
lelakkoztad - mennyire szerettem
faragsz
vittem neked mindenféle vésőt
ecseteket is...
szobraidból nálam is van
de nekem inkább te kellenél
öt kemény évig nem mentem haza
szegény anyám maradt  árván
de nem tudtam
csak rád gondoltam
most már mindkettőtökre
nem marcangolom magam
de tudom nagy a vétkem
én konok rossz teremtmény
megöltem a szívem
hogy annyira ne fájjon
de vele elveszett a mosolyom is
szivárvány könnyek az égen ragyognak
oly régiek oly régiek
elfáradtam
hol az az ív
felsétálok hozzátok
többé tán nem leszünk árvák
én kedveseim...


2014. január 20., 20:11

hűtelen

arra gondoltam
írok neked
aztán mégse
hív és mégse
parányi léted
keresztezett
"kertész leszek"
nem tudok leragadni
a gondolatnál
egy gondolatnál
le se írtam a szót
és már másfele fordulok
szó szót hív elő
végtelen láncolat
nem tudok hűséges lenni
mindig el csak elmenni
elhagyni mindenkit
elhagyni a szavakat
újakért
hűtelenül
micsoda szó
kitaláció
injekció
bizony belénk döf
olykor kegyetlenül
nem gyógyító szérum
de vad méreg...
írni vágytam neked
ugye tudod

mégis átfordult a szó
idegenné lettél
mióta tudom hűtlen vagy

 2014. január 20., 11:08

derengés

velem-nélkülem
csorog az idő
(lentemant
lentemant)

hallgatsz
hallgatok
időnként fáj nagyon

teremtettelek
átformáztalak
s hittem olyan vagy

bágyatag szavak
kereveten hálnak

nézlek
szemem előtt alakod
nem vagy

kezed ernyedten lóg
talpas pohár félig
felborulva

édes nedű csorog
akár a hálátlan idő

veled állok
a felgyorsult világban
mozdulatlan
mozdulatlan

lennénk szirt
felett köröző sasok

csodaszépek

vállad íve
rajzolt vonal
odahajtom fejem

csendesen

álmodom
vízcsobog
üzen az óceán

nélküled
veled
így is úgy is
szilajul vágtáznak
ma a percek

minden átfordul
kifordul elfordul

van-e sarka a földnek...

szívem szomjas
szememben
veled-fények

feledem
feledhetem?

nézlek
arcomon kisimul
minden keserű vonás
finoman betakarlak
feldereng
régmúlt ifjúságunk
s mindent újra írunk
énKedvesem...

2014. január 15., 19:14

villanás-ok

villanás-ok

csodákkal spékelt magam
tálalom
feldíszített asztalon

vibráló levegő
végtelen síkság
leégett borókás

vágyam szalvétában
valaha gyűjtötték
ifjak s vének

múlt kalácsillata
liszt-ködben
illan

véletlen-szándékos
ígéző ígéret
kétes házasság

ondulált haja
a tengernek
simul felettünk

föveny algás zöldje
mézgás legelő
csikóhalak nem birtokolják

zászlók lengenek
sírások ásnak
hazudott szabadság

trikolor itt
trikolor ott
három a kislány...

kevergő
kavargó
avarzavar

magam sem értem
vagy ha mégis
el nem hiszem

rácsozott gondolatok
odú dohos mélye
sej világszabadság

égtek a máglyák
bútorok, könyvek
emberek...

toldalékos mennyország
kivetett boldogság
gubancos háló

benne ficánkol az élet
kantárszíja önmaga
embertelen ember

illanó
illanó
villanó

élet
élettelen
élet

 2014. január 13., 13:19

...

...

2013. december 27., 10:15

bennem fel- és kifordulnak
a csapodár szavak
gyomrom émelyeg

mily gyarlóak vagyunk
mi emberek

égünk, ázunk, lázadunk
önként lefekszünk
nagynak vélt nevek előtt

vagy csak mert úgy fúj éppen a szél

szememben harag szikrája
szívemben keserű szorítás
mert én már akkor ismertelek
mikor még senki se
mert én már akkor tudtam azt
mit senki sem érzett
vagy nem mert és nem is akart

(nem mondhatnám, hogy szerény lennék
nagydobra verem én is, hát mit ítélkezem!)

látod, mennyi barátod lett hirtelen!
és te mégis nyomorogsz

forogsz magad ásta sírban
és nem tudsz, nem akarsz kilépni
inkább nap mint nap gyilkolod magad
verseid oly keserűek
oly szidalmazóak
hogy bennem is megkeseredik a szó

de nem állok meg
s bármennyire is szeretem
a másmilyen szavaid
inkább nem fordulok feléjük

mások vagyunk már rég
mint akkor valaha útban hazafelé

gesztenyesor
lámpafény
csillanó víz
Duna-szag
te keserédes

tobzódnak a szavak
csak írnám újra

aztán csak bezárulok újra és újra
már rég tudom
nem ez az én világom
nem a szavak birodalma

a csend, az áhítat
erdő mélye
völgy öle
fennsík vágtató szele
fák beszéde
virágok illata
a zöld moha
ott vagyok én otthon
szívemben a végtelen hála

csak még néha felmorranok
mint sebzett vad

csapda tépte véres csonk
kibelezett élet
miért lépek oda
hol magamnak is teher vagyok

Ady és Poljuska
apám és Szibéria
és már megint a végtelen hómező
és a kacagó szél az ugar felett

kovácsolt szavak
töredező cirádája
végtelen magányom
hűs nyugalma

Mindenség emelj karodba
ringass át egy más világba

nem zajlik a Duna
hova lett a tél
hova lett a nyár
évszakok egymásba fúltak
ahogy mi annyian magunkba...